Ingatlan

Tarlós leállíttatta a Bálna eladását

Portfolio
Tarlós István leállíttatta a Bálna értékesítésének előkészítését - írja a Népszabadság. A főpolgármester több szempontból is gyanúsnak találta az ügyletet, így ahhoz sem járult hozzá, hogy a tender kiírására vonatkozó előterjesztést a jövő héten megtárgyalja a fővárosi közgyűlés.
Korábbi sajtóértesülések arról szóltak, hogy az adásvételi szerződés feltételeit már megtárgyalta a Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes vezette tárgyalócsapat a vevőként bejelentkező jegybank képviselőivel. Időközben azonban kiderült, a vételt a kormány sem támogatta különösebben, a főpolgármester pedig mindeddig keveset tudott a részletekről. Az előterjesztés megismerése után Tarlós már nem támogatta a javaslatot.

Két hete értesült arról a Népszabadság, hogy a Főváros pályázatot ír ki a Bálna eladására, ekkor még úgy volt, az előterjesztést a februári közgyűlés tárgyalja. A tenderhez szükséges értékbecslésre a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-t kérték fel. Bagdy ekkor azt nyilatkozta, már november óta tárgyal a jegybank képviselőivel az eladásról, más komoly érdeklődőről nem is tud. A tervezett minimálárról annyit árult el, hogy a bekerülési költséget mindenképpen szeretnék megkapni.

A több mint 13 ezer négyzetméteres épületegyüttesre a beruházó Porto Investment Kft. 8,5 milliárdot költött, ebből 7,5 milliárd volt bankhitel. A főváros 6,5 millió eurót fizetett a beruházónak, valamint 2,7 millió eurót a generálkivitelezőnek (ez együtt nagyjából 2,8 milliárd forint). Utóbb további 1,32 milliárd forintot szavazott meg a befejezésre.

A Magyar Nemzeti Bank novemberben írásban jelezte vételi szándékát, oktatási és pénzügyi centrummá alakították volna a Bálnát. A tervek szerint ott működött volna a jegybank látogatóközpontja, egy pénztörténeti múzeum, a Corvinus egyetemmel közösen létrehozandó doktori iskola és az egyetem MNB-tanszéke.

A fővárosi önkormányzat azért szeretne megszabadulni a Bálnától, mert a bérleti díjból származó bevételei jelentős mértékben elmaradtak a várttól. Négy éve még évi 3 milliárd forinttal számolt a városvezetés, tavaly már a 400 milliós üzemeltetési költség kitermelésével is elégedett lett volna, az idén pedig 657 millióval tervez.
Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
BJASZ20180925025