A lépés közgazdasági viszonyrendszerben nehezen értelmezhető, azonban a kormányerő számára fontos politikai kérdés, aminek megfelelően az árszabályozó-hatóságok is igyekeztek mindent megtenni a deklarált cél jogszabályi, gyakorlati megvalósítására. A rezsivágás fedezete (terhe) a korábbi kormányzati kommunikációval ellentétben nemcsak a lakossági fogyasztókat közvetlenül ellátó szolgáltatókat érintette, hanem érdemi keresztfinanszírozási elemek is beépültek: vagyis a lakosságnak nyújtott kedvezmény nem elhanyagolható részét a vállalati fogyasztók fizethetik-fizetik majd meg, amely az általuk kínált termékek és szolgáltatások árának növekedéséhez vezethet.
A Magyar Hírlap tegnapi értesülése szerint a mostani, januári tarifavágást idén több hasonló is követheti, azonban továbbra sem látszik, hogy ezekhez miként találhat majd fedezetet a szakhatóság, illetve az ármegállapítást gyakorló fejlesztési tárca, nem beszélve az energiaszolgáltatókról. Ettől függetlenül a kormányfő, és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár is korábban olyan nyilatkozatokat tett, miszerint van még tartalék a rendszerben, illetve hogy a januári rezsicsökkentés csak az első lépés volt. Ezt részint cáfolni látszanak az imént tárgyaltak, miszerint a lakossági rezsicsökkentés (az áramszolgáltatásban mindenképpen) a vállalati szegmens tehernövekedését hozta magával.
A kormányzati kommunikáció alapvetően a magas energiaárakkal, illetve hazai fogyasztók túlzott terhelésével magyarázta a lépést. Tegnap a Fidesz frakcióvezetője egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a rezsivágással a kormány az infláció hűtése mellett növeli a magyar polgárok reálkeresetét.
Az Eurostat adatsorai felemás választ adnak a kormányzati kommunikáció által felvetett problémákra. Egyrészről tény, hogy a hazai bérszínvonal mellett jelentős terhet jelent a rezsi a hazai fogyasztók, háztartások számára, azonban ez elsősorban a hazai bérszínvonal alacsony szintjére vezethető vissza, nem a magas energiaárakra.
Az összehasonlításban elsősorban a régiós tagországokat vetettük össze, de a tágabb kitekintés érdekében az EU27-es átlag mellett egy-két fejlettebb gazdaságot is bevontunk a vizsgálatba.
Földgáz
Euró alapon a hazai lakossági gáztarifa (végfelhasználói árak) európai viszonylatban nem számít magasnak, az EU27-es átlag alá esik, azonban régiós összehasonlításban már valóban mutatkozik prémium. Csehországban és Szlovéniában magasabb a földgáz végfogyasztói ára, mint Magyarországon, azonban Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában alacsonyabb. Mindezektől függetlenül az Eurostat adatai alapján a hazai lakossági fogyasztók lényegesen kevesebbet fizetnek a földgázért, mint a fejlettebb országok, így például Ausztria, Németország vagy Olaszország háztartásai.
A vásárlóerőparitáson történő összehasonlítás során a regionális versenyben Bulgária már az "élre" tör, majd Szlovéniát követően Magyarország továbbra is a harmadik helyen szerepel, közel Csehországhoz. Az Eurostat adatai alapján a szlovák, a román és lengyel háztartások számára okoz jelentősen kisebb terhet a földgázfogyasztás, mint a hazai fogyasztóknak.
A bérszínvonal szintjének hatása értelemszerűen leginkább a KKE-i és a nyugat-európai országok összehasonlításában mutatkozik meg, vagyis a fejlettebb országokban az előző grafikonon látott magasabb árak ellenére is jelentősen kisebb terhet jelent a gázdíjak kifizetése, mint az újonnan csatlakozott tagországokban.
Áram
Az áramdíjak tekintetében a magyar tarifák regionális összehasonlításban kedvezőbbek, mint a földgáznál volt tapasztalható, bár ez esetben is a középmezőnybe tartozik Magyarország. A nyugat-európai fogyasztói árak euróban nézve egyértelműen meghaladják a kelet-közép-európai árszinteket, bár a cseh lakossági áramtarifa ez esetben is közelebb áll a fejlettebb gazdaságok árszintjeihez. A régióban a cseh, a szlovák, a szlovén áramdíjak magasabbak a magyarnál, míg a lengyel, román és bolgár háztartások kedvezőbb díjak mellett vételezhetnek áramot.
Vásárlóerőparitáson nézve nem meglepő módon hasonló kép rajzolódik ki, mint amit a földgáznál láttunk, a magasabb tarifák ellenére az érdemben magasabb bérszínvonalnak köszönhetően a nyugati háztartások jobb pozícióban vannak keleti társaiknál. Magyarország ebben az a összevetésben is "kiemelt helyre" kerül, csak a cseh és szlovén háztartások számára jelent nagyobb terhet az áramdíjak kifizetése, mint a magyar fogyasztóknak.
Az összehasonlítások esetében fontos megjegyezni, hogy az egyes nemzeti piacok meglehetősen eltérő fundamentumokkal, alapokkal rendelkeznek az árszintek kialakítása terén. Egyes országok például jóval nagyobb befektetéseket kezdeményeztek a megújuló energiaforrásokba, amely már most megmutatkozik az áramszámláikban, a földgáz esetében komoly relevanciával bír a beszerzési lehetőségek minősege, illetve a belföldi termelés fogyasztáshoz viszonyított aránya. A régióban ugyancsak nem idegen a szociálpolitikai ármanipulálás, és ennek szintje és igen nagy tartományban oszlik meg az egyes országok között.
Az energiaellátás esetében fontos látni, hogy az árak nemzetközi keresleti-kínálati viszonyoknak megfelelően alakulnak ki, és egy köbméter földgázért a hazai fogyasztóknak nem csak Európán belül kell versenyképes árat kínálnia, hanem azon kívül is. Nem egy viszonylag zárt piacról van szó, így az energiahordókban gazdag, azokat exportáló országok igen korlátozottan érzékenyek arra, hogy a magyar fogyasztóknak mekkora terhet jelent az energiaellátás kifizetése.
A fenti összehasonlítások egyben felvetik annak gondolatát is, hogy a nem fenntartható (közgazdaságilag nem megalapozható) rezsicsökkentések helyett érdemesebb lenne egy olyan, a befektetéseket ösztönző, és a magasabb hozzáadott értkű gazdasági tevékenységeket előnyösebb helyzetbe hozó gazdaságpolitikát folytatni, amely a bérszínvonal emelésével hosszú távon, fenntartható módon elviselhetőbbé teszi a hazai fogyasztók számára az energiadíjak megfizetését.