Nagy Márton újabb akciója: szuperolcsó bankszámlát kaphatnak a családok és a nyugdíjasok
Bank

Nagy Márton újabb akciója: szuperolcsó bankszámlát kaphatnak a családok és a nyugdíjasok

Ismét nekiment Nagy Márton a bankoknak, most éppen a bankszámlaköltségek túlzott emelkedése miatt. A gazdaságfejlesztési miniszter egy Facebook-posztban közös gondolkodásra invitálta a pénzintézeteket és a Bankszövetséget annak érdekében, hogy a ma is létező alapszámla célzottan kibővüljön a családok és a nyugdíjasok számára.

Az EXIM Bank díjátadó gáláján Nagy Márton is felszólalt, aki beszédében többek között a bankszámladíjak túlzott emelkedését kifogásolta az MTI beszámolója szerint. A miniszter speciális számlacsomagok kialakítását javasolta a nyugdíjasok és a családok számára, és arra kérte a Bankszövetséget, hogy segítsen a koncepció kidolgozásában.

Nagy Márton szerint fontos, hogy az érintettek számára megfizethető számlacsomagok jöjjenek létre.

Az ügyben nem először szólalt meg a miniszter: hétfő délelőtti Facebook-posztjában már kijelentette, hogy a banki számlaköltségek jelentősen emelkednek, ami nem indokolt, ezért szükség esetén itt is lépni fog a kormány. Az ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy Nagy Márton pontosan hogyan képzelné el az alapszámla kibővítését, feltehetően azonos díjért több szolgáltatást (pl. több ingyenes tranzakciót) várna el a bankoktól a családosok és nyugdíjasok esetében.

Mit lehet tudni az alapszámláról?

A Nagy Márton által kibővíteni kívánt alapszámla egy régóta létező konstrukció. Az Európai Parlament és az Európa Tanács 2014-es, minden tagállamra kötelező érvényű irányelve értelmében Magyarországon is minden bank köteles szerepeltetni a kínálatában egy alapszintű fizetési számlát (alapszámlát).

Az alapszámla havidíja nem lehet több az előző naptári év december 1-én érvényes minimálbér 0,5%-ánál. Mivel 2024. december 1-én bruttó 266 800 forint volt a minimálbér, így az alapszámlák havidíja 2025-ben maximum 1334 forint lehet.

Ez egy év alatt összesen 16 008 forint költséget jelent a számlatulajdonosnak, ami viszonylag kedvezőnek számít a piacon.

minimalber 2013-2024.

A 2023. decemberi és 2024. decemberi adat azért egyezik meg, mert a 2024-es minimálbér-emelést egy hónappal, 2023 decemberére előrehozta a kormány.

Az alapszámla havidíjáért cserébe az ügyfélnek jár:

  • egy bankkártya;
  • az adott hónapban magyarországi ATM-ből ingyenesen két készpénzfelvétel, melyek együttes összege nem haladja meg a 150 ezer forintot; vagy az intézmény saját bankfiókjában történő készpénzfelvétel maximum egyszeri 50 ezer forint értékben;
  • valamint a rendszeres utalásokon felül papír alapon vagy elektronikusan legfeljebb havi 4 ingyenes átutalás, melyek együttes összege nem haladja meg a 100 ezer forintot.

A bank ezenkívül nem számíthat fel díjat:

  • a forintban történő bankkártyás fizetés,
  • az alapszámlára forintban történő készpénzbefizetés, valamint 
  • a számlára érkező beszedési megbízás esetén sem.

Az alapszámlán bonyolított fizetési műveletek száma – a napi biztonsági limitet kivéve – nem korlátozható, azonban azok díját a bankok a szokásos árképzési gyakorlatuk alapján határozhatják meg. Az alapszámlához hitelkeret nem kapcsolódhat.

Évi 265 milliárd forintba kerülnek a lakossági bankszámlák

Magyarországon a felnőtt lakosság 87%-a rendelkezik bankszámlával, az utóbbi években ez az arány nem növekedett, tehát a számlák számának növekedését az hajtja, hogy a bankszámlával már rendelkezők párhuzamosan több számlát is nyitnak.

fizetesi szamlak

A bankok által a piaci árazású számlák után felszámított költségekben igen nagy a szórás: a Magyar Nemzeti Bank januárban felhívta a figyelmet, hogy egy átlagos dolgozó középkorú, havi 400 ezer forint banki számlára érkező jövedelemmel és 500 ezer forint megtakarítással rendelkező, a készpénzhasználatot előnyben részesítő banki ügyfél éves számlakiadásai egy számára rossz bankszámla választásával akár 20-szor akkorák lehetnek, mint egy ugyanilyen ügyfélprofilú, de digitálisan bankoló, és a legkedvezőbb bankszámlát választó társáé.

Az MNB közzétételeiből az is kiolvasható, hogy bankok pénzforgalmi bevétele 2023-ban 844,1 milliárd forint volt, 2024 első 9 hónapjában pedig már elérte a 693,2 milliárd forintot – ez az előző év azonos időszakához képest 11,5%-os emelkedést takar.

beveteleik

A 2023-as pénzforgalmi költségekből az MNB tavalyi Fizetési rendszer jelentése szerint 30 százaléknyi rész, 265 milliárd forint volt köthető a lakossághoz, ez 11%-kal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A pénzforgalmi költség attól függően növekszik, hogy hány tranzakciót bonyolít le az ügyfél egy hónapban. A jelenlegi alapszámla költsége az 1-5 elektronikus tranzakciót bonyolító ügyfelek költségszintjéhez igazodik.

koltseg2

Érdemes tudni, hogy az alapszámla nem feltétlenül a legkedvezőbb ajánlat a piacon, bizonyos bankoknál akár teljesen ingyenes bankolás is lehetséges, amennyiben az ügyfél megfelelő összegű jövedelmet érkeztet a számlájára. A legjobb ajánlatot segíthet megtalálni az alábbi kalkulátor.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Purger Tamás

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
csalás scammer marketplace facebook hacker csaló telefon átverés