Bankszövetség: újabb tízmilliárdokkal sújtja a kormány a bankokat
Bank

Bankszövetség: újabb tízmilliárdokkal sújtja a kormány a bankokat

MTI
A Magyar Bankszövetség aggodalmát fejezte ki a kormány november 28-án bejelentett, a bankokat sújtó intézkedései miatt, amelyek véleményük szerint rontják Magyarország nemzetközi versenyképességét.

Az MTI-nek küldött közleményükben kiemelték, a részben előzetes egyeztetések nélkül közölt, újabb tízmilliárdos terheket jelentő lépések gyengítik a gazdasági kormányzat és a bankszektor közötti természetes stratégiai partnerséget, és aláássák a piaci bizalmat is.

Nehezményezték, hogy bár az extraprofitadót a kormány korábbi vállalása alapján már ki kellene vezetni jövőre, a hagyományos adók és a bankadó mellett kirótt

extraadó mértéke 2025-ben nemcsak hogy megmarad, de még tízmilliárdokkal emelkedik is.

A lakossági kamatstop hatályát immár hatodszor hosszabbították meg, noha

az intézkedés szembe megy a tudatos és felelős fogyasztói magatartás kívánalmával,

hiszen azokat a fogyasztókat jutalmazza, akik a sorozatos korai figyelmeztetések ellenére is a változó kamatozású hitelek kockázata mellett döntöttek, és később sem váltottak fix kamatozású jelzáloghitelekre - írták.

Amikor a piaci kamatok megemelkedtek, és ezzel a tudatosan vállalt fogyasztói kockázatok valósággá váltak, a következményeket a kormány a bankokra terhelte, miközben az érintett fogyasztók nagy része erre nem is szorult rá. Ezzel összhangban a kamatstopban meghatározott mesterséges kamatszint, a 3 havi BUBOR helyett alkalmazandó 2,02 százalékos referenciakamat nem tükröz semmilyen valós piaci, társadalmi vagy szociális szempontot - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy 2025 áprilisában indul a kormány által kezdeményezett, lakossági jelzáloghitelekre vonatkozó 5 százalékos önkéntes kamatplafon program. A bankszövetség szerint a program életképes és érdemi hatást fejthet ki a bankok által meghatározott feltételekkel, amelyek alapján a 35 év alattiak számára elérhetőbbé válik a 60 négyzetméternél nem nagyobb, négyzetméterenként legfeljebb 1,2 millió forint árú, "zöld" minősítésű lakások megvásárlása.

"A Magyar Bankszövetség továbbra is elkötelezett a stabil és kiszámítható gazdasági környezet mellett, ami a nemzetközi versenyképesség elengedhetetlen feltétele, ennek erősítése érdekében kész együttműködni a kormánnyal az érdemi és fenntartható megoldások kidolgozásában" - olvasható a közleményben.

Címlapkép forrása: Portfolio

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
gránit bank