Előfizetői tartalom

A süllyedő hajóra senki sem mer felülni

Portfolio
A feltörekvő piaci részvényalapok tőkebeáramlása érezhetően visszaesett a múlt héten, a fékezéshez pedig a bizonytalanság, és a korábban soha nem látott tőkebeáramlás is valószínűleg hozzájárult. A múlt héten 571 millió dollár érkezett az alapokhoz, a négy alapkategória közül pedig csak kettő (GEM, Ázsia) tudta megúszni tőkekiáramlás nélkül. A hazánkat is magában foglaló EMEA régióban, valamint a latin-amerikai alapoknál túlsúlyba kerültek a befektetési jegy visszaváltók, azonban az összes részvényalapnál látható volt a befektetők óvatossága. A március eleje óta tartó rali nagyobb korrekció nélkül zajlott le, a jövő év elején pedig esélyes a visszaesés, ami természetesen a befektetőket is gondolkodásra sarkallja. Pontosan ezért mondják azt az EPFR Global elemzői is, hogy a jövő év sokkal inkább mérvadó lesz a feltörekvő piacok szempontjából, mint a 2009-es év, a likviditásbőség ugyanis akkor már nem lesz akkora ösztönző tényező.

Az 51. héten vegyesen alakultak a feltörekvő piaci részvényalapok tőkeáramlása, az előző heti két milliárd dollár feletti pluszokhoz képest most mindösszesen 571 millió dollár áramlott az alapokba. Az alapkategóriák között a GEM és az ázsiai régió volt közkedvelt, miközben a hazánkat is magában foglaló EMEA régiónak és a latin-amerikai régiónak hátat fordítottak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés