K&H: soha nem vettek még fel ennyi lakossági hitelt a banknál, bonyodalmakat okozhat a kormány elképzelése
Bank

K&H: soha nem vettek még fel ennyi lakossági hitelt a banknál, bonyodalmakat okozhat a kormány elképzelése

67 milliárd forintos banki nyereséggel és 0,7 milliárdos biztosítói veszteséggel zárta az év első felét a K&H adózás után – közölték a pénzügyi csoport hétfői sajtótájékoztatóján. A lakossági hitelezésben a piaci átlag felett, a szektorszinten is gyengébben muzsikáló vállalati hitelezésben a piaci átlagnak megfelelően teljesítettek. Megkérdeztük a vezetőket, mi a véleményük az október 1-jétől élő kiegészítő tranzakciós illeték, illetve az öngondoskodási termékeket érintő kormányzati elképzelés várható hatásáról.
Hasonló témákról lesz szó a Portfolio jövő keddi Future of Finance 2024 konferenciáján, nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről!

Guy Libot, a K&H Bank vezérigazgatója ismertette:

  • a bankcsoport kormányzati intézkedések nélkül számított nettó eredménye az egy évvel korábbi 81,5 milliárd forintról 97,7 milliárd forintra, 20%-kal emelkedett, ugyanakkor
  • ezekkel együtt 66,9 milliárd forint volt az első féléves adózott számviteli eredményük (ez 22,8%-os tőkearányos megtérülést jelent), a biztosító pedig 0,7 milliárd forintos számviteli veszteséget ért el,
  • a bank bruttó ügyfélhitel-állománya 10%-kal 2972 milliárd forintra emelkedett úgy, hogy 275 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki az első félévben,
  • a lakossági hitelállományuk egy év alatt 11%-kal emelkedett, a vállalati hitelportfólió 9%-kal bővült (a bankszektorban ugyanezen metodika alapján ez 6%, illetve 9% volt).

Rákérdeztünk, hogy az október 1-jén bevezetendő, devizakonverziókat érintő kiegészítő tranzakciós illeték milyen hatással járhat az ügyfelek aktivitására. Erre vonatkozóan Guy Libot azt mondta, komplikált történetről van szó, a vállalati ügyfelek számára fennáll a lehetőség, hogy külföldi partnernél végezzék a jövőben a tranzakcióikat, de például Szlovákiában is tervezik a tranzakciós illeték bevezetését, összességében túl korai megmondani, miként viselkednek az ügyfelek.

A kormány öngondoskodási termékeket érintő terveiről is kikértük a K&H-vezetők véleményét. Nagy kérdés szerintük, mennyien élnének vele, ettől függően súlyosabb, kellemetlenebb következményei is lehetnek az intézkedésnek, például a biztosítóknál likviditási zavart is okozhat, hiszen például a nyugdíjbiztosítások mögöttes befektetései nagy arányban hosszú lejáratú állampapírok. Valószínűleg nem az a kormány érdeke, hogy az intézmények nagy mértékben értékesítsék állampapírjaikat - fogalmazott Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója. Nem szabad a várható hatást túlbecsülni sem, mindenesetre nem látják még az ügyfelek várható magatartását.

Gombás Attila pénzügyi igazgató elmondta:

  • a kormányzati intézkedések közül az extraprofitadó, a bankadó és a kamatstop meghosszabbítása 2023 első felében 55,4, az idei első félévben 40,5 milliárd forinttal érintette negatív értelemben a csoport eredményét adózás előtt (lásd az alábbi ábrát).

(Sajtókérdésre azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy a második félévben kell-e pótlólagos extraprofitadót elkönyvelniük a júliusi adóváltozások miatt).

Kormányzati intézkedések hatása a K&H-nál
(milliárd forint) 1H 23 1H 24
Extraprofitadó (bank) 33,4 21,0
Extraprofitadó (biztosító) 5,2 6,6
Bankadó 9,5 10,9
Kamatstop meghosszabbítása 7,3 2
Összesen 55,4 40,5
Forrás: K&H, Portfolio    
  • A lakossági hitelezésben nagyobb növekedést értek el a piacnál annak a köszönhetően, hogy 109 milliárd forintnyi lakáscélú, 17,7 milliárdnyi babaváró hitelt helyeztek ki, és nem volt a lakossági hitelezésben még olyan erős negyedévük, mint az idei második negyedév,
  • a piacon elsőként bevezetett zöldhitelükből a bevezetés óta 13,5 milliárd forintot, az idei első félévben 7,4 milliárd forintot helyeztek ki, utóbbi az új jelzáloghitelek 7%-át jelenti,
  • ügyfélszámuk egy év alatt 5%-kal 990 ezerre, rendszeres jövedelem-átutalást teljesítő ügyfeleik száma 6%-kal 613 ezerre emelkedett, minden harmadik K&H-számlát nyitó ügyfelük 6-26 év közötti fiatal,
  • a vállalati hitelezésben a Széchenyi Kártya volt kkv és vállalati oldalon egyaránt a húzótermékük, ebből a teljes szerződésállományuk meghaladta a 260 milliárd forintot, teljes vállalati ügyfélhitel-állományuk pedig 1845 milliárd forint lett, miután az első félévben 120 milliárd forintnyi vállalati hitelt helyeztek ki,
  • a K&H ügyfelei erőteljesen érdeklődnek a befektetési alapok iránt, teljes lakossági megtakarítási eszközeik értéke 18%-kal nőtt egy év alatt, a befektetési alapokban kezelt vagyon viszont 37%-kal, 1559 milliárd forintra emelkedett,
  • az utóbbi egy évben már folyamatosan meghaladja a lakossági betétek értékét a lakossági befektetési alapokban lévő vagyon, pedig 2023 negyedik negyedéve óta a korábbi csökkenés után ismét emelkedik a lakossági betétek állománya is.
  • A bank működési bevételei 15%-kal nőttek az első félévben, ugyanezt produkálták a nettó kamatbevételek, miközben a nettó díj- és jutalékbevételeik 10%-kal bővültek.
  • A működési költségek 1%-kal csökkentek, a bankadókkal korrigálva 13%-kal 50,5 milliárd forintra nőttek, bankadó nélküli költség/bevétel arányuk 59,6% volt.
  • Az első félévben több értékvesztést szabadított fel a bank, mint amennyit megképzett, a kettő egyenlege 7,6 milliárd forinttal javította az adózás előtti eredményt.

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója ismertette:

  • az első félévben mintegy 700 millió forint veszteséget könyvelt el a biztosító, miután 6,6 milliárd forintnyi extraprofitadót kellett fizetnie (egy évvel korábban ugyanez 800 milliós veszteség, illetve 5,2 milliárd forintnyi adó volt),
  • a nem-életbiztosítási területen 10%-kal növekedett a biztosító díjbevétele, életbiztosítási díjbevételeik pedig 13%-kal emelkedtek, előbbi területen így a piaci részesedésük 7,3%-kal 7,1%-ra csökkent, az életbiztosítási oldalon viszont 3,5%-ról 3,7%-ra emelkedett, ezen belül a nyugdíjbiztosítások területén 6,3% felett vannak,
  • a K&H Biztosító Ügyfélportálját 267 ezer aktív ügyfél használja, 2018 óta éves átlagban 29%-kal növekszik a számuk, a digitális kárbejelentések aránya a lakásbiztosításoknál már 88%, a gépjárműbiztosításoknál 65%,
  • az idei márciusi lakásbiztosítási kampányban a K&H aktív volt, éves szinten a lakásbiztosítási állományuk darabszáma 7%-os emelkedést mutat.

Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője elmondta:

  • Digitálisan aktív ügyfeleik száma egy év alatt 7%-kal, 720 ezerre emelkedett, a kkv-portfóliójuk 99%-a digitálisan aktív,
  • a mobilbankot 630 800 felhasználó használja aktívan, ami 10%-os éves növekedést jelent, a számlanyitások 58%-a digitálisan történik,
  • a piacon elsőként vezették be a digitális SZÉP Kártyát, a 2023 novemberi bevezetés óta 75 ezer db kártyát digitalizáltak az ügyfelek,
  • a személyi kölcsönök 66%-át digitálisan igénylik az ügyfelek, a kgfb-szerződések 96,9%-át digitálisan kötik, a digitális lakásbiztosítási kötvények száma egy év alatt 216%-kal nőtt, a digitális utazási biztosítások 16%-kal nőttek egy év alatt,
  • a vásárlási pénzvisszatérítésre, kedvezményre feljogosító K&H visszapénz szolgáltatásra eddig több mint 138 ezer ügyfél regisztrált, 30 ezer vásárló részesült már visszatérítésben összesen 45 millió forint értékben,
  • a bank AI-alapú digitális asszisztense, Kate több mint 200 funkcióval rendelkezik jelenleg, a lakossági ügyfelek több mint 75%-a találkozott már vele, a mobilbanki ügyfelek 95%-a használta már, új funkcióként értesítést küld az adóvisszatérítésről, GPS segítségével megkeresi a legközelebbi ATM-et.
Hasonló témákról lesz szó a Portfolio jövő keddi Future of Finance 2024 konferenciáján, nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről!
Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO váltás, és onnantól már nem az én részvényem a T. Osztalékot vágott, le

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Ez is érdekelhet
Új bizniszre váltottak a magyar biztosításkirályok