Sokan elítélték, ami az országban folyik.
Izrael a túszok szabadon bocsátását kéri.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Az ok Elon Musk, azóta visszavont kijelentése.
Komoly leépítést terveznek a minisztériumban.
Az elnök szerint nincs ok recessziós félelemre, de a kereskedelmi háború hatásai már most érződnek.
Rekordösszegű kártérítést is fizettek.
Bjorn Lomborg szerint a klímavédelemre használt forrásokat jelentősen le lehetne faragni.
Aki követi a híreket, jól tudja, hogy Elon Musknak végleg elgurult a gyógyszere, éppen most veri szét az Egyesült Államok kormányzati szerveit, náci karlendítéssel zárja a beszédét, 180 fok
Az Európai Bizottság tervezett ESG-t érintő módosításainak célja a vállalatokat érintő adminisztratív terhek csökkentése, a környezetvédelmi és ESG célok szem előtt tartása mellett. A j
A mesterséges intelligencia alkalmazása számos új lehetőséget nyit, ám ehhez a közeljövőben több nehézséget is le kell még gyűrni.
Még február 24-én bővítettem jócskán a csomagomat, 14,51 az átlagom. Aztán másnap még leesett majdnem 12 dollárra, hajszálra addig a trendvonalig, amit berajzoltam. Nem hittem benne, hogy anny
Három vendég, három téma: Móricz Dániellel piaci, Mlinárik Mártonnal ingatlanpiaci őrületet, Kovács Szilárddal pedig amerikai gazdaságot elemzünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon talá
Az utazási szektor jelentős átalakuláson megy keresztül, és ebben kulcsszerepet játszanak a fapados légitársaságok. Másodpercenként 45 utas érkezik meg az áhított deszt
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Adózás ingatlan eladásakor: Amit tudni érdemes Az ingatlanokkal kapcsolatos adózással kapcsolatban gyakran téves információk keringenek. Az egyik legn
Egyre-másra hallani olyan híreszteléseket, hogy külföldön olcsóbb élelmiszert vásárolni, túl drágák a magyar boltok. Ezen híresztelések egy részének lehet valóságtartalma, például a 31
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!