Spanyol párt kampányára nyújtott hitelt az MBH Bank
Bank

Spanyol párt kampányára nyújtott hitelt az MBH Bank

Portfolio
Jelenlegi árfolyamon mintegy 3,6 milliárd forintos kölcsönt nyújtott tavaly a spanyol Vox számára a magyar MBH Bank – írja az El País nyomán a Telex.

A spanyol lapnak maga a szélsőjobboldali párt ismerte el a 9,2 millió eurós hitel tényét, amelyet a 2023-as parlamenti és önkormányzati választási kampányukhoz vettek fel az MBH Banktól. Pepa Millán, a párt szóvivője

azzal indokolta a kölcsön felvételét a magyar hitelintézettől, hogy spanyol forrásból nem jutottak hitelhez.

A két különböző, 6,7 millió eurós, illetve 2,6 milliós eurós részletben megkapott kölcsönt azóta visszafizette a párt, amely júliusban ült át az Európai Parlamentben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjából a Fidesz részvételével alapított Patrióták Európáért csoportba.

Az MBH Bank jogelődje, az MKB Bank is nyújtott korábban hasonló hitelt: a szintén szélsőjobboldali francia Marine Le Pen 10,6 millió euró hitelt kapott a társaságtól.

Kiszámoló

Kisállat biztosítások

A nyulunknak rossz hétvégéje volt, állatorvoshoz kellett vinni mindkét napon. Még 130 ezer forintot sem kellett kifizetnem, miközben a legnagyobb dolog, ami csináltak vele, az a röntgen volt. (Ism

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
bank felirat homlokzat privátbank