Szolid negyedévet tudhat maga mögött az OTP. A bankcsoport bevétele 18 százalékkal 654 milliárd forintra emelkedett, ezen belül a nettó kamatbevétel 30 százalékkal 442 milliárd forintra nőtt, a díj- és jutalékbevétel pedig 18 százalékkal 139 milliárd forintra emelkedett. Az összes bevétel és a nettó kamatbevétel még soha nem volt olyan magas, mint az idei második negyedévben.
A működési költségek a bevételeknek megfelelő mértékben, 18 százalékkal nőttek, és a negyedévben 267 milliárd forintot tettek ki. A költség/bevétel hányados 41 százalék alá csökkent.
Kockázati költség soron 46 milliárd forint volt a mínusz, de ebből csak 26 milliárd forint volt a hitelezéssel kapcsolatos értékvesztés, 20 milliárd forint volt az egyéb kockázati költség, ennek nagy része az orosz kötvényeken elszámolt értékvesztés volt. A hitelkockázati költségek közel fele a magyar operációban merült fel, de érdemi céltartalékképzésre került sor Oroszországban és Romániában is, Üzbegisztánban pedig folytatódott a hitelkockázati költségek csökkenése.
Az adózott eredmény közel 268 milliárd forint volt, ami minden idők harmadik legmagasabb profitja az OTP-nél. A magyar operáció és minden leánybank eredménye is pozitív volt, a külföldi bankok 187 milliárd forint profitot termeltek, a részarányuk a csoport eredményében közel 70 százalék.
A menedzsment megerősíti a többi teljesítménymutatóra adott korábbi várakozását:
- Az árfolyamszűrt organikus hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a 2023. évi 6 százalékos ütemet.
- A konszolidált működési költség/bevételi mutató a 45 százalékos szint környékén alakulhat.
- A kockázati profil a 2023. évihez hasonló lehet.
- A tőkeáttétel várhatóan csökken, emiatt az éves ROE a 2023. évi 27,2 százaléknál alacsonyabb lehet.
Címlapkép forrása: Jaap Arriens/NurPhoto via Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ