Jól megbolygatta a kormány a bankadót (2.)
Bankok
A módosító javaslat értelmében hitelintézet esetén az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után továbbra is 0,15%, az e feletti összegre viszont 0,53% a bankadó kulcsa, szemben az eddigi 0,50%-kal. Ez rossz hír lehet a legtöbb magyarországi pénzintézet számára, az OTP azonban első ránézésre kivételt fog jelenteni: változik ugyanis az adóalap, amely ugyan továbbra is a módosított mérlegfőösszeg lesz, ám az eddigiektől eltérő tartalommal. Levonásra kerülnek ugyanis belőle többek között azok az elemek, melyek az OTP szlovákiai, romániai és bolgár leánybankja (illetve például az MKB esetében a romániai és bolgár leánybank) felé fennálló követeléseit is magukba foglalhatják.
Ilyenek:
- a bankközi hitelből eredő, az Európai Unió más tagállamában székhellyel rendelkező adóssal szemben, vagy az Európai Unió más tagállamában fiókteleppel rendelkező adóssal szemben e fióktelep útján fennálló követelés,
- az Európai Unió más tagállamában székhellyel rendelkező hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás által kibocsátott, valamint az Európai Unió más tagállamában fiókteleppel rendelkező hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás által e fióktelep útján kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír,
- az Európai Unió más tagállamában székhellyel rendelkező más hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás által kibocsátott részvény,
- a nyújtott hitelből, alárendelt kölcsöntőkéből és kiegészítő alárendelt kölcsöntőkéből eredő, az Európai Unió más tagállamában székhellyel rendelkező pénzügyi vállalkozással, befektetési vállalkozással szemben, vagy az Európai Unió más tagállamában fiókteleppel rendelkező pénzügyi vállalkozással, befektetési vállalkozással szemben e fióktelep útján fennálló követelés (bármely esetben ideértve a velük kötött valódi penziós, óvadéki repó és sajátos szállításosrepó ügyletből eredő követelést is)
| CIGPANNONIA |
![]() |
| Real-time árfolyam |
| Információs panel |
Biztosítók
"A biztosítókat jelenleg 6,2% adó terheli a korrigált díjbevételen. Nincs progresszivitás a rendszerben, minden biztosítót egyformán terhel az adó. A javaslat három sávot tartalmaz, 1 milliárd forintig 1,5% (első sáv), 8 milliárd forintig 3% (második sáv), 8 milliárd forint adóalap felett 6,4% adómérték kerülne megállapításra. A sávozás következtében elsősorban a kis biztosítók terhelése csökkenne, amely révén a gyengébb piaci helyzetükből adódó versenyhátrányuk is mérséklődne." - tartalmazza Matolcsy György módosító javaslata.
Hitelintézeti különadó
Seszták Miklós KDNP-s képviselő törvénymódosító javaslatára egy 30%-os eredményarányos ún. hitelintézeti különadót is kivet jövőre az állam a bankokra, ez azonban nem lehet nagyobb az eddig érvényben lévő különadónál, és levonható is lesz belőle. A hitelintézeti különadó ezért csak számviteli és jogi értelemben releváns, a különadófizetési kötelezettség összegére tudomásunk szerint nem lesz hatása az egyes bankoknál. Este ezen felül azt az információt kaptuk, hogy a napközbeni vélekedésekkel ellentétben a korábbi bankadóhoz hasonlóan levonható lesz az adó összege a társasági adó alapjából. Ez azt jelenti, hogy az OTP adóterhelése minden bizonnyal csökken, míg más bankoké növekedhet.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!




