Előfizetői tartalom

Kiváló hozamokkal büszkélkedhettek a részvényalapok

Portfolio
Hiába teljesítettek jól, és hoztak közel 15 százalékot átlagban tavaly a részvényalapok, a hazai befektetőknél még továbbra sem nyerték vissza népszerűségüket. Ez egyrészt köszönhető az egész évet jellemző folyamatos bizonytalanságnak, főként a fejlett világ makrogazdasági problémái miatt, másrészt a hazai piac alulteljesítésének, amely elsősorban hazai gazdaságpolitikai intézkedések következménye volt. Persze nincs új a nap alatt, a hazai befektetők továbbra is alapvetően kockázatkerülők, így a részvényalapok nem tartoznak az első számú kedvencek közé. A válság hatásait érdekes módon a második éve tartó részvénypiaci felpattanással sem sikerült teljesen ledolgozni, az elmúlt három évet tekintve még mindig veszteséges az alapok többsége.

A népszerűséget nem adják könnyen. Igen hektikusan alakult a tavalyi év a részvényesek, főként a hazai parkettet választó befektetők számára. Az év első hónapjainak bizonytalankodása után egy erős emelkedéssel folytatódott mind hazánkban, mind a világ tőzsdéin. Ám a jó hangulatot megtörte, hogy a befektetők egyre nagyobb aggodalommal tekintettek a hatalmas tartozással...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés