Csoda vagy tragédia? – Megtudtuk, hogy áll az új otthonfelújítási program
Bank

Csoda vagy tragédia? – Megtudtuk, hogy áll az új otthonfelújítási program

10 ezer energetikai tanúsítványt rendeltek meg, és 2 ezer hitelkérelmet adtak be az MFB Pont Plusz hálózaton az otthonfelújítási program iránt érdeklődők az első két hónapban – tudta meg a Portfolio. Összesen mintegy 20 ezer családi házra vehetik igénybe a legfeljebb 6 milliós kamatmentes hitel- és támogatási összeget, tizedük adta be tehát eddig a kérelmet. Nem az érdeklődés alacsony, hanem az igénybevétellel járó adminisztrációs teher szegi sokak kedvét, illetve lassítja a folyamatot. Megkérdeztük a programot koordináló MFB-t, melyek a leggyakoribb hibák és hiányosságok, és az eddigi tapasztalatok alapján mit tanácsolnak a jövőbeni igénylőknek.
Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio jövő keddi Future of Finance 2024 konferenciáján, érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

Az MFB elégedett

Július 1-jén indult el az új otthonfelújítási program, eltelt azóta bő két hónap, kíváncsiak voltunk tehát, mi igaz azokból a piaci pletykákból, amelyek alacsony érdeklődésről, túlzott adminisztrációs teherről és emiatt lassú igénybevételről szólnak. Megkeresésünkre az MFB az alábbiakat árulta el:

  • a program iránti érdeklődést ők kimagaslónak értékelik, hiszen a felhívás megjelenése óta közel húszezren érdeklődtek a program iránt, valamint több mint tízezren személyesen is felkeresték az MFB Pont Plusz hálózat fiókjait,
  • ugyancsak 10 000 körül tart az hiteligényléshez szükséges energetikai tanúsítványok megrendelésének a száma, vagyis a komoly érdeklődők részéről a felkészülés folyamatosan zajlott a nyári hónapokban,
  • szeptember 5-éig közel 2000 kérelmet fogadtak be, és az MFB Pont Plusz hálózat fiókjainak visszajelzése alapján legalább ugyanennyi ügylet előkészítése folyamatban van az ügyfelek részéről,
  • a jóváhagyott és leszerződött ügyletek száma is dinamikusan gyarapodik, az előrejelzések alapján az év hátralévő részében ezek összege elérheti a 20-30 milliárd forintot a 108 milliárdos összegű programban.

Az átlagos finanszírozási összeg megközelíti a maximális 6 millió forintot, a leggyakoribb felújítási tervek jellemzően a nyílászárók cseréjét és a homlokzati szigetelést érintik.

Bonyolult a folyamat

A piaci várakozásoktól azért jellemzően elmaradnak a fenti számok. Sokan gondolták úgy, hogy gyorsan kimerül a 108 milliárd forintos keret, hiszen az előző, 2021-2022-ben létező, a mostaninál jóval nagyobb, 600 milliárd forint feletti keretösszegből futó otthonfelújítási program után rengeteg háztartás halasztotta el felújítási munkálatait új programra várva. Köztük azok, akik 1991 előtt átadott családi házban élnek, és jogosultak a mostani programra. Ugyanakkor már az igénylés is rendkívül nehézkesen halad, jórészt amiatt, hogy a mostani program EU-forrásokból valósul meg, magas az adminisztrációs igénye, sok érintett szereplővel. És akkor magának a felújítási munkának a későbbi elvégzéséről még nem is beszéltünk, erre egyébként két évük van a hitelt sikeresen igénylőknek.

felújítás1

Az Újház Zrt. néhány konkrétumot is megosztott ezzel kapcsolatban. A vállalat országos tanácsadó csoportja mintegy 1000 pályázatírási folyamatot indított el az elmúlt hetekben, tapasztalataik alapján

  • egy átlagos pályázathoz legalább 20 féle különböző dokumentumot kell benyújtani,
  • ezek átlagos terjedelme jellemzően 70-80 oldal,
  • egy késznek gondolt pályázati csomag átvétele ma még 1-2 órát vesz igénybe az MFB pontokon, de ez az idő a kialakuló rutinok miatt egyre csökken,
  • a pályázók jelentős része egyszerre több energiahatékonysági beruházást akar elvégezni, ezért bonyolultabb a tervezés, és több kivitelezővel kell szerződni (náluk 59% szeretne homlokzati hőszigetelést elvégezni, 57% cserélné ki a nyílászárókat, 48% akar fűtés-korszerűsítést, 37% födémszigetelést rendelni), ráadásul az érdeklődők nagy része nem támogatott munkálatot is el akart végeztetni,
  • sokszor nem egy fővállalkozóval kell szerződni, és az építőanyag beszerzése is gondot okozhat, mert csak a kulcstermékek támogathatók, ezek listája pedig a folyamatosan bővül,
  • az építőipari kivitelezők nincsenek hozzászokva a szigorú adminisztratív elvárásokhoz, sokan elveszettnek érzik magukat a pályázati feltételrendszerben, ”nem adminisztrálni, hanem dolgozni akarnak”,

Folyamatosan bővül az ÉMI oldalán a regisztrált kivitelezők listája,

ezek a vállalkozók akár a projekt 75%-át is lehívhatják előlegként, ami azért fontos, mert a pályázók mintegy kétharmada nem tudja saját erőből előfinanszírozni a teljes projektet.

Nincs szó arról, hogy a felújítást tervezők inkább piaci bankhitelből finanszíroznák hasonló munkálataikat. Az MNB adatai szerint az utóbbi időszakban stabilan havi 4-5 milliárd forint felújítási célú lakáshitelt vettek igénybe a bankok ügyfelei (ezen kívül a személyi kölcsönök egy része is ide tartozhat). Ez növekedés jelent a tavalyi pangsához képest, de arányuk 2022 novembere, vagyis az előző program utolsó előtti hónapja óta nem emelkedett a teljes lakáshitelezésen belül 5% fölé.

Mire figyeljenek a jövőbeni pályázók?

A fentiek miatt megkérdeztük az MFB-t, mire érdemes figyelniük a jövőbeni pályázóknak, miként lehetne tehát ezzel is felgyorsítani a program lehívását. Felhívták a figyelmünket arra, hogy

  • az otthonfelújítási program igényléséhez szükséges dokumentáció összeállítása az ingatlan energetikai korszerűsítésének tervezésével párhuzamosan halad, ezért időigényes és alapos felkészülést igényel,
  • gyakran van szükség a dokumentáció kiegészítésére, hiánypótlásra, ami ugyanakkor segít abban, hogy a kivitelezési munkák is megfelelő eredménnyel járjanak, ezért erre mindenképpen érdemes időt tervezni,
  • fontos, hogy az igénylők az energetikus szakértővel és a kivitelezővel is részletesen, pontosan egyeztessék a teendőket, hogy a tanúsítvány, az energetikai terv és a kivitelezői szerződés tartalma összhangban legyen,
  • az MFB minden érdeklődőt arra bíztat, hogy inkább az előkészületekre fordítson több időt, mint a hiánypótlások, esetlegesen szükséges módosítások teljesítése okozzon csúszást az elképzelésekhez képest, mivel így a kivitelezés megkezdése is tervezhetőbbé válik.
  • amennyiben az igénylő nem rendelkezik tapasztalattal az energetikai és építőipari kérdések terén, akkor érdemes tanácsadó segítségét kérni már az első lépésektől, aki akár energetikust és kivitelezőt is tud ajánlani, vagy tud közvetíteni közöttük az igénylőt támogatva,
  • ebben segít az ÉMI által üzemeltetett regisztrált tanácsadói lista az ofp.emi.hu oldalon. Mindenképpen érdemes az oldalt átolvasni, illetve alaposan megismerni a program részleteit, ezt követően pedig tanácsadó igénybevételét megfontolni,

Az MFB és az MFB Pont Plusz hálózatot működtető kereskedelmi hitelintézetek (OTP, MBH, Gránit bankok) az őszi hónapokban az érdeklődők körének bővülését valószínűsítik, illetve

a már elindított ügyletek is rövidesen eljutnak abba a szakaszba, ahol már a kivitelezési kérdések kerülnek előtérbe

– közölte az állami fejlesztési bank.

Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio jövő keddi Future of Finance 2024 konferenciáján, érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO váltás, és onnantól már nem az én részvényem a T. Osztalékot vágott, le

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
kórházszövetség MBH Bank