Ami a munkanélküliségi rátán túl van
A munkanélküliségi ráta ugyanis csak azokat fedi le, akik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definíciója szerint munkanélkülinek számítanak, ezt a definíciót használja a KSH is. E szerint munkanélküli az, aki az adott héten nem dolgozott, de az elmúlt négy hétben aktívan munkát keresett, valamint rendelkezésre áll a munkába álláshoz. Ezeket az adatokat megkérdezésen alapuló felmérésben állítják össze.
Mindjárt látható, hogy van legalább két csoport, amelyet nem fed le a definíció. Hol szerepelnek azok, akik nem dolgoznak, de szeretnének, csakhogy nem kerestek munkát aktívan az elmúlt négy hétben és/vagy nem tudnának gyorsan munkába állni? Ők is munkanélküliek, de nem számítanak a népesség aktív tagjainak. Az inaktívak közé tartoznak, és munkaerő-tartalékként is szoktak hivatkozni rájuk.
A munkaerő-tartalék jelentőségét mutatja, hogy Magyarországon a tartalék mértéke nem áll távol a hivatalosan munkanélküliek számától. Az alulfoglalkoztatottakat (tehát azokat, akik csak kényszerből részmunkaidősök) is ideszámítva 2012-ben Magyarországon 311 ezer főt tett ki a munkaerő-tartalék a KSH szerint, míg átlagosan 475 ezer fő munkanélküli volt. Összesen tehát több mint 780 ezer olyan embert tart nyilván a statisztika Magyarországon, aki dolgozni akar, de valamilyen okból nem tud. (Az inaktívak másik, nagyobb része nem szeretne dolgozni, a közel 3 millió fő többsége nyugdíjas, illetve iskolai tanuló).
Ezek az arányok cseppet sem számítanak kirívónak, bár az, hogy a 11%-os tavalyi átlagos munkanélküliségi rátához nagyjából 7%-ot adna hozzá a tartalék, valamivel magasabb, mint az uniós átlag, ami 5,5%. Az egész Európai Unión belül legnagyobb arányt a tartalék Olaszországban tesz ki. Sőt az olasz munkaerőpiacon magasabb a tartalék, mint a hivatalos munkanélküliség. Az Eurostat adatai alapján 3 millió olasz munkanélküli mellé bő 3,5 millió főnyi munkaerő-tartalék járul. Ha a kettőt összeadnánk, az olasz munkanélküliségi ráta a duplájára emelkedne, és Olaszország a legrosszabb helyzetű országok mellé lépne: a mostani tizedik helyről a harmadik legmagasabb munkanélküliségi rátával rendelkező országgá lépne elő. Rögtön Spanyolország és Görögország után.
A munkaerő-tartalék, mint az elnevezés is mutatja, egy olyan kört takar, amellyel potenciálisan növekedhet a foglalkoztatottság. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mennyire jelent mozgósítható tartalékot az aktívan munkát nem kereső réteg, illetve milyen okok húzódnak meg a munkaerőpiactól való távolmaradás mögött. Az okok ügyében sem kell sötétben tapogatóznunk. A munkaerő-felmérés ezt is firtatja a megkérdezés során és hét fő okot tart nyilván: a munkanélküli arra vár, hogy visszahívják dolgozni munkahelyére, beteg vagy munkaképessége csökkent, családi okok vagy személyes kötöttségek, gyermeknevelés, iskolába járás, nyugdíjas illetve álláskeresése reménytelen, azaz úgy gondolja, hogy úgysincs számára munka a piacon.
Az európai munkaerőpiacon egyes okokat felsorolók közül legkevesebben azok vannak, akik munkahelyük visszahívására várnak, ennek szerepe a teljes munkaerő-tartalékon belül marginális, néhány tized százalék az egyes országokban. A többi ok tekintetében azonban jelentős különbségek figyelhetők meg. Franciaországban például a tartalék majdnem teljes része a nyugdíjasok közül kerül ki (92%), míg Magyarországon és egyébként uniós átlagban is negyven százalék körüli a tartalékon belül a nyugdíjasok aránya. A volt szocialista országokban magas azok aránya is (12-15%), akik betegség vagy a munkaképesség csökkenése miatt nem keresnek munkát, ami viszont meglepő lehet, hogy a családi és a gyermeknevelési okok együttesen is csak tizenegynéhány százalékot tesznek ki, az iskolába járók azonban jellemzően legalább húsz százalékos arányt képviselnek. A reménytelenek tekintetében pedig viszonylag nagy a szórás, azok, akik úgy gondolják, úgysincs számukra munka a piacon uniós átlagban négy százalék körüli arányt tesznek ki a teljes tartalékon belül, de Olaszországban ez az arány például 8,5%, Spanyolországban 4,5%, Magyarországon 4,8%, Romániában 9%.
Ha ezekre az okokra támaszkodunk, körülbelül becsülhető, hogy mennyien és milyen feltételek mellett kerülhetnének potenciálisan vissza a munkaerőpiacra Magyarországon ebből a tartalékból.
Legnagyobb kört, nagyjából 150 ezer főt tesz ki azok száma Magyarországon, aki nyugdíjas, inaktív, de szeretne dolgozni. A második nagy kör az iskolába járók, köztük nagyjából 90 ezer olyan van, aki dolgozna. A gyermeknevelés miatt távol maradók között is nagyjából 30 ezren vannak olyanok, akik dolgoznának. Közel 40 ezren pedig azok, akik betegség vagy munkaképesség csökkenése miatt nem keresnek munkát. Nem csekély, 17 ezer fő körüli azok száma, akik reménytelennek látják az álláskeresést. Fontos emlékezni, hogy ők a hivatalos munkanélküliségi adatokba nem számítanak bele, a statisztika inaktívként tartja őket nyilván, az aktívak pedig egyébként a foglalkoztatottak és a munkanélküliek összege.
Visszatérve a magyar tartalékot jelző számokhoz, az látható, hogy a legnagyobb arányt olyanok teszik ki, akik a munkaerőpiacon kevésbé foglalkoztathatók közé tartoznak, és jellemzően alacsony is a foglalkoztatottságuk (fiatalok, idősek, gyermeket nevelők). Helyzetükön elsősorban a szemléletváltás, illetve a részmunkaidő és más alternatív foglalkoztatási formák terjedése segíthet, ugyanakkor azt is látni lehet, hogy még azokban az országokban is magas a munkaerő-tartalék, ahol egyébként a munkanélküliség alacsony és a munkaerőpiaci eszközök rugalmasabbak. Ezek alapján arra nem számíthatunk, hogy ez a több százezer fő könnyen mozgósítható potenciálként hirtelen megjelenne a munkaerőpiacon. A munkapiactól való távolmaradás látott okai miatt az adminisztratív eszközök ösztönző ereje is igen korlátozott lehet.
