Sakk volna ez, nem póker

1 2 ›

Súlyos örökség, versengő célok

2010 tavaszán a második Orbán-kormány egy súlyosan eladósodott, a régiós versenytársaitól leszakadó, rossz növekedési kilátásokkal bíró ország irányítását vette át. A térség legmagasabb államadósságával és a hírhedten fegyelmezetlen fiskális hagyományaival Magyarország volt a leggyengébb láncszem a görög államcsőd baljós árnyékában.

A rendszerváltás eufóriáját követő második évtized a magyar társadalom számára a stagnálás, vergődés, elbizonytalanodás, apátia, kiábrándultság időszaka. A társadalom többsége számára a rendszerváltás és a piacgazdasági átmenet kudarcos. Számukra a közterhek elviselhetetlenül magasak, és méltánytalanul oszlanak meg.

Nem véletlen, hogy a miniszterelnök az eladósodottság leszorítását (az adósságcsapdából való kiszabadulást) jelölte meg a legfontosabb gazdaságpolitikai célnak. Az adósságpálya tartós és érdemi megváltoztatásához két feltétel szükséges: fiskális fegyelem és gazdasági növekedés. A kormány gazdaságpolitikája elsősorban tehát erre a két feladatra, a költségvetési hiány kordában tartására és a növekedés beindítására összpontosított. Ez a gazdaságpolitikai célrendszer kiegészült egy - radikális politikushoz illő - társadalompolitikai vízióval, a jövedelemújraelosztás jelentős átalakításával.

"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon olvashatók.

A fenti célrendszer elemei nehezen egyeztethetőek össze. A fiskális fegyelem nem enged teret a gazdaság élénkítésének. A terhek újraelosztása megváltoztatja az egyes szereplők jövedelmi helyzetét, és így a makroszintű fogyasztási és felhalmozási döntéseket. Ez alapvetően befolyásolja, hogy újraindulnak-e a növekedés szempontjából kritikus beruházások és élénkülhet-e a belföldi fogyasztás. Az adók, a szabályozási környezet, a jövedelemviszonyok változásai - különösen, ha szándékoltan radikálisak - bizonytalanságot szülnek, így megemelik a beruházások elvárt megtérülését, és a fejlesztési döntések elhalasztására ösztönzik a gazdálkodókat. A változtatásnak is vannak költségei. Csak a kiszámítható, hiteles, fenntartható gazdaságpolitikai intézkedések erősíthetik a befektetői bizalmat, csak a foglalkoztatás/jövedelem biztonsága indítja újra a végső fogyasztást. Az elmúlt négy év gazdaságpolitikájának számos esetben kellett szembesülnie azzal, hogy egyes céljai elérése érdekében hozott intézkedései bizonyos más, hasonlóan kívánatos céloktól éppenséggel eltávolították.

A következőkben, a teljesség igénye nélkül, néhány fontosabb intézkedés kiváltó okait, várt hatását és nem várt mellékhatását vizsgálom meg a fent említett hármas célrendszer - a jövedelmek újraelosztása, a fiskális fegyelem és a növekedés beindítása - tükrében.

A jövedelmek újraelosztása

A jövedelmek újraelosztását célzó, elsősorban az adóterhek átrendezésén keresztül megvalósuló intézkedések alapvetően politikai értékválasztást tükröznek. Erről a választópolgárok mondanak ítéletet. Itt csak a vélt és ténylegesen bekövetkező gazdasági következményekről szólok. Az újraelosztást alapvetően kétféle dimenzióban vizsgálom: a különböző jövedelemkategóriájú háztartások, illetve a különböző tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalatok között.

Az egykulcsos jövedelemadó bevezetése mellett felhozott érvek a munkajövedelmek nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően magas adóterhelésére és az alacsony munkaerőpiaci részvételre hivatkoztak. Az intézkedés ösztönözhette a magasabban fizetett, szakképzett foglalkoztatottak munkakínálatát, de a foglalkoztatottság terén érdemi eredményeket nem hozhatott. Egyrészt azért, mert ebben a körben már eddig is magas volt az aktivitás, másrészt mert a recessziós környezetben alapvetően a munkakeresleti korlátok domináltak, és szabtak gátat a foglalkoztatás bővülésének. Hosszabb távon természetesen ezen foglalkozatási csoportok nemzetközi bérversenyképességét segítheti az intézkedés.

Az egykulcsos adó jelentős lyukat ütött a költségvetésen, a közel 500 milliárdos adókiesés a költségvetési egyensúly fenntartása szempontjából rendkívüli terhet jelentett. A kieső bevételek pótlására, más intézkedések mellett, az adójóváírás kivezetésére is sor került, ami az alacsony jövedelemkategóriákban az effektív adóterhelést növelte. Bár a minimálbér radikális emelésével rövid távon ezen foglalkoztatási csoportok nettó jövedelempozíciója nem romlott, de a változtatás költségét a gazdálkodó szektor viselte, amely így a bérköltségek megemelkedésével, romló versenyképességgel szembesült. Ezek a fejlemények pedig érdemben rontják a munkahelyteremtés esélyeit.

A jövedelem újraelosztásának az alacsonyabb jövedelmű csoportoktól a magasabb jövedelemkategóriák felé egy olyan időszakban, amikor a gazdaság a belföldi kereslet hiányától szenved, kifejezetten kontraproduktív, hiszen az alacsonyabb fogyasztási, magasabb megtakarítási hajlandóságú csoportok felé tereli a jövedelmeket. Nem csoda, hogy az elmúlt négy évben - ugyan elhanyagolható mértékben, de - növekvő háztartási jövedelmek mellett is csökkent a fogyasztás.

A társasági adókedvezmények, amelyek a hazai kis- és középvállalkozások helyzetét javították és a velük szemben a költségvetési bevételek pótlását szolgáló ágazati különadók a hazai és külföldi tőke közötti jövedelemújraosztást célozzák. A cél kettős: a hazai tőke versenyképességének javítása mellett a nagy multinacionális cégek erőfölényének korlátozása, az "extraprofit" lefölözése. Kétségtelen, hogy a hálózatos, infrastruktúra-intenzív ágazatokban a 90-es évek privatizációja nyomán olyan oligopolisztikus piaci struktúrák jöttek létre, amelyek lehetőséget teremtettek a résztvevőknek az erőfölényük kihasználására. A különadók rendszere azonban az erőfölényt nem szüntette meg, a piaci struktúrán nem változtatott, de rövid távon ténylegesen jelentős költségvetési bevételekkel segítette a költségvetést. Hosszabb távon azonban számos kellemetlen mellékhatással kell számolnunk. Az érintett ágazatok beruházásai jelentősen csökkentek az elmúlt években, ami a jövőben alacsonyabb kibocsátást, rosszabb szolgáltatási színvonalat jelent. Ráadásul, mint minden termelőre kivetett adót, hosszú távon ezt is a végső felhasználók fizetik meg. A végső felhasználók esetünkben nemcsak a fogyasztók, hanem az érintett ágazatok szolgáltató jellegéből következően - energia, bank, távközlés - a teljes hazai üzleti szektor. Márpedig ha számárukra tartósan emelkednek a termelési költségek, az rontja Magyarország versenyképességét.

Mindemellett az eltérő társasági adószintek, az ágazatok differenciált adóztatása akadályozza az átláthatóságot, az erőforrások hatékony allokációját. A célzott különadók, a visszamenőleges hatályú intézkedések általánosan rontották az üzleti környezetet, így nem csoda, hogy a hazai vállalkozások beruházási aktivitása annak ellenére sem élénkült, hogy pénzügyi helyzetük az elmúlt három évben érezhetően megerősödött. A vállalati szektor lassan öt éve nettó megtakarító, nem fektet a jövőbe.

• Címkék:
• választás,
• makrogazdaság,
• vélemény

Ez a cikk folytatódik

• Amikor a céloktól távolodunk.
• Rövid távú üzleti siker, hosszú távú romlás.