Az EXIM Magyarország január 6-tól megnyitja a vállalkozások előtt a Demján Sándor Program keretében indított gazdaságélénkítő kezdeményezéseit.
Komoly érdeklődésre számítunk a cégek részéről
– mondta Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország elnök-vezérigazgatója.
Az EXIM Magyarország újraindítja a „Jövő Exportőrei Beruházási Hitelt”, amelyet az exportáló és nem exportáló vállalkozások egyaránt elérhetnek. A hitel széles körű felhasználási lehetőséget kínál, így támogatja a kapacitásbővítést, új termékek bevezetését, innovatív technológiák alkalmazását, valamint gépek, berendezések és immateriális javak beszerzését. Az ügyfelek számára fix kamatozással, forint alapon évi 5,2%–7,2%, euróban pedig 3,75%–5,75% között érhető el a konstrukció, akár 10 éves futamidővel.
Ismét elérhetővé teszik a „Jövő Exportőrei Zöld Beruházási Hitelt” is, amely a hazai vállalkozások energiahatékonysági, megújulóenergia-termelő és egyéb zöld beruházásait támogatja. 100 milliárd forintot dedikáltan zöld beruházások finanszírozására különítenek el. A konstrukció fix – forint alapon évi 3,2%–5,2%, euróban pedig 2,75%–4,75% – kamatozással érhető el. A termék esetében saját erő biztosítása sem szükséges, a támogatási jogcím függvényében. A befogadható hitelcélokat az EXIM Zöld Finanszírozási Keretrendszere határozza meg.
Újraindul az exportőröket és elsőkörös beszállítókat célzó „Exportélénkítő Beruházási Hitel”. A konstrukció exportkapacitást generáló beruházások – legyenek azok megkezdett vagy új projektek – finanszírozására igényelhető, az agrárszektorban is. A hitel fix kamatozású, a kamat mértéke forint alapon évi 6,8%–10,2%, euróban 3,31%–6,7% között alakul. A futamidő akár 10 évig is terjedhet.
Az „Exportélénkítő Lízing” olyan vállalkozások számára nyújt nyíltvégű és zártvégű pénzügyi lízinget, amelyek exporttevékenységük bővítéséhez, nemzetközi versenyképességük növeléséhez vagy belföldi beruházásaik megvalósításához keresnek finanszírozási megoldást. A konstrukció az exportőrök és elsőkörös beszállítók igényeire szabva segíti műszaki és egyéb berendezések, gépek, haszongépjárművek, valamint mezőgazdasági eszközök beszerzését. A konstrukció szintén fix kamatozású, a kamat mértéke forint alapon évi 6,8%–10,2%, euróban 3,31%–6,7% között alakul, a futamidő pedig akár 5 évig is terjedhet.
A nemzetközi szinten is versenyképes hazai vállalatok számára az EXIM elindította a „Kifektetési Hitelt”, amely kifejezetten már a nagyobb volumenű, külföldi befektetéseket hivatott támogatni. A konstrukció legalább 2 milliárd forintos hitelt biztosít európai országokban cégrészesedés-vásárlásra, ingatlanbefektetésre, valamint többségi tulajdon megszerzésére. A hitel fix kamatozással, piaci árazás mellett, legfeljebb 10 éves futamidővel érhető el, az EXIM Magyarország közvetlen finanszírozásában.
A hiteligényeket elsősorban a kereskedelmi bankokon keresztül lehet benyújtani, szektormegkötés nélkül. A Kifektetési Hitel iránt az EXIM Magyarországnál közvetlenül lehet érdeklődni. A konstrukciók végső ügyfélkamata függ az aktuális kamatkörnyezettől, a hiteligénylő ügyfél minősítésétől és az ügylet fedezettségétől.
Címlapkép forrása: Shutterstock