Előfizetői tartalom

Tőkét kér az UniCredit - segítenek az osztrákok is

Portfolio
Közzétette az UniCredit a bankcsoport 2008-as eredményeit, melyekből kiderül, hogy az olasz bank a negyedik negyedévben 505 millió eurós adózott eredményt ért el az elemzők által várt közel 305 millióhoz képest. Üröm az örömben, hogy ez a szám még így is jelentősen elmarad a 2007 utolsó negyedévében elért 1.172 milliárd eurós eredménytől, és a tőkehelyzeten is van mit javítani, ezért a bankcsoport kifejezte szándékát, miszerint 4 milliárd eurót venne igénybe mind az olasz, mind az osztrák bankmentő csomagokból (sajtóértesülések szerint előbbiből 2.5, utóbbiból 1.5 milliárd eurót), s ennek érdekében tárgyalásokat folytat a két ország pénzügyminisztériumával. Ez lenne az első eset, amikor két ország ad tőkét egy banknak, s úgy látszik, már nem érvényes az az elv, hogy csak az anyaország ment. Mint ismeretes az Unicredit azzal vált igazán nagy régiós bankká, hogy megvette a HVB-BACA párost.

A bank 2008-as eredménye 4.012 milliárd euró lett, ami 38 százalékkal kisebb a 2007-es profitnál. A romló eredmények hatására a bank közölte, hogy nem fog prémiumot fizetni vezetői számára (korábban csupán a befektetési ág vezetőiről volt szó). A bank az elmúlt időszakban költségcsökkentéssel és elbocsátásokkal igyekezte csökkenteni költségeit, s 3.6 milliárd...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés