Előfizetői tartalom

Olvad a profit, egyre több a rossz adós - Főhet a feje a Raiffeisennek

Portfolio
Drasztikus mértékben, 77.9 százalékkal 56 millió euróra esett a régiós leánybankokat tömörítő Raiffeisen International profitja 2009 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, és 2008 utolsó negyedévéhez viszonyítva is kevesebb mint felére olvadt, alulmúlva az elemzői várakozásokat is. A jelentős eredménycsökkenés legfontosabb tényezője a megnövekedett céltartalékképzés volt, amely egy év alatt 379 százalékkal, 445 millió euróra emelkedett. A bank jelentésének kommentárja a magyar leánybankkal kapcsolatban kiemeli: a nem teljesítő hitelek aránya nálunk is jelentősen növekedett, így a közép-európai régióban itt kellett a legnagyobb céltartalékokat képezni. 2009-re vonatkozó várakozásokat egyelőre továbbra sem tett közzé a társaság.

Kevés a jó hír "A gazdasági visszaesés miatt számos országban jelentősen növeltük céltartalékainkat, ám az első negyedévben üzleti modellünk és jövedelemtermelő képességünk lehetővé tette, hogy felszívjuk az ebből fakadó veszteségeket"-hangsúlyozta a társaság vezérigazgatója, Herbert Stepic. A Raiffeisen közleménye úgy fogalmaz: a nettó kamatbevétel maradt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés