A Ford Mondeo jó ár-érték arányával, tágas utasterével, a feltűnést kerülő, de mégis elegáns megjelenésével nem véletlenül vált a flottavásárlók egyik favoritjává. A jelenlegi - negyedik - sorozat 2007-es bevezetése óta a gyár folyamatosan gondoskodott arról, hogy a Mondeo mindig naprakész legye, elérhetőek legyenek hozzá azok a mechanikus és elektronikus fejlesztések, amik a felső-középkategóriában versenyképessé teszik az autót. Egyedül a formájával, a megjelenésével nem tudtak mit kezdeni, és ma már elég nehéz meggyőzni bármelyik flottavásárlót arról, hogy cserélje le az autóparkját egy - kívülről - ugyanolyanra, mint ami eddig volt.
Vannak olyan esetek, amikor ez előny lehet, de mivel a céges autóbeszerzésekben is szerepet kap a szubjektivitás, a személyes érzelmek, ezért ez jelentősen megnehezíti a márka értékesítőinek a dolgát. Azt, hogy szükség van egy új, friss megjelenésű Mondeóra, a Fordnál is pontosan tudják, de nem akarnak olyan terméket a vásárlók elé állítani, ami több tekintetben is visszalépés lenne az elődjéhez képest. Ezért hiába készült el, sőt kapható is már közel két éve a Mondeo amerikai változata, a Fusion, a két kontinensen eltérő piaci szerep és eltérő vásárlói igények megkövetelik az európai változat belsejének teljesen újjá tervezését.
Számomra tehát a Fusion (Mondeo) volt a rövid frankfurti menetpróba legjelentősebb modellje, mely alapján bizonyos kép kialakulhatott bennem az európai szem számára új autóról. A külseje megőrizte a jelenlegi változat visszafogottságát, eleganciáját, ugyanakkor magán hordozza a frissesség jegyeit is.
A négyajtós változat klasszikus háromterű, de az első és a hátsó szélvédőkellően lapos szögben dől ahhoz, hogy a ma divatos "kupés" irányvonalba is illeszkedjen. Sem a külső, sem a belső méretei nem okoztak csalódást, az utastérben akár öt felnőtt is kényelmesen utazhat, akár több száz, vagy akár az ezer kilométert is meghaladó távolságra. Egy Budapest-Frankfurt öt felnőtt számára sem lehetetlen - és kényelmetlen - küldetés az új Mondeóval!
Bő 30 kilométer ált rendelkezésre Frankfurtban és környékén, hogy az első benyomásokat meg lehessen szerezni az angol ideiglenes rendszámmal ellátott, egyébként miden tekintetben sorozatgyártású, amerikai kivitelű hibrid Fusionnel. A metrikus számlálóra átállított - de a pillanatnyi sebességet mérföldben mutató - kijelző szerint a kétliteres benzinmotor és villanymotor kombinációja az autópályát, országutat és meglepően forgalommentes városi szakaszt tartalmazó tesztkör végén átlagosan 5,7 liter benzint égetett el száz kilométerenként. Tudatos és kellően óvatos pedálkezeléssel a forgalom feltartása nélkül is gyakran lehetett tisztán elektromos módban használni az autót, egyenletes sebességgel haladva pedig országúton is kilométereken át tudott "vitorlázni" egyetlen csepp benzin elégetése nélkül.
Ami nagymértékben megkülönbözteti a kipróbált Fusiont és a majdani európai Mondeót, az a beltér kialakítása. Az amerikai változat túlzás nélkül említhető egy lapon a Dacia Logannal, sőt utóbbi második generációja néhol drágább és igényesebb műanyag burkolatokat kapott, mint az amerikai Fusion. Az sem egyértelmű, hogy az enteriőr formai megoldásai változatlanok maradnak-e, és csak az anyagok minőségén javítanak, ugyanis európai szemmel a felső középkategória ennél ma sokkal attraktívabb megjelenést kínál, mi több, a mostani Mondeo is izgalmasabb.
A vezető előtti információs képernyő a sebességmérővel együtt akár változtatás nélkül is átkerülhetne a hozzánk érkező példányokba, de a középkonzol formája, az ajtók kárpitozása mindenképp cserére szorul. Amennyiben ezeket a változtatásokat végrehajtja a Ford, a Mondeo továbbra is kategóriája meghatározó autója lehet, még az 1,0 literes, 125 lóerős EcoBoost motorral is. A kínálat tehát roppant széles lesz a kis háromhengerestől a benzinesek és dízelek széles palettáján át a most kipróbál hibrid verzióig.