Előfizetői tartalom

Történelmi csúcs - Újra nyeregben a pénzpiaci alapok

Portfolio
A hazai pénzpiaci alapok nem indultak túl jó előjelekkel neki a 2009-es esztendőnek, hiszen 2008 végén két és fél hónap alatt a befektetők 200 milliárd forintot vontak ki a szektorból, azonban a kedvező környezet és a drasztikus kamatcsökkentések visszacsalogatták az ügyfeleket. A legnagyobb tanulsága 2009-nek az lehet, hogy a magyar befektetők még mindig kockázatkerülők, és ha tehetik, a biztonságot választják a magasabb hozamlehetőségek ellenére. A befektetők ennek a tételnek megfelelően csak későn kapcsoltak, mindössze a nyár folyamán indult meg a nagyobb tőkebeáramlás az alapokba, pedig egyes alapok 9-10 százalékos éves hozamot tudtak elérni. Összességében még így is optimista a kép, hiszen a lélektaninak tartott 1,000 milliárd forintos szinteket át tudta törni a kezelt vagyon 2009 végére.

Átléptek a saját árnyékukon. A 2008-as esztendő nem sikerült túl jól a hazai pénzpiaci alapok számára, azonban ez nem a szektoron belüli, hanem azon kívüli tényezőkkel volt magyarázható. A Lehman bedőlését követően pánik lett úrrá a befektetőkön, a hazai pénz- és tőkepiaci is feje tetejére fordult, a jegybank pedig érezve a szorongató helyzetet 300 bázispontos alapkamat-emelést...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés