Előfizetői tartalom

A bankok elől csipegetik el a morzsákat - 3,000 milliárd felett az alapok vagyona

Portfolio
Nagyon jól indították az évet a hazai befektetési alapok, a befektetők jóvoltából 94 milliárd forinttal 3,100 milliárd forintra emelkedett a kezelt vagyon. Ha jobban megnézzük, már csak 100 milliárd forintra vagyunk a 2008 elején felállított abszolút csúcsoktól. A kedvezőtlen környezet miatt most nem volt túlságosan nagy a hozamok szerepe, a 6 milliárd forintos nyereség pedig nem egyenletesen oszlott meg az egyes alapkategóriáknál, az intézményi szereplők számára fenntartott zártkörű alapok például vagyonarányosan 2.5 százalékot vesztettek. A legnagyobb nyertesek a pénzpiaci alapok voltak, amik a jegybanki alapkamat-csökkentésekkel már el tudták csábítani a befektetőket a bankszektortól. A tőkebeáramlásból 54 milliárd forint utóbbi alapokhoz kötődött, ami nem lehet meglepő, hiszen a legnagyobb alapkategóriáról van szó, ahol az összes vagyon 40 százaléka hever.

Már decemberben sejteni lehetett, hogy a 3,000 milliárd forintos határ nem tarthatja magát sokáig, a januári BAMOSZ adatok pedig ebben meg is erődítettek minket. A hazai befektetési alapokban kezelt vagyon 100 milliárd forintos emelkedés után 3,100 milliárd forinton állapodott meg, ez pedig azt jelenti, hogy ha februárban is fenn sikerül tartani ezt a dinamikát, akkor a válság előtti...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés