Mivel a felkínált lehetőség pénzügyileg előnyös, ezért nem kétséges, hogy azok, akik könnyen élni tudnak a lehetőséggel (van megtakarításuk) élni fognak vele. A bankoknak az előtörlesztések miatt hirtelen sok forintot kell devizára váltani (valamint - mint látni fogjuk - a pénzügyi bizonytalanság is növekedni fog) ezért a forint gyengülésének esélye egyre nagyobb. Így aki esetleg hezitálni kezdene, azt is meggyőzheti a devizahitelek törlesztő részletének várható emelkedése. Minél több a végtörlesztő, annál nagyobb lehet az árfolyamgyengülés, annál nagyobb a maradó devizahitelesek várható vesztesége.
És ebből következően annál nagyobb az ösztönzés, hogy a végtörlesztők körébe tartozzon az adós. Minden megtakarítás felszámolása, családi kölcsönök, külföldi devizahitel, lakás vagy ingóságok eladása is szóba jöhet. Sőt, akár új forinthitel felvétele is, aminek a törlesztője már nem is lenne magasabb a devizahitelénél, ha a forint érdemben gyengül. Így aztán megjósolható, hogy a devizahitelektől való menekülés 180-as árfolyamon olyan csábító lesz, hogy az érdemi forinthitel-keresletet vált ki a lakosság körében.
És itt jön a képbe a másik játékelméleti kérdés: vajon a bankok akarnak-e adni forinthitelt? Merthogy minden egyes forinthitel azonnali veszteséget jelent, amikor kiváltják vele 180-as svájci frank árfolyamon a régi hitelt. Így aztán igazából a bank a saját hitel kiváltására önszántából nem igazán lenne kapható. Csakhogy a másik bank hitelének kiváltására igen. Főleg akkor, ha sokan váltják vissza a banknál a jó hiteleket, és így a saját hitel portfóliója romlik. Vagy ha attól fél, hogy a másik bank előbb lép.
Tegnap erről így írtunk: "Ha meg akarja előzni egy bank a versenytársak piacszerzését, minél előbb a piacra kell dobnia kedvező kamatozású forinthitelét. Minél előbb megteszi ezt, annál több ügyfelet vonzhat magához. Minél többen döntenek ezért a hitelkiváltás mellett, az annál inkább segíti a forint gyengülő trendjét. Minél gyengébb a forint, annál több ügyfél dönt a hitel rögzített árfolyamú kiváltása mellett. Minél többen döntenek így, annál nagyobb a leépülő devizahitel-állománnyal küzdő bankok vesztesége. Minél nagyobb ez a veszteség, annál intenzívebb a kiváltási verseny. Minél intenzívebb a verseny, annál nagyobb a bankszektor vesztesége."
Írjuk le mindezt egy kicsit képszerűbben! A szigetre érkezik néhány turista (bank), hogy jól érezze magát (profitot termeljen). Csakhogy egyszer csak a sziget tulajdonosa (állam) gondol egyet, és a szigetet felperzseli (bevezeti a kedvezményes végtörlesztést), és a turisták elkezdenek éhezni (drasztikusan romlik hitelezési lehetőségük és a nyereségkilátásuk). Ezek után a tulajdonos fogja magát, és mindenkinek a kezébe odaadja a szúrófegyvert (a forinthitelezés lehetőségét). Kinek kisebbet, kinek nagyobbat. Nem mondja, hogy mit tegyenek vele ("majd eldönti a piac") de turistáink két dolgot tudnak: (1) a felperzselt szigeten nem biztos, hogy mindenkinek jut elég eleség (profit), illetve (2) ha használják a szúrófegyverüket (forinthitellel ügyfelet "lopnak" a többi banktól), akkor elkezdődhet a véres harc (a forinthitel-háború).
Amikor a kormány tegnapi bejelentésére valamelyest megnyugodtak a piacok, akkor tulajdonképpen az történt, hogy kiderült: a sziget tulajdonosa legalább nem utasította a turistáinkat a harcra (a forinthitel háborúra), hanem józan belátásukra bízta, hogy nekikezdenek-e. Másképpen: a kormány a "nem túl felelős" döntése után a bankrendszer szereplőinek felelősségére bízta a magyar gazdaság pénzügyi stabilitását.
Mit tesznek most a bankok? Egyesek zombi-bankká válhatnak. Ha van elég elszántság, akkor kitartanak. Ám a legkisebbek (és az esetleges újak) számára kitűnő ügyfélgyűjtési alkalom kínálkozik a forinthitelek nyújtásával, és ha a többiek utána mennek, akkor csak a forinthitelezést szigorító szabályok állhatják az útját a teljes devizaadósság lecserélésének - és az irgalmatlan mértékű, több bankot is lehetetlen helyzetbe hozó veszteségek felhalmozódásának. Elméletben persze nem csak az újak, hanem a legtöbb forrással rendelékező nagy bank, az OTP is megindíthatja a forinthitel-háborút - vagy legalábbis beállhat a kicsik mellé. Ám neki azt kell mérlegelnie, hogy az ezzel járó óriási mozgások után egy növekedési perspektíva nélküli, kilátástalan helyzetben lévő országban lehet nemzeti bajnok. Vagy egy versengő, aktív piacon lesz "csak" piacvezető. Ehhez azonban a banki versengő természetet kell visszafogni - nem biztos, hogy sikerül.
Vagyis két játékelméleti problémát is láthatunk: az egyiknél a racionális hitelesek egymást pörgetik bele a minél intenzívebb végtörlesztésbe. Ez egy "nem csapda típusú" játék, ahol mindenkinek ugyanaz az optimális stratégiája, csupán annyi a különlegessége, hogy minél többen választják az optimális stratégiát, annál inkább veszteséges lesz a többi stratégia.
A másikban a bankok néznek farkasszemet egymással és nézik, ki indítja el a sokakat elemésztő forinthitel-háborút. Utóbbi egy klasszikus fogolydilemma. Legjobban az járna, aki vallana (egyedül elindítaná a forinthitelezést), és a többiek sokat ülnének helyette (tétlenül végignéznék, hogy valaki a forinthitelekkel elcsábítja a devizahiteleseit). De a többiek is arra számítanak, hogy valaki vallani (hitelezni) fog, így ők is elkezdenek vallani (forinthitelezni). Pedig összességében akkor járnának jól, ha senki nem vallana, és kisebb büntetéssel (a devizahitelek visszafogott végtörlesztésének veszteségét lenyelve) együtt távoznának a börtönből. A bankszektor meglehetősen zárt szereplője a gazdaságnak, most egységesnek is mutatkozik, hamarosan kiderül, hogy sikerül-e összehangoltan, összességében optimális döntést hoznia.
