Személyes kalkulációhoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!
A járvány miatt bevezetett THM-plafon egészen eddig 5,9 százalék volt, hiszen a rendelet alapkamat + 5 százalékpontot határozott meg. Az MNB múlt heti döntése, amellyel 0,75%-ra csökkentette az eddig 0,90%-os alapkamatot, azt jelenti, hogy július elsejétől legfeljebb 5,75 százalék lehet a személyi kölcsönök, áruhitelek és hitelkártyák THM-e az idei év végéig. Ez egy 2 millió forintos, 72 hónapra felvett személyi kölcsön esetében nagyjából 5-6 ezer forint kedvezményt jelent év végéig összesen – írtuk múlt heti cikkünkben.
Mindez azonban nem korlátozza a bankokat abban, hogy szabadon (az ezután érvényes 24,75%-os THM-plafonig) változtathassák későbbi, 2021 januárjától érvényes THM-jeiket az újonnan felvehető hitelek esetében. Nem arról van szó, hogy a futamidő közben meglepetés érhetné az adósokat, hiszen a konstrukciók szinte kivétel nélkül fix kamatozásúak. Hanem arról, hogy a THM-plafon január 1-jével eltűnik, így a THM, a kamat és a törlesztőrészlet már egy előre ismerhető szintre emelkedik azok számára, akik ezekben a hónapokban vesznek fel hitelt.
Hogy ez milyen törlesztőrészletet jelenthet pontosan, azt a Pénzcentrum kalkulátora és a Bank360 gyűjtése alapján mutatjuk be az alábbi táblázatokban. Egy nagyobb (3 millió forint) és egy kisebb (600 ezer forint) hitelösszeg esetében, két különböző futamidőre (2 év és 5 év), jövedelemátutalás mellett néztük meg egy nettó 200 ezer és egy nettó 500 ezer forintos havi jövedelemmel rendelkező hitelfelvevő esetében a számokat. Személyre szabott kalkulációhoz a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
Miről szól még ez a cikk?
- Íme Magyarország legkedvezőbb személyi kölcsönei
- Mennyivel nő meg a törlesztőrészlet 2021 elején?
- Hogy alakul a THM és a kamat?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!