Az ügy állásáról és hátteréről itt írtunk részletesen:
A Commerzbank és az UniCredit vezetői nem tárgyaltak lehetséges egyesülésről közelmúltbeli találkozójukon – árulta el a Handelslattnak Bettina Orlopp, a Commerzbank vezérigazgatója, hangsúlyozva: bármilyen összefonódás ügyfélvesztést eredményezne, hitelminősítése pedig romlana. "Csak azért, mert egy fúzió papíron jól néz ki, még nem jelenti azt, hogy jól kivitelezhető, és végül sikeres lehet, és értéket teremthet a részvényeseink számára" - idézte Orloppot a Reuters.
A Commerzbank költségcsökkentései, ha az UniCredit megvásárolná német riválisát, főként a központi irodát, nem pedig a fiókhálózatot érintenék – mondta viszont Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója pénteken. A brit The Economistban október 3-án megjelent kommentárjában Orcel elvetette annak lehetőségét, hogy az UniCredit központját Németországba helyeznék át, bár az eszközök többsége immár Németországban lenne. Az UniCredit "nagyon-nagyon büszke" olasz gyökereire, és az északra költözés a (német) politikai nyomásnak való engedés lenne - idézte Orcel szavait az Economist.
Ugyanakkor jelentős hatékonyságnövekedést lehetne elérni a fúzióval: az UniCredit német érdekeltsége, a HVB 39%-ával szemben a Commerzbank 59%-os költség/bevétel aránnyal működik.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ