A fogyasztásra gyakorolt hatás esetében azon érdemes elgondolkodni, hogy (1) hányan, (2) milyen forrásból, (3) milyen várható magatartásváltozás mellett hajthatják végre a végtörlesztést. A mértéket illetően nem lehetnek illúzióink, a válasz : annyian élnek a lehetőséggel, ahányan csak tudnak, mindenféle mérlegelés nélkül. Egyénileg egyszerűen ez a racionális megoldás. Különösen akkor, ha a bankok a hozzájuk érkező forintot a piacon váltják euróra (frankra), mert ez esetben a forintgyengülés hatására még az is el akarja dobni a devizahitelét, akik esetleg korábban még másban gondolkodott. Az egyetlen fékező erő az emberi irracionalitás, lustaság lehet.
Meglátásunk szerint két, többé-kevésbé homogén csoportot érdemes megkülönböztetni. Az egyik a gazdag, megtakarítással rendelkező jó adósok köre, amely gondolkodás nélkül leváltja betéteit a hiteltörlesztésre. Miután a magas jövedelműek megszabadulnak a devizahitel törlesztő részleteitől megugrik az elkölthető jövedelmük. Ha ebből csak egy kicsit is nem megtakarításaik visszaépítésére fordítanak, az már a lakossági fogyasztás emelkedését hozhatja. Bár ez a réteg elvileg magas megtakarítási hajlandósággal rendelkezik, feltételezhető, hogy a devizahitel kockázataitól megszabadulva kevéssé érzi majd szükségesnek a megtakarítások újbóli intenzív felépítését, így valamennyi közvetlen fogyasztásélénkítést hozhat a dolog.
Mindazok, akiknek nincs ekkora pénz a számlájukon, más forrás után kénytelenek nézni. Ez lehet a családi, baráti kölcsöntől a forinthitelen át a lakáseladásig akármi. A legnagyobb lehetőség azonban nyilván a forinthitel. Itt a nagy kérdőjel, hogy a kereskedelmi banki szektor tud-e, akar-e olyan kondíciójú lehetőséget felkínálni, amivel ki lehet váltani a devizahiteleket. Ezt a korlátot enyhítheti, ha a kihagyhatatlan lehetőséget megérző háztartások minden megtakarítást mozgósítanak, és vegyes finanszírozással (kis megtakarítás + forinthitel) végtörlesztenek. Ebben a körben már nyilván kisebb lehet az egyedi fogyasztási hatás. Bár elvileg ezek a háztartások kisebb megtakarítási hajlandósággal rendelkeznek, de nekik a törlesztő részletük jelentős része fennmaradhat, így az elkölthető jövedelmük nem emelkedik olyan nagy mértékben. Igaz, a nagy tömegek ebből a körből várhatók, így az összhatás emelkedhet.
Ebben a forgatókönyvben fontos kockázat, hogy a forint túlzott gyengülését látva a Magyar Nemzeti Bank kamatemelést hajthat végre, így a devizahitelek (törlesztőrészlete) a forintgyengülés miatt, a forinthitelek pedig a kamatemelés miatt válhatnak drágábbá. Emiatt a forinthitelre váltás inkább csak relatív előnyt jelenthet, hiszen a mostani helyzethez képest az is drágulhat.
A fenti folyamatokat figyelembe véve összességében az a valószínű, hogy a végtörlesztés közvetlen hatása a fogyasztás némi emelkedése lehet. Ennek kapcsán érdemes rögtön megkülönböztetni két egyensúlyi állapotot. Az egyik az, hogy gyakorlatilag csak a megtakarítással rendelkező emberek végtörlesztenek, a másik pedig az, hogy a forinthitel-háború kirobbanásával és/vagy a forintgyengüléstől hajtva tömegek szabadulnak meg a devizahitelektől. A két forgatókönyv nagyjából ugyanazokkal a hatásokkal jár, de a mértékük jelentősen különbözik. Az alábbiakban nem mérlegeljük tovább a két egyensúlyi állapot bekövetkeztének valószínűségeit (és így a hatások mértékét sem), csupán jelezzük, hogy milyen további hatásokkal érdemes számolni.
Pénzügyi közvetítő rendszer
A végtörlesztés hatására a bankrendszert több oldalról is sokk éri. Csak röviden:
(1) azonnali tőkeveszteség éri a hitel legalább 20%-ának leírásával,
(2) több banknak a tőkemegfelelési mutatója nem éri el a minimumot, anyabanki tőkepótlásra lesz szüksége az,
(3) mivel a rosszul célzott gazdaságpolitikai eszközzel a bankok a jól teljesítő hiteleket veszítik el, a hosszú távú profitabilitási kilátásaik romlanak
(4) a megtakarítások végtörlesztésre való felhasználásával bizonyos lakossági befektetési formák jelentősen zsugorodhatnak, ami
(5) forrásszűkét okoz a bankoknak és rontja a tőkeallokáció hatékonyságát,
(6) mindez és a bankoknak nem a csak a rövid, hanem a hosszú távú nyereségkilátásait is még borúsabbra festheti, így a megtérülés jelentősen elmaradhat az anyabankok elvárásaitól,
(7) ezért az anyabankok csak a legszükségesebb, a minimális tőkemegfelelés eléréséhez szükséges forrást nyújtják,
(8) a bankok hitelezési aktivitása jelentősen csökken,
(9) néhány bank akár a de facto kivonulás (tevékenység-szüneteltetés, zombi bank) mellett dönthet, ami még tovább ronthatja a tőkeallokáció hatékonyságát és a gazdaság hitelellátottságát Magyarországon.
Beruházások
A fentieknek nyilvánvaló hatása van a beruházásokra is. Egyrészt nem lesz rá hitel, másrészt a befektetők is elbizonytalanodnak. Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök tízéves válságot vizionál, magánjogi szerződéseket visszamenőlegesen ír felül a kormány, nem lehet kiszámítható üzleti környezetről beszélni. Néhány egyedileg megvalósult nagyberuházáson kívül aligha lehet érdemi működőtőkére számítani.
Növekedés
A fentiek alapján már a manapság jellemző lanyha creditless growth (creditless recovery) jelenségről sem tudunk majd beszélni Magyarországon. A romló külpiaci konjunktúra, a mélyülő európai adósságválság, a kiinduláskor is jelentős költségvetési kiigazítási igény mellé a lefulladó banki hitelezés úgy kell, mint halottnak a csók. A credit crunch jelenség tovább rontja a kilátásokat, alighanem recesszióba taszítva a gazdaságot.
Ennek a növekedési hatásnak két további folyománya lehet. Az egyik a munkanélküliség újbóli növekedése, illetve átgyűrűző hatásként a banki hitelportfólió további romlása. Fontos eloszlatni ugyanis egy széles körben elterjedt hitet: a nem teljesítő hitelállomány emelkedése alig-alig magyarázható az erősödő svájci frankkal, sokkal inkább a munkaerőpiaci helyzettel, a háztartások jövedelmi helyzetét alapjaiban befolyásoló foglalkoztatottsággal. A banki NPL-ráta (nem teljesítő hitel arány) - amelyik a jó hitelek eltűnésével amúgy is megugrik - tovább emelkedhet, újabb sokkot okozva a bankszektornak.
A növekedési hatás másik fontos következménye, hogy a jövő évi költségvetési hiánytervek elé egyre nagyobb kihívást állít. A pénzügyi kockázatok emelkedése amúgy is az állampapírpiaci hozamok emelkedéséhez vezet, a Széll Kálmán-terv megvalósítási kockázatai is nagyok, így amennyiben a kormány ragaszkodik a hiánycél teljesítéséhez, egyre több klasszikus restriktív lépést kell bevezetni - máris ott lehetünk egy klasszikus (görög) kiigazítási-recessziós spirálban.
Államadósság
A romló GDP-növekedési kilátások, illetve a költségvetési hiánylefaragási nehézségek már eleve nehezítik a további államadósság csökkentéssel kapcsolatos törekvéseket. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy az államadósságon belül a devizaadósság aránya több mint 40%, így egy intenzív forintgyengülés könnyen megakaszthatja, valamelyest visszafordíthatja a kormány egyik legfontosabb célkitűzését: az államadósság (GDP-arányos) csökkentését.
Viselkedési hatások
Az üzleti várakozásokra való romboló hatást már említettük, vannak azonban további, nehezen számszerűsíthető szempontok is. Az egyik ilyen, hogy a rossz anyagi helyzetben lévő devizahitelesek kizáródnak a 180-as végtörlesztés lehetőségéből, és szépen végignézik, hogy a jobb helyzetben lévő társaik óriási közvetlen pénzügyi segítséget kapnak az államtól. Ez ronthatja a további hitelfizetési hajlandóságot.
Érdekes a végtörlesztési eszköz a normateremtés szempontjából is. A kormány tulajdonképpen az egyéni racionalitásra alapozva a hitelt visszafizetőket cinkossá teszi a magánjogi szerződések felülírásában. Ezek után pedig az embereknek nagyon nehéz lesz erkölcsi alapon később hasonló kormányzati lépéseket bírálni.
Kockázatcsökkentés?
Eljutottunk az összegzéshez, ami végső soron azt az állítást vizsgálja meg, hogy kockázatmentesebb gazdaság lenne-e Magyarország azzal, hogy a 180-as végtörlesztés eszközével megszabadul a lakossági devizahitelek egy részétől. Az első reflexünk az lenne, hogy természetesen igen, hiszen csökkent az ország devizakitettsége. A fentiek alapján viszont elmondhatjuk, hogy
(1) a devizahitelek közül a jók tűnnek el a piacról, ezért igazából az árfolyamsokk kockázata érdemben nem csökken,
(2) a bankrendszer sokktűrő képessége egyértelműen és jelentősen romlik,
(3) a gazdaság növekedési kilátásainak érdemi csökkenése önmagában egy új sokkot okoz,
(4) a költségvetési és a banki kockázatok erősödése mellett az országkockázati megítélés általában is romlik, a leminősítés esélye emelkedik, ez pedig újabb tőkepiaci sokk forrása.
Vagyis összességében a fenti okok miatt érzésünk szerint a végtörlesztés utáni állapot nem kockázatmentesebb a mostaninál. Amennyiben a menet közben felmerülő kockázatokat a kormány nem tudja kezelni, akkor erősen kérdéses, hogy érdemes-e egyáltalán elindítani a most ismert keretek között a végtörlesztési folyamatot.
