Olaszország második legnagyobb bankja a múlt héten 9 százalékos részesedést szerzett a Commerzbankban, ami váratlanul érte a német hatóságokat, és ellenséges fogadtatásban részesült a helyi menedzsment részéről.
Az olasz bankvezér Handelsblattnak adott nyilatkozata szerint az UniCreditnél kisebb Commerzbankkal való egyesülés az eddigieknél "sokkal erősebb versenyzőt” teremtene a német bankpiacon", jobban támogatva a lakossági ügyfeleket és a gazdaságban fontos szerepet játszó német középvállalatokat, az úgynevezett Mittelstandot.
Egyelőre csak részvényesek vagyunk. A két bank egyesülése azonban jelentős hozzáadott értéket teremthet valamennyi érdekelt fél számára
– fogalmazott Andrea Orcel. Szavai szerint a szinergialehetőségeket a központi funkciók területén látja, nem az ügyfélüzlet, a termékkialakítás vagy a hálózat területén. Ezzel valószínűleg próbált üzenni azoknak is, akik aggódnak az álláshelyek tömeges megszűnése miatt.
Azt is megemlítette, hogy nagyon kevés átfedés van a két bank között, az egyesülésről szóló döntés a Commerzbank érintettjein múlik, ugyanakkor elismerte, hogy az esetleges tárgyalásokra vonatkozóan nincs menetrendjük.
Ha "arra a következtetésre jutunk, hogy az egyesülés a legjobb mindkettőnk számára, az nagyszerű lenne, de mint fő részvényesnek először biztosítanom kell, hogy a befektetésünk jól alakuljon" - mondta.
Címlapkép forrása: Carlotta Cardana/Bloomberg via Getty Images