Meglepetés érkezett a Raiffeisentől, az orosz leánybank még mindig nagyon hasít
Bank

Meglepetés érkezett a Raiffeisentől, az orosz leánybank még mindig nagyon hasít

Az elemzők által várt 523 millió eurónál jóval magasabb, 661 millió eurós nyereséget ért el a második negyedévben a Raiffeisen Bank International, ami 14%-kal felülmúlja az egy évvel korábbit. Az orosz leánybank ennek még mindig több mint a felét hozta, hiszen 379 millió eurót termelt, miközben a magyar leánybank 80 millió euróval zárta a negyedévet. A bankcsoport azt ígéri, hogy Oroszország és Fehéroroszország nélkül is eléri idén a 10%-os tőkearányos megtérülést.

14%-os profitnövekedéssel zárta a második negyedévet a Raiffeisen Bank International a kedden reggel közzétett gyorsjelentése szerint, felülmúlva ezzel az elemzői várakozásokat is. A bank közleménye az alábbi fő üzeneteket fogalmazta meg:

  • Oroszország és Fehéroroszország nélkül az év első felében 604 millió eurós konszolidált eredményt értek el úgy, hogy
  • 391 millió eurónyi céltartalékot számoltak el a lengyelországi devizaalapú jelzáloghitelekhez kapcsolódó, még mindig zajló bírósági ügyek miatt
  • az Oroszország és Fehéroroszország nélkül számított alapbevételek negyedéves alapon stabilan 1 523 millió eurót tettek ki,
  • a nettó kamatbevétel enyhe, marzs alapú csökkenését ellensúlyozta a nettó díj- és kamatbevételek emelkedése,
  • a céltartalékképzés emelkedett a második negyedévben, Oroszország és Fehéroroszország nélkül 78 millió euróra,
  • a csoport CET1 tőkemutatója 17,8%-on áll, és Oroszország nélkül is meglehetősen stabil, 14,7%,
  • az oroszországi ügyfélhitelek állománya a csúcs óta 60%-kal 5,8 milliárd euróra csökkent már, a kockázatcsökkentést felgyorsítva folytatja a bank,
  • Oroszország: Felgyorsul a jelentős kockázatcsökkentés - az ügyfélhitelek csaknem 60%-kal csökkentek a csúcspont óta a
  • 2022 második negyedévében 5,8 milliárd EUR-ra csökkent, az Oroszországból történő kifizetések széles körű korlátozása, valamint intézkedések
  • a korábbi jelzéseknek megfelelő 2024 egészére 10%-os tőkearányos megtérülést vár a bankcsoport Oroszország és Fehéroroszország nélkül.
Ha csak a második negyedévet nézzük, a nettó kamatbevételek négy negyedéve nem látott mértékben, 5,5%-kal emelkedtek, miközben a nettó díj- és jutalékbevételek ebben az időszakban 1,3%-kal apadtak az egy évvel korábbihoz képest. Összességében enyhén emelkedő bevételi szintet látunk.

Mindezt úgy, hogy a bankcsoport hitelállománya euróban számítva egy év alatt mindössze 0,1%-kal emelkedett, az előző negyedévhez képest viszont már 1,5%-os volt a bővülés. A betétállomány 4,0%-kal, a mérlegfőösszeg 1,9%-kal bővült egy év alatt. A bank nettó kamatmarzsa az első félévben 2,94%, a második negyedévben 2,92% volt, utóbbi enyhe csökkenést jelez az első negyedévi 2,98%-hoz képest.

A bank költségei között az értékvesztések 23 millió eurós szintje alacsonynak mondható, ugyanakkor szemben áll az egy évvel korábbi 42 millió eurós nettó értékvesztés-felszabadítással. A teljes hitelállomány minősége amúgy nem ad okot aggodalomra: a nem teljesítő kitettségek aránya a tavaly év végi 1,9%-ról 1,8%-ra csökkent enyhén növekvő fedezettség mellett. A bank működési költségei viszonylag nagy mértékben, 5,7%-kal csökkentek a második negyedévben, csak a személyi jellegű költségeken az első félévben csaknem 100 millió eurót meg tudott takarítani a bank.

A második negyedéves 661 millió eurós eredményből 379 millió eurót hozott az orosz leánybank, az ottani kitettség leépítésén azonban az Európai Központi Bank felszólításának megfelelően dolgozik a bank, hitelállománya Oroszországban jelenleg még több mint 5,8 milliárd euró.

Ami a jövőt illeti, a társaság az alábbiakat fogalmazta meg Oroszország és Fehéroroszország figyelembe vétele nélkül:

  • 2024-ben a nettó kamatbevétel várhatóan 4,1 milliárd euró körül, a nettó díj- és jutalékbevétel pedig 1,8 milliárd euró körül alakulnak,
  • az ügyfeleknek nyújtott hitelek 4-5 százalékos növekedésére számítanak 2024-ben,
  • az általános igazgatási költségek várhatóan 3,3 milliárd euró körül alakulnak, ami 52 százalék körüli költség/bevétel arányt eredményez,
  • a céltartalékolási ráta várhatóan 35 bázispont körül lesz,
  • a konszolidált sajáttőke-arányos megtérülés 2024-ben várhatóan 10 százalék körül lesz,
  • a 2024-es év végére 14,7 százalék körüli CET1 arányt várnak,
  • az osztalékról szóló bármilyen döntés a csoport Oroszország nélkül számított tőkehelyzetén alapul majd.
Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Intrum