Csányi Attila: Az alapfilozófiánk az integráció. Alapvetően a saját ellátási láncunk táplálása a cél, de az olyan termékekkel, amelyek nem a csoport alaptermékei, mint például a gabona vagy a növénytermesztési input anyagok, megpróbálunk kereskedni is. Ilyen szempontból azonban a kereskedelmet nem tekintjük hozzáadott értéket teremtő tevékenységnek, mivel az integrációs partnerekkel való együttműködés, a termelés és a feldolgozás az elsőrendű cél.
Cs.A.: Mivel a kiskereskedők haszonkulcsa magasabb, mint a feldolgozóké vagy az értéklánc bármely más tagjáé, csábító lenne a kiskereskedelmi iparágba is beszállni. Viszont azt látom, hogy jelenleg a magyar kiskereskedelmi piac is túltelített, és nagyon erős a verseny. Vannak a piacon olyan szereplők, akik nagy tudással, nyugati menedzsment technikával, már régóta működnek, így komoly kihívás lenne velük felvenni a versenyt, és ez egy rendkívül tőkeigényes ágazat is. Tekintve, hogy jelentős kihívásokkal nézünk szembe cégcsoport szinten és a hazai gazdaság is recesszióban van, most nem vágyunk arra, hogy egy újabb iparágba, és egy újabb öldöklő versenybe beszálljunk. Ráadásul a feketepiac aránya is folyamatosan növekszik, ami alapvetően a kiskereskedelmi áruházláncoknak is nagy ellensége.
P.: A feketepiac ellen azért történtek sok szakmai vitát is kiváltó kormányzati lépések. A gabonaágazatban bevezetett fordított áfa pozitív hatását érzik már?
Cs.A.: A gabonapiacon érzünk pozitív változást, az valóban tisztulni látszik. Némi tisztulás várható a sertéspiacon is, ha a fordított áfa ott is bevezetésre kerül. Látni kell ugyanakkor, hogy a jelenlegi szabályok szerint a fordított áfa befizetési rendszer csak két évig alkalmazható. Így mi elsősorban a fordított áfa helyett, inkább az áfacsökkentésben és a szigorú adóbehajtásban hiszünk. Annak, hogy a hivatalos-transzparens csatornákat sokan igyekeznek elkerülni, kimondottan rossz hatása van az állami költségvetésen túl, a minőségre is. Egyre több olyan hír jut el hozzánk, hogy hamisítják a húst, egyes pletykák szerint néha pedig már majdnem döghús szintű alapanyagot is felhasználnak.
P.: Hogyan lehetne ezt kikerülni, megszűrni?
Cs.A.: A papíron nem létező árukra nincs egyszerű megoldás. Amit mi folyamatosan javasolunk a feketepiac ellen az áfacsökkentés mellett az, hogy minden pénztárgépet kössenek be a NAV rendszerébe, így sokkal egyszerűbb lenne az adóellenőrök dolga, hiszen gyakorlatilag minden áru fogyasztó felé való számlázása ellenőrizhető lenne. Ennek egyébként a termékek minőségére és nyomonkövethetőségére is pozitív hatása lenne, hisz erősödne a transzparencia.
Cs.A.: Úgy vélem, hogy a tulajdonjog egy kétélű dolog. Ha van tulajdonunk, és a dolgunkat rosszul tesszük, akkor nagyon gyorsan elvándorol az a tulajdon valaki máshoz. Ha meg nincs tulajdonunk, de a dolgunkat jól tesszük, akkor előbb-utóbb elkezdik ránk bízni a tulajdon működtetését. Vagyis hosszú távon vizsgálva a jelenséget elvileg előbb-utóbb úgyis azokhoz fog vándorolni a föld használatának a joga - mint vagyonelem -, akik a legtöbb eredményt tudják kihozni belőle. Azzal azonban teljesen egyetértek, hogy jó lenne, ha hosszú távon magyar kézben maradna a termőföld, hogy azon magyar gazdák és magyar vállalkozások gazdálkodhassanak, csinálják ők a lehető legjobban a dolgukat, és így ők arathassák le a hasznot. Azt reméljük, hogy az új földtörvény a teljesítményfaktorokat figyelembe fogja venni, vagyis ha valakinek jelenleg csak állata van, annak biztosítja, hogy a szükséges takarmány megtermeléséhez elegendő mennyiségű földhöz hozzájuthasson, ha másként nem, hát bérlet formájában. Azt is reméljük ugyanakkor, hogy ha valaki rosszul dolgozik, rosszul gazdálkodik, így gyenge terméshozamokat ér el, az nem kerül megmentésre az adófizetők pénzéből. Ahhoz, hogy ilyen segítségre ne is legyen szükség, a gazdálkodók szakmai tudását kell fejleszteni. Nem elég az, hogy valaki hozzájut a földhöz és utána az apjától, nagyapjától látott megoldásokkal próbál a mai körülmények között gazdálkodni. A legújabb technológiai megoldások alkalmazására van szükség.
P.: A Bonafarm Csoport bármely leányvállalatának van saját tulajdonú földje?
Cs.A.: Alapvetően bérelt területeink vannak. A Csányi Pincészet az egyetlen, amelynek van valamennyi saját földje, de ez szőlő, és nem szántóföld.
P.: Mekkora a cégcsoport által bérelt földterület mérete?
Cs.A.: A Bóly Zrt. és a Dalmand Zrt. területei tartoznak ide, ez összesen mintegy 27 ezer hektárt jelent.
P.: Egy jelentős külföldi ügyletet épp az elmúlt hetekben kellett feladniuk. Ez a zambiai "Nansanga Farm Bloc" nevű tender, ami több mint 15 ezer hektár műveléséről szólt. Mi történt pontosan?
Cs.A.: 2009-ben készítettünk egy ágazatokat átfogó stratégiát. Számunkra is egyértelmű volt, ami minden mezőgazdasági és élelmiszeripari cég számára, hogy jelenleg a növénytermesztésben van a legnagyobb haszon. Ugyanakkor mi erre nem úgy reagáltunk, hogy az itthoni állatállományt kivágtuk, az állattenyésztést csökkentettük, hanem arra gondoltunk, hogy majd a növénytermesztést erősítjük. Ezért meghatároztunk olyan régiókat, ahová stratégiailag még megéri "elmenni". Az egyik ilyen célpont Közép-Kelet-Európa, ide tartozik Oroszország, Ukrajna, Románia, a másik pedig Afrika. Ezeken a területeken társas cég vásárolhat termőföldet, az árak is alacsonyabbak, mint Magyarországon. Ez utóbbi elsősorban abból fakad, hogy a földterületeken folytatott növénytermesztési tevékenység színvonala rendkívül alacsony, miközben a természeti adottságok jók. Zambiában rátaláltunk erre a lehetőségre, megpályáztuk, és meg is nyertük. Az országban viszont jött egy elnökváltás, és nem kaptunk többé választ leveleinkre. Ez még nem okozott volna feltétlenül gondot, de közben az élelmiszeripari és az általános gazdasági recesszió megerősítette az itthoni beruházások iránti igényt. Az új vágóhíd és húsfeldolgozó építése pedig elszívja a fejlesztési forrásainkat.
P.: Vagyis ennek a történetnek most végleg vége?
Cs.A.: Igen. Még mindig jó ötletnek tartanánk, de most Magyarországra fókuszálunk.
P.: Zambia mellett vannak még ötleteik a nagyvilágban hasonló földszerzésre?
Cs.A.: Több is van. Ez mind csak kockázatvállalási hajlam kérdése. Oroszország, Ukrajna, Etiópia, és a Távol-Kelet is felmerült. Kerestek már meg minket szalámiüzem, sertéstenyésztés, növénytermesztés és takarmánykeverés fejlesztési ötletekkel egyaránt. A távol-keleti régióban a teljes vertikum kiépítése az egyes államok gazdaságpolitikai céljai között van. Ezek szép és nagy projektek, de ez nekünk egyelőre túl nagy falat.
P.: A finanszírozás kérdése egy sarkalatos pont minden vállalkozás számára. Mennyiben segíti a céget, hogy a tulajdonos a legnagyobb magyar bank tulajdonosa is?
Cs.A.: Csupán annyi összefüggés van, hogy az OTP-vel nem köthetünk üzletet.
P.: Akkor ez tulajdonképpen hátrány a Bonafarm számára?
Cs.A.: Olyan szempontból igen, hogy eggyel kevesebb banktól kérhetünk ajánlatot, de szerencsére elég sok bank van Magyarországon.
Cs.A.: Annyiban küzdünk, hogy az éves terveket nehezen tudjuk csak teljesíteni. Amikor az időjárás függvényében így változnak a növénytermesztési hozamok az évek között, ennek megfelelően a takarmány- és a sertésárak is igen szélsőségesen mozognak, akkor ugyan próbáljuk a csoportszintű eredményt szinten tartani, de az előrevetíthetőség nehézkes, a bankok pedig nem kedvelik a volatilitást. Az élelmiszeripar most például eléggé rontja az eredményünket. Így az élelmiszeripari cégek önmagukban nem kapnának megfelelő mennyiségű hitelt, nem tudnák visszafizetni a hiteleiket, nem termelnék ki a beruházást. Mi teljes modellben gondolkodunk, vagyis akkor is meg kell oldani a feldolgozás részét a folyamatnak, ha a feldolgozás önmagában nem termeli ki azt a megtérülést, amit elvárna egy pénzügyi befektető. És ezt folyamatosan hangsúlyoznunk kell a bankok felé.
P.: Állami és uniós forrásokhoz milyen mértékben tudnak hozzáférni?
Cs.A.: A mezőgazdaságban az EU-s területalapú támogatás minden földhasználónak jár. Ezentúl EU-s támogatás segítségével hajtottunk, illetve hajtunk végre fejlesztéseket például a sertéstenyésztés vagy az öntözés területén. Nemrég avattuk a csípőteleki tehenészetet, ami részben EU-s támogatásból valósult meg. Ugyanakkor a támogatások többszörösét kellett befektetni saját tőkéből és ezek bizony olyan projektek, ahol a hosszú megtérülési idő miatt támogatás nélkül meg sem valósulnának a fejlesztések. Azonban az élelmiszeripari beruházásokhoz egyelőre rendkívül korlátozottan állnak rendelkezésre ilyen források és azokhoz a Bonafarm Csoporthoz tartozó, Magyarországon a nagyobb méretű élelmiszeripari vállalatok közé sorolt cégek sajnos nem is jutnak hozzá. Részben ennek a következménye az is, hogy így leépült a magyar élelmiszeripar. A Bonafarmon belül is a csoport szintű eredményt meghaladó további fejlesztési beruházásokra van szükség a versenyképesség javítása érdekében.
P.: Vagyis a Bonafarm Csoport egyáltalán nem nyereséges?
Cs.A.: A nyereséget több szinten lehet értelmezni. Operációs szinten nulla körül alakul a nyereség, ám a hiteltörlesztéseket, és az új stratégiai beruházásokat nem termeli ki a cégcsoport. Ezeket mind saját erőből, tulajdonosi tőkehozzájárulásból kell megvalósítani.
P.: Akkor miért ölnek ennyi pénzt a veszteségesnek minősülő állattenyésztésbe? Mit látnak benne?
Cs.A.: Nagy dilemma volt számomra, hogy szabad-e ennyire pénzügyes gondolkodással megközelíteni ezt az iparágat. Azután egyrészt meggyőztek, másrészt beláttam, hogy teljes modellben, vertikumban kell gondolkodni, mivel csak így lehet a hosszú távú megbízhatóságot, a minőséget garantálni. Valamint azt gondoljuk, hogy ha valamit fejlett technológiával, nagyon jól csinálunk, akkor képesnek kell lennünk gazdasági eredmény elérésére, függetlenül a rövidtávú, gyakran spekulációk által is befolyásolt piaci folyamatoktól.
Cs.A.: Nyereségesek szeretnénk lenni, ezáltal biztosítva azt, hogy magunknak és a partnereinknek egy hosszú távú, fenntartható megoldást nyújtsunk. A megtérülést korábbra számoltuk, de ez már jó pár éve csúszik. Valahol most szembesültünk azzal, hogy mennyire komplex ez az iparág. Nem dőlhettünk hátra, hogy kész, most már üzemel. Még sok munka szükséges addig, míg a Csoport úgy termel majd eredményt, hogy abból a nyereség egy részét ki is lehessen venni.
P.: A fejlesztési kényszer tehát örök körforgás. Hol tart most ez a folyamat? Mi hiányzik még?
Cs.A.: Hiányzik a korszerű vágóhíd és húsfeldolgozó. A következő 3 évben ezek megépülnek, és akkor azt tudom mondani, hogy nagy részben készen vagyunk.
P.: Több patinás magyar márkát már felvásároltak, terveznek továbbiakat is, mint például a Gyulai kolbász, vagy a Sága?
Cs.A.: Felmerültek, hiszen folyamatosan nézzük a piaci lehetőségeket. Ezeket a cégeket a fogyasztók sokkal inkább, mint márkákat ismerik. Ezek mind nagy múltú, híres márkák, meg kellene tudniuk élniük a piacon. Azonban ott van mögöttük egy termelési struktúra, egy üzem, egy alapanyag-ellátás, és általában ott jönnek a nehézségek, hogy vagy kicsi, vagy régi, vagy ha önmagában még meg is érné üzemeltetni, nagyon nehezen lehetne integrálni a mi csoportunkba, struktúránkba. Jelenleg inkább be akarjuk fejezni a magunk IT-, kontrolling-, Hr és üzemi-rendszerének a fejlesztését, és utána költünk majd másra.
P.: Az világos, hogy az ellátási lánc elsősorban a saját ágazatok kielégítését szolgálja, de a különböző üzletágak nem próbálnak meg mindemellett sokkal tovább nőni és a piacon is egyedileg megjelenni?
Cs.A.: Növénytermesztésben vannak ilyen tervek, hiszen ez stratégiai ágazat. Az állattenyésztés területén is vannak próbálkozásaink, hiszen nagyon jó sertésgenetikával rendelkezünk. Így például tenyészsüldőt próbálunk értékesíteni, többek között a saját integrációs partnereinknek. Amennyiben pedig egyre több malacot tudunk kiadni bérhizlalásra, akkor a sertéstenyésztésen belül, az integráción keresztül tudjuk tovább növelni az alapanyagellátást. Azonban szarvasmarha-tenyésztésben, takarmánykeverésben egyelőre nincs tervben ilyen jellegű fejlesztés, feldolgozásban pedig az export növelése az elsőrendű cél.
P.: Az agármarketing egyre erősebb hazánkban. Mindenhol láthatjuk, hallhatjuk, hogy vegyünk és együnk magyar terméket. Érzékelik ennek a pozitív hatását? Tényleg megveszik inkább a vásárlók a magyar termékeket?
Cs.A.: Úgy érzékeljük, hogy manapság alapvetően az ár, majd a minőség számít. Ha egy árban vannak, akkor szívesen vesznek a vásárlók magyart, de ha kicsit is drágább, akkor nem igazán költenek a fogyasztók saját pénzükből a magyar termelők támogatására. Elvárják - jogosan -, hogy a magyar termelő is költséghatékonyan dolgozzon és az általa előállított, azonos minőségű termék, ne legyen drágább a külföldinél.
P.: Mi ma a legnagyobb hátránya, nehézsége a hazai agrárpiacnak?
Cs.A.: Az együttműködés képességének a hiánya a piaci volatilitás kezelésében.
Cs.A.: A vertikális lépcső szereplői között. Rövidtávú haszon lehetőségének a reményében nagyon nehéz hosszú távú szerződéseket kötni. Emiatt nehéz hosszú távon stabilan tervezni. Például, mi is sok külső partnertől vásárolunk fel tejet, és közülük sokan, ha külföldön egy kicsit jobb az ár, azonnal a határon túlra értékesítenek. A termelő nem úgy igazodik a volatilis piachoz, hogy megpróbál egy átlagot húzni és hosszú távon megállapodni, hanem a fogyasztóhoz hasonlóan megpróbálja lekövetni a piacot és majdhogynem napi szinten próbálja megkötni a legjobb üzletet. Itt kell megjegyezni, hogy sok feldolgozó is hasonló módon viselkedik. A piac viszont akár egy évig is mutathat irreális állapotokat, hiszen az amerikai alapkamattól kezdve, a monetáris politikán, az új-zélandi időjáráson át a spekulációig sok minden hatással lehet rá. Innentől kezdve ezt nagyon nehéz kiszámítani. Teljesen jogos a félelem a kötöttségtől, és így nagyon alapos számításokkal alátámasztott, rugalmas rendszerekkel lehet csak hosszú távú együttműködéseket kialakítani.
