A kormány 2024 novemberétől az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként meghirdetett 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkentette a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát.
Az intézkedés hatására a legfrissebb statisztikák szerint
2024 októberéhez képest a hitelkérelmek száma 90 százalékkal 1714 darabra ugrott, míg az igényelt hitelösszeg 81 százalékkal, 49,3 milliárd forintra emelkedett
novemberre a programot bonyolító Kavosz Zrt.-nél, illetve a Széchenyi Kártya programban résztvevő kereskedelmi bankoknál.
Szabados Richárd államtitkár szerint az alapterméknek számító Széchenyi Kártya Beruházási Hitel Max+ hitel esetében az átlagos igényelt kölcsönösszeg harmadával, az októberi 87,8 millió forintról 116,5 millió forint fölé emelkedett, miközben összességében 57 százalékkal nőtt a termékre beadott jelentkezések összege az előző hónaphoz képest. Októberhez viszonyítva több mint 81 százalékkal magasabb, 4 milliárd forintot meghaladó igényt regisztráltak az Agrár Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel Max+ hitel iránt, az átlagos hitelösszeg így 40 millió forint fölé nőtt.
A legnagyobb növekedés a vállalkozások fejlesztését leggyorsabban segítő és eszközbeszerzésüket leghatékonyabban támogató Széchenyi Lízing Max+ terméknél jelentkezett: az igénylések száma 110 százalékkal 1.345 darabra nőtt, a vállalkozások az októberi 10,2 milliárd forint után novemberben több, mint 21,8 milliárd forintnyi eszközlízingre adtak be igénylést. Az átlagos finanszírozási összeg a lízing tekintetében meghaladja a 15 millió forintot. Szabados Richárd felhívta a figyelmet arra, hogy ez abszolút csúcsnak számít a programelem meghirdetése óta.
A kormány a Demján Sándor Programon keresztül 1410 milliárd forint megmozgatásával segíti a hazai kkv-k méretugrását, a részletekről Szabados Richárd beszélt a Portfolio-nak adott interjújában:
Címlapkép forrása: Portfolio