Néhány hete jött a hír, hogy nemzetközi tárgyalás lesz a svájci Burgenstockban az ukrajnai háború lezárásáról:
Oroszország a múlt héten jelentette ki, hogy nem vesznek részt a júniusi konferencián, a Sky cikke szerint eleve meg sem hívták őket. A svájci kormány ma hivatalosan is megerősítette, hogy a támadó ország nem küld a rendezvényre delegáltat, majd hozzátették: Oroszországnak is részt kellene vennie a békekonferencián, hogy érdemben előre lehessen mozdítani a háború lezárását.
Oroszország nélkül nem lehetséges a békefolyamat”
– jelentette ki a svájci kormány.
Jó esély van rá, hogy ha meg is hívták volna Moszkvát, akkor sem mentek volna el. Oroszország álláspontja az, hogy az ilyen események egyetlen célja, hogy a Volodimir Zelenszkij által megfogalmazott tízpontos béketervezetet „erőltessék rá” Moszkvára, amely a Kreml szerint „nem tükrözi a harctéri realitásokat.” Ukrajna ugyanis az orosz katonák kivonását, a háborús bűnösök elszámoltatását és kártérítést szeretne.
A békekonferenciára ettől függetlenül sor fog kerülni, Ukrajna és a Nyugat azt reméli, hogy sikerül meggyőzni Oroszország gazdasági partnereit (pl. India, Kína) arról, hogy hátráljanak ki Moszkva mögül, nyomást gyakorolva Putyin-kormányra a háború lezárása végett. A békekonferencián a Swiffinfo információi szerint 160 ország vesz majd részt.
Oroszország többször is jelezte egyébként korábban, hogy nyitottak az Ukrajnával való tárgyalásra, de csak a „harctéri realitások” tükrében. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem hajlandók semmilyen alkuba belemenni, amely nem jár területi nyereséggel.
The illegal and unprovoked invasion of Ukraine is continuing. The map below is the latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine 26 April 2024. Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/o4WH85VnAr
— Ministry (of) April 26, 2024
Egyes spekulációk szerint a Kreml hajlandó lenne elfogadni egy olyan egyezményt, amely a Donbaszt és a Krímet csatolja Oroszországhoz (ebben az esetben Zaporizzsja és Herszon visszakerülnének Ukrajnához). De a Krímen kívül jelenleg egy ukrán megyét sem ellenőriz teljes egészében az orosz hadsereg.
A „béketárgyalásra” június 15-16-án kerül majd sor.
Címlapkép forrása: Getty Images