Bank

Elözönlik a devizahitelesek a takarékszövetkezeteket?

Portfolio
A Pannon Takarék Bank volt az első, mely kifejezetten a végtörlesztő devizahiteleseknek szánt forinthitellel, a Somogy Takarék pedig, amelyik rendkívül kedvező, 8%-ot közelítő hiteldíjjal állt elő az elmúlt hetekben. Miközben mások kamatot emelnek, a széles fiókhálózattal rendelkező takarékszövetkezeti szektor tárt ajtókkal várja a devizahiteleseket. A hitelezési szándék megvan, jó a szektor likviditási helyzete, a legtöbb helyen a tőkével sincs gond. Méretük és kapacitásuk azonban nem végtelen, így aligha fognak tudni 30 milliárd forintnál több lakáshitelt kihelyezni a rendelkezésre álló kevesebb, mint öt hónapban. Ez nem éri el a kiváltásra váró deviza alapú jelzáloghitel-állomány egy százalékát, emellett úgy tudjuk, nem nagyon lesz a közeljövőben 10%-os THM-nél kedvezőbb hitelajánlat a takarékszövetkezetek palettáján sem.
Az érdeklődés nagyon nagy a takarékoknál: a Portfolio.hu több helyről származó értesülései szerint égnek a telefonvonalak a teljesen magyar kézben lévő takarékszövetkezeti szektor fiókjaiban, és budapesti devizahitelesek százai keresik annak lehetőségét, miként tudnának kedvező kondíciójú hitelhez jutni valamelyik vidéki takarékszövetkezetnél. A szektor közel 80%-át lefedő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (érvelése szerint mivel nem hitelintézet) nem csatlakozott a Bankszövetség alkotmánybírósági beadványához (igaz, ez tagjai számára lehetséges), és a szektor kommunikációja is arra utal, szeretnének minél több devizahitelest elhódítani a nagyoktól. Erre minden esélyük meg is van, hiszen több mutató alapján is sokkal jobbak a takarékok hitelezési lehetőségei, mint a bankokéi.

Alacsony devizahitel-arány

Minél nagyobb ma egy hitelintézet deviza alapú jelzáloghitel-állománya, annál nagyobb a várható vesztesége, hisz a frankhitelek esetében (jelenlegi árfolyamon) az állomány 25%-át, az euróhitelek esetében 16%-át kell leírniuk veszteségként a végtörlesztést választó devizahitelesek esetében. A bankokkal összevetve a takarékszövetkezetek kellemes helyzetben vannak: míg előbbieknél 70%, utóbbiaknál 14% a deviza alapú háztartási hitelek aránya. A szektor maximális vesztesége legfeljebb közel tízmilliárd forint a bankok közel ezermilliárdjával szemben. A végső veszteség a végtörlesztők arányától függ, de semmi sem indokolja, hogy náluk nagyobb legyen a veszteségek aránya, mint a bankoknál.

Elözönlik a devizahitelesek a takarékszövetkezeteket?
Magas likviditás

Gyakran hivatkoznak a szektor vezetői a takarékszövetkezetek 500-600 milliárd forintos "szabad forintforrására". A PSZÁF statisztikái szerint július végén a forgatási célú értékpapírok 20%-os, a jegybanki és bankközi betétek pedig 18%-os arányt képviseltek a takarékszövetkezetek mérlegében, míg a bankoknál ez az arány 10%, illetve 5% volt. A bankok 152%-os hitel-betét mutatójával szemben ráadásul a takarékszövetkezetek csak 52,6%-os hasonló aránnyal rendelkeztek. Amennyiben tehát elindul a takarékszövetkezetek hitelexpanziója, az megoldható a portfóliójukban lévő likvid eszközök hitelre történő "cseréjével", új forrás bevonása nélkül is. Amennyiben azonban a hitelezés "túlnőné" mérlegfőösszegüket, központi bankjuk és elsődleges bankközi piaci partnerük, a Takarékbank nyújthatna számukra plusz finanszírozást is. Mivel azonban a hitelállomány nem növelhető a végtelenségig többek között a tőkekövetelmények miatt sem, erre aligha fog sor kerülni. A hitelkihelyezéseket tehát meglévő forrásaikból képesek lesznek finanszírozni a takarékszövetkezetek.

Elözönlik a devizahitelesek a takarékszövetkezeteket?
Nagy fiókszám

Az Országos Takarékszövetkezeti Integrációhoz tartozó takarékszövetkezetek a szervezet közlése szerint csaknem 1500 fiókkal rendelkeznek. Ez a szám csaknem négyszerese a legnagyobb hazai bank, az OTP fiókszámának, és nagyobb, mint az összes hazai nagybank fiókszáma. Ez nagy fegyvertény abban az időszakban, amikor a fiókon kívül értékesítő hitelközvetítők jóval mérsékeltebb szerepet játszhatnak az új hitelkihelyezésekben, mint 2008-at megelőzően. Utóbbinak nem elsősorban a hitelközvetítők díjazásának törvényi tiltása az oka, hanem a puszta tény, hogy a hitelközvetítők száma mára a korábbi több tízezerről mintegy 2500 főre csökkent.

Elözönlik a devizahitelesek a takarékszövetkezeteket?
Termékfejlesztés, THM

A takarékszövetkezetek jó része a végtörlesztésről szóló törvény kihirdetésére már felkészült arra, hogy kifejezetten a végtörlesztő devizahitelesek számára kínált konstrukcióval hívja fel magára a figyelmet. Így került a képbe először az idén év elején bankká átalakult Pannon Takarék Bank, mely 10,7%-os (mára vélhetően a megnövekedett érdeklődés miatt 11,4%-osra növelt) hitelajánlattal. A Somogy Takarék pedig a közelmúltban akár 8,37%-os THM mellett hitelkiváltást szolgáló konstrukcióval állt elő, úgy tudni azonban, a szövetkezet "alulárazta" magát, és a közeljövőben - szintén a nagy érdeklődésre, illetve saját hosszú távú nyereségességére való tekintettel magasabb hiteldíjra áll vissza.

A takarékszövetkezetek termékfejlesztésében jelentős szerep hárul a Takarékbankra, különösen ami a TakarékPonthoz tartozó 25 takarékszövetkezet illeti. A bank 10,5-11%-os THM-mel rendelkező, hamarosan megjelenő forinthitele értesüléseink szerint hamarosan megjelenik a piacon, a takarékoknak ugyanakkor nem kötelességük követni ezt az árazást. Így könnyen előfordulhat, hogy egyes takarékok - agresszív hitelezésben bízva - alacsonyabb hiteldíjat állapítanak meg, ez azonban várhatóan egyáltalán nem lesz tömeges jelenség.

Kis "felségterület"

Egy takarékszövetkezet elvileg az ország bármely területén lakó ügyfélnek nyújthat hitelt, a megnövekedett érdeklődésre és saját kapacitásaira hivatkozva azonban könnyen arra kényszerülhetnek a szereplők, hogy jelentősen korlátozzák a potenciális ügyfelek körét. Jó példa erre a már említette takarék, amely az alacsony hiteldíjú terméke megjelenését követően kénytelen lett az alábbi tájékoztatással élni honlapján:

"Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Somogy Takarék Szövetkezet a korlátozott lehetőségei miatt elsősorban a saját és a működési körzetébe tartozó (Somogy megye és Nagykanizsa) ügyfelei devizahitel kiváltását tudja biztosítani. Javasoljuk, hogy a lakóhelyük körzetében lévő Takarékszövetkezeteket keressék fel konkrét igényeikkel."

Úgy tudjuk, a takarékszövetkezeti integráció vezetői sem számítanak arra, hogy országosan 30 milliárd forintnál nagyobb hitelösszeget helyeznének ki a következő hónapok devizahitel-kiváltási hullámában, és a legnagyobb takarékoknál is legfeljebb 1-2 milliárdos állománynövekedésre számítanak. A teljes (augusztus végi adatok szerinti) 5088 milliárd forintos deviza alapú jelzáloghitelállományhoz képest ez kevesebb, mint 1%-nyi hitel kiváltását jelentheti. Ez a magyar hitelpiac felforgatására nem lesz elegendő, de arra igen, hogy a takarékszövetkezetek jelenlegi 4% körüli hitelállomány szerinti részesedését 5% környékére növelje, és több ezer új ügyféllel gazdagodjon a szektor. Hitelállományuknak pedig közel 10%-os növekedését jelentené, ami nagy szó a teljes magyarországi hitelpiac folyamatos visszaesése idején.

Elözönlik a devizahitelesek a takarékszövetkezeteket?
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gigantikus fúzió jöhet, megszülethet a világ egyik legnagyobb autógyártója
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Andrea Orcel