Előfizetői tartalom

NGM: a költségvetés nem csak egy számtenger

Portfolio
A 2012-es, 2,5%-os GDP-arányos hiánycél tartását biztosító intézkedésekről jelent meg kormányhatározat a csütörtöki Magyar Közlönyben. Ezek szerint a minisztériumoknak péntekig el kell küldeniük azokat az intézkedési terveket, melyek segítségével megvalósulhatnak a 2012-re tervezett előirányzatok és még 5 napon keresztül egyeztethetnek a költségvetést készítő Matolcsy György tárcájával. Ez arra utal, hogy a kormány két héttel ezelőtt úgy nyújtotta be a 2012. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, hogy az azt megalapozó döntések még nem voltak készen. A Nemzetgazdasági Minisztérium Kommunikációs Titkársága reakciójában hangsúlyozza, hogy a költségvetési törvényjavaslat kidolgozását rengeteg egyeztetés előzte meg, a Kormány a tervezetet hat alkalommal tárgyalta.

15:10 Az NGM péntek délután levélben reagált cikkünkre. Ebben úgy fogalmaznak, hogy cikkünk tévesen értelmezi és mutatja be a költségvetési tervezés folyamatát és mindehhez a most megjelent határozat viszonyát. "A költségvetési törvényjavaslat kidolgozását rengeteg egyeztetés előzte meg, a Kormány a tervezetet hat alkalommal tárgyalta. A kormányzati figyelem elsősorban...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés