Előfizetői tartalom

Van, aki a görög válságban is lát fantáziát

Portfolio
A gazdasági aktivitás globális szinten kétségkívül lassulást mutat, ennek mértéke azonban nem olyan jelentős, hogy a befektetőknek a W-alakú recessziótól kellene tartani - olvasható a Nomura eheti globális részvénypiaci stratégiájában. A befektetési bank elemzői egyébként azzal számolnak, hogy az év második felében a makrofolyamatok ismét javulnak, a gazdasági növekedés pedig erősödik. A második negyedéves vállalati eredmények is megnyugtathatják majd a piacokat, igaz a várakozások magasak, így a felülteljesítés nem lesz könnyű. A stratégák szerint azonban a befektetők minden bizonnyal a vártnak megfelelő eredményeknek is örülni fognak. Emellett a részvénypiacoknak támaszt jelenthet az is, hogy egyes hangulati indikátorok már komoly pesszimizmusról árulkodnak. Európai stratégiájában a Nomura azt hangsúlyozza, hogy komoly lehetőségek vannak a bankszektorban, a piac úgyanis túlbecsülte az adósságválságból fakadó potenciális kockázatokat. Emiatt a szakértők úgy vélik a közeljövőben a Görögországból érkező esetleges jó hírek hatására rali bontakozhat ki a pénzügyi részvények piacán. Az ágazatra vonatkozó ajánlásuk továbbra is felülsúlyozás.

Nem lesz W-alakú recesszió. A korábbihoz hasonlóan eheti stratégiájában is kiemeli a Nomura, hogy a makrofolyamatok globális szintű romlása elsősorban a japán katasztrófa okozta ellátási problémák következménye, amit jól mutat, hogy a leggyengébb adatok az autószektorból érkeztek. A szakértők szerint azonban amit most látunk, az egy átmeneti megtorpanás, és nem egy W-alakú...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés