Mit művel az UniCredit?
Aki nem követte eddig az UniCredit és a Commerzbank sztoriját, annak röviden a lényeg:
- A Commerzbankot a 2008-as pénzügyi válság során a német szövetségi állam mentette meg a csődtől, ennek következményeként 2024 szeptemberének elején is még 16,5%-os részesedést tartott fenn a bankban, amivel a legnagyobb tulajdonosnak számított.
- Idén szeptember 4-én a tulajdonosi jogokat gyakorló ügynökég bejelentette, hogy végre megkezdi a 2,5 milliárd eurót érő állami tulajdon egy részének piaci értékesítését, ugyanakkor nem adja el az egész részvénycsomagot.
- Egy héttel később kiderült, hogy a német kormány zárt körben, a vevő kilétének vizsgálata nélkül értékesített is egy 4,5%-os részesedést, mégpedig egy stratégiai befektetőnek, az addigra már a részvénypiacon szintén 4,5%-os tulajdonrészt összevásárló olasz UniCreditnek, amely „jelentősen túllicitálta” a többi ajánlattevőt.
- Szeptember 16-án Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója a Handelsblattnak nyilatkozva egyértelművé tette az olasz bank szándékát: a két bank egyesülésével egy erős, értékteremtő európai bank megteremtése.
- Dacolva a Commerzbank verbális ellenállásával, szeptember 23-án az UniCredit derivatív ügyletek segítségével 21%-ra növelte potenciális tulajdonosi részesedését a német bankban, miközben még az is szabályozói jóváhagyásra vár, hogy tényleges részesedése 9,9% fölé kerülhessen.
- Néhány órával e hír megjelenése után Olaf Scholz német kancellár barátságtalan támadásnak minősítette az UniCredit újabb, feltételhez kötött tulajdonszerzését. Friedrich Merz kereszténydemokrata ellenzéki vezető pedig, akit sokan Németország következő kancellárjának tartanak, azt mondta, katasztrófát jelentene a német bankpiac számára a két bank fúziója.
- Szeptember 25-én a Commerzbank bejelentette, hogy az – UniCredit támadásának visszaverésére kevésbé alkalmasnak tartott – Manfred Knoft az eddigi pénzügyi igazgató, Bettina Orlopp váltja a vezérigazgatói székben, aki szintén a bank függetlensége mellett állt ki nyilatkozataiban.
Jelenleg az Európai Központi Bank, mint az eurózóna legfőbb bankfelügyeleti intézménye éppen a német Claudia Buch vezetésével vizsgálja az UniCredit engedélykérelmét, amely alapján akár 30%-ra növelhetné részesedését a Commerzbankban. Az olasz banknak szüksége van az engedélyre az említett derivatív ügyletekkel elért 21%-os részesedés tényleges részvénytulajdonként történő realizációjához is. Frankfurtnak 60 napja van a döntés meghozatalára, amit 30 nappal meghosszabbíthat. A 30 százalékos tulajdonosi részesedés esetleges elérése esetén a német jog szerint kötelező vételi ajánlatot kell tennie az UniCreditnek a céltársaság összes részvényére, kis túlzással szabaddá téve az utat a többségi ellenőrzést biztosító részesedés megszerzése előtt, de legnagyobb tulajdonosként már a 21% is érdemi kontrollt jelent. Arról, hogy tőzsdei befektetőként miként profitálhatunk a sztoriból, itt írtunk:
A Financial Times szerint az eddigi manőverekben nem kis szerepe volt az UniCredit vezetőségében felhalmozott befektetési banki és pénzpiaci tudásnak: Salvatore "Chicco" Di Stasi, a svájci UBS-nél és az amerikai Goldman Sachsnál is megfordult derivatívaspecialista vezetésével
úgy épített fel az UniCredit 21%-os részesedést a Commerzbankban, hogy bármikor minimális veszteséggel vonulhat vissza.
A részvényárfolyam-változásból származó kockázatokat jórészt lefedezte az olasz bankcsoport, külső tanácsadók helyett pedig elsősorban belső tapasztalataira támaszkodott.
Európa jövője a tét
Eközben még meg se száradt Mario Draghi aláírása azon a versenyképességi jelentésen, amely most az Európai Unió egészét lázban tartja, és a globális versenyhátrányt okozó tényezők között kiemelten foglalkozik az európai bankszektorral. Az UniCredithez hasonlóan olasz származású pénzügyi szakember, volt miniszterelnök és EKB-elnök ugyanis megállapítja a jelentésben, hogy
- az európai bankrendszer nemcsak széttagoltabb, mint amerikai versenytársa, de a bankunió hiányosságai miatt magasabb szabályozási megfelelési költséggel is szembesül,
- a nagyobb beruházások banki finanszírozását korlátozza a relatíve alacsonyabb jövedelmezőség, a magasabb banki költségszint és a kisebb mérethatékonyság, márpedig szoros kapcsolat van a bankok jövedelmezősége és gazdaságfinanszírozási képessége között,
- az EU és az Egyesült Államok bankjai között tartós szakadék tátong a tőkearányos megtérülésben, ami nagyrészt az amerikai bankok magasabb nettó díj- és jutalékbevételének köszönhető,
- Európa túlzottan támaszkodik a bankokon keresztül zajló hitelfinanszírozásra, a banki eszközök GDP-hez viszonyított aránya az 1880-as évektől az 1960-as évekig 70% körül ingadozott az USA-ban és Európában is, majd élesen szétvált a kettő (lásd az alábbi ábrát),
- az EU-ban a vállalatok továbbra is sokkal inkább a banki hitelezésre hagyatkoznak, a kötvényfinanszírozás aránya alacsony,
- a legnagyobb amerikai bank nagyobb piaci kapitalizációval rendelkezik, mint a tíz legnagyobb uniós bank együttvéve, a 2.-3. legnagyobb amerikai bank pedig még mindig nagyobb, mint bármelyik EU-ban működő bank,
- bár az eurózóna egységes prudenciális felügyelettel rendelkezik, eddig nem sikerült megvalósítania a közös betétbiztosítást, és az egységes szanálási hatóságnak nincs pénzügyi védőeszköze, ami megnehezíti a nagy rendszerszintű bankok szanálását.
A jelentés szerint az európai tőkepiacok integrációja szempontjából kulcsfontosságú, hogy lehetővé tegyék a határokon átnyúló bankok számára, hogy kellően nagy léptékű kockázatmegosztásban vegyenek részt.
Mondani se kell, hogy az UniCredit ugyanebben az irányvonalban látta meg a lehetőséget, Andrea Orcel vezérigazgató is gyakran hangoztatja az európai bankrendszer határok feletti egységesítésének szükségességét, és kap az alkalmon, hogy az EKB vezetői is kifejezetten támogatják az európai bankrendszer integrációját. Ennek lehetőségéről nemrég Christine Lagarde EKB-elnök és Claudia Buch felügyeleti vezető is pozitívan nyilatkozott. Utóbbi kerek perec kijelentette:
Bármit, amit a hatáskörünkön belül megtehetünk annak érdekében, hogy a határokon átnyúló tevékenységet ne akadályozzuk, azt természetesen megtesszük.
Nemcsak a kritikusok, az intézményrendszer vezetőinek a véleménye szerint is sok víznek le kell azonban még folynia a Majnán, hogy egységes európai bankrendszerről beszélhessünk:
- az egységes bankfelügyelet és a korlátozott bankszanálási mechanizmus után szükség lenne a bankunió továbbvitelére, hogy ne álljon elő ismét a 2008-as „too big to fail” probléma, amikor az egyes államok saját maguk mentették meg "saját" bankjaikat,
- hiányzik az egyeséges betétbiztosítási rendszer, a betétbiztosítás szabályai sok tekintetben egységesek, de finanszírozásuk az országhatároknak megfelelően széttagozódott,
- az egyes bankok jellemzően saját országuk kötvénypiacainak a legfontosabb befektetői, ezekhez a bázeli követelmények továbbra is zéró kockázati súlyt rendelnek, és mindez fenntartja az egyes államok és „saját” bankjaik pénzügyi egymásra utaltságát,
- az egyes országok banki kockázatvállalásra és M&A-aktivitásra vonatkozó szabályai sok szempontból nem teszik lehetővé a bankok számára a határok feletti kockázatvállalást, sőt, még a belföldi hatékonyságnövelést sem, jó példa erre a spanyol BBVA ellenséges felvásárlási kísérlete hazai versenytársa, a Banco Sabadell ellen, amelyet az EKB engedélyezett ugyan, a spanyol kormány ellenkezésén viszont várhatóan elbukik.
A német és a spanyol példa egyaránt azt mutatja, hogy
Európa pénzügyi integrációjához és a bankunió továbbfejlesztéséhez a nemzetállamoknak kell túllépniük saját árnyékukon,
lemondva helyi dominanciájuk egy részéről. A már említett német politikusi nyilatkozatok mellett az UniCredit milánói döntésközpontját féltő olasz nyilatkozatok ugyanúgy megemlítendők e téren. Az összevonások miatt álláshelyek tömegének elvesztésétől félő szakszervezetek aggodalmával is kezdeni kell valamit.
Hogy kerül az olasz csizma az asztalra?
Hogy éppen az olasz UniCredit került az Európa bankjainak szóló jövőjéről szóló vita kellős közepébe, ahhoz több tényező együttállása kellett:
- az UniCredit nemcsak Olaszország második legnagyobb bankja, de a német piac harmadik legnagyobb szereplője a müncheni székhelyű HVB 2005-ös részleges és 2008-as teljes megvásárlása után, így természetes érdeklődőnek volt tekinthető a frissen meghirdetett Commerzbank-részvénycsomagra,
- a világ, és különösen Európa bankjai a McKinsey elemzése szerint a kamatkörnyezet normalizálódása után többségükben tulajdonosi értéket rombolnak ahelyett, hogy teremtetnének, a kitörés egyik módja a mérethatékonyság további javítása, aminek a legkézenfekvőbb módja mostanság a meglévő piacaikon való további részesedésvásárlás,
- az UniCredit Andrea Orcel vezérigazgató 2021-es érkezése óta jelentős hatékonyságjavuláson ment keresztül, egy időnként tőkeproblémákkal küzdő (emiatt a lengyel Pekaót is értékesítő) bankból felvásárlásásokra érett bank lett,
- már tavaly novemberben írtunk arról, hogy egyre többen emlegetik az európai bankszektor lehetséges konszolidátoraként Andrea Orcelt, a svájci UBS egykori befektetési banki vezetőjét, akinek a vezetésével már akkor 11 egymást követő negyedévben múlta felül az elemzői várakozásokat az olasz bankcsoport,
- sokan úgy írták le akkoriban Orcel szerepét, mint aki fenntartotta elődje, Jean-Pierre Mustier kíméletlen költségfegyelmét a banknál, ugyanakkor ügyfélorientált döntéshozatali decentralizációt hajtott végre a társaságnál, növelve például az alacsonyabb szintek hitelengedélyezési hatáskörét. Megerősítette a tanácsadói és tőkepiaci üzletágat is, újjáépítve a Pioneer alapkezelő eladásával elvesztett vagyonkezelési kompetenciákat,
- Olaszországban 2021-ben elutasította az állami tulajdonú Monte dei Paschi di Siena átvételét lehetőségét, 2022-ben pedig a Banco BPM átvételére vonatkozó tervek siklottak ki, a belföldi akvizíciós lehetőségek jórészt bezárultak,
- az első negyedévben az UniCredit azt közölte, hogy megemeli a 2024-re vonatkozó kifizetési előrejelzését, így a tavalyihoz hasonlóan a teljes nettó nyereséget kifizetheti a részvényeseknek, szemben a korábbi 90%-os kifizetési ígéretével (mindez szintén a bank pénzügyi erejét mutatja),
- a következő években viszont romlani fognak az organikus eredménytermelés kondíciói a bankok többsége számára: a csökkenő kamatkörnyezet a marzsok szűkülését és az üzleti volumenek növelésének a szükségességét vonja maga után, akár akvizíciók révén.
Az olasz bankcsoport az első félévben 20%-os tőkearányos megtérülést ért el magas, 16% feletti CET1 tőkeráta mellett is. Tőke és likviditás bőségesen a rendelkezésére áll akvizíciókhoz.
Az UniCredit számára kifejezetten nagy értéket képviselhet Commerzbank, hiszen utóbbi jelentős hitelezője a német gazdaságnak, azon belül is az üzleti élet gerincét képező középvállaltoknak, a Mittelstandnak, kiemelten is az exportáló vállalatok finanszírozására összpontosít, közel 30 százalékos részesedéssel vezető bank a német külkereskedelmi finanszírozásban.
A Commerzbank pénzügyi helyzete sokat javult az elmúlt negyedévekben a magasabb kamatkörnyezetnek és az ebből fakadó magasabb marzsoknak köszönhetően. A hitelintézet piacvezető a német kkv-k finanszírozásában, és Németországban 11, Lengyelországban 4,6, Csehországban és Szlovákiában 1,1 millió ügyfelet szolgálnak ki közel 42 ezer alkalmazottal.
Gazdasági jelentőségéhez képest azonban a Commerzbank még mindig sok szempontból alulértékelt, amihez a német gazdaság gyengélkedése is kellett. Hogy mennyire alulértékelt, arról alábbi cikkünkben is írtunk:
Címlapkép forrása: Alessia Pierdomenico/Bloomberg via Getty Images
