Előfizetői tartalom

Hogyan kerülték el a válságot a legjobb alapkezelők?

Portfolio
Hiába forgatta fel az amerikai részvény- és kötvénypiacokat a tavaly kiterebélyesedett hitelválság, mindkét területen volt olyan amerikai alapkezelő, aki hosszú távú stabil teljesítménye mellett rövid távon is érezhető előnyre tudott szert tenni vetélytársaival szemben. A Morningstar szokásos évi díját elnyerő részvénypiaci alapkezelő a technológiai és az energiaszektorral kaszált nagyot 2007-ben, és úgy véli, utóbbi a jövőben is jövedelmező lesz, annak ellenére, hogy 2008-ban a szélesebb piacok esése is elképzelhető. A kötvényalapok terén már harmadik alkalommal díjazott szakember további Fed kamatvágásokra számít az inflációs veszély ellenére, és úgy véli, a lakáspiac alakulása meghatározó lesz még 2008-ban is.

Nem mindenki botlott 2007-ben Szinte már közhelyszámba megy, de igaz, hogy az amerikai piacokról tavalyi teljesítményét egyértelműen a készülődő és nyáron kitörő hitelválság határozta meg. A piaci turbulenciák igencsak megnehezítették az alapkezelők dolgát is, de a Morningstar szerint mégis volt olyan portfóliómenedzser, aki képes volt versenytársait jelentősen felülteljesíteni....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés