Gazdaság

Kiábrándult a piac a Fidesz-kormányzásból

Portfolio
Négy éve megváltásként várták, most viszont az egyik legrosszabb forgatókönyvként tartják számon a piaci szereplők a kétharmados fideszes kormányzást. A Portfolio.hu ezúttal is elkészítette a hagyományos választások előtti felmérését, amiből az is kiderül, hogy nincs igazán olyan, kormányzásra is esélyes alakulat, amitől sokat várnának a tőkepiaci elemzők.

1 2

Nagy fordulat.
A Portfolio.hu négyévente hagyományosan elkészíti a piaci szereplők körében a választási kimenetekre vonatkozó felmérését. A kérdések minden esetben szinte teljesen ugyanazok, elsősorban a különböző választási kimenetek gazdasági, tőkepiaci következményeit mérjük fel. A kérdésekre adott válaszok a -3 és +3 közötti skálán helyezkednek el, 0 jelzi a változatlanságot, a pozitív tartomány pedig a kedvező irányú változást. (A felmérésben 20 hazai és külföldi tőkepiaci elemző, kereskedő, alapkezelő vett részt.)

Emlékeztetőül: négy évvel ezelőtt a piac megváltásként várta a kétharmados Fidesz-győzelmet. "Az MSZP nyolc éve alatt a magyar gazdaság leszakadt. Nem tudom, hogy a Fidesz képes lesz-e arra, hogy ezt a folyamatot megfordítsa, de jelenleg nem látok más esélyt erre, mint egy minél stabilabb (azaz minél nagyobb parlamenti többséggel bíró) Fidesz-kormány. Tudom, hogy ez azért zsákbamacska." - így foglalta össze 2010-ben a véleményét a Portfolio.hu által megkérdezett egyik piaci szereplő, és álláspontja akkor konszenzusosnak volt tekinthető. Mindez pontszámban úgy nézett ki akkor, hogy az említett (-3) - (+3)-as skálán arra a kérdésre, hogy "Összességében melyik lenne az ideális kimenetel gazdasági szempontból?" a Fidesz 2/3-ra adott válaszok konszenzusa +2,4 pont volt. Az egyszerű Fidesz-többség pontszáma +1,7 volt, egy MSZP-kormányt -1 pontra értékeltek a piaci szereplők.

Ehhez képest nagyot fordult a világ, amit értelmezhetünk úgy is, hogy a piac egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy sikerült volna a Fidesznek a magyar gazdaság leszakadásának megállítása. Hogy néz ez ki a pontokban? A 2/3-os Fidesz-többség -1,2 pontot kapott, ennél rosszabbra csak az instabil, kisebbségi Fidesz kormányt értékelte a piac. (A kérdés szó szerint ugyanaz volt, mint négy éve: "Összességében melyik lenne az ideális kimenetel gazdasági szempontból?")

Kiábrándult a piac a Fidesz-kormányzásból
Mint a fenti ábrán látható, enyhén negatív az értékelése az egyszerű Fidesz-többségnek is, vagyis a jobboldali párt által alakított kormányzati formációkkal kapcsolatos várakozások egyértelműen negatívak. Legfeljebb ehhez képest lehet büszke a baloldal a szerény 0,8 pontjára. Igaz, az MSZP négy évvel ezelőtti értékeléséhez képest ez 1,8 pontos javulásnak is felfogható. Ez a fele annak, amennyivel a "Fidesz 2/3" kimenet megítélése romlott. Érdemes a mostani és a négy évvel ezelőtti eredményt egy ábrán is megjeleníteni:

Kiábrándult a piac a Fidesz-kormányzásból
Ez a cikk folytatódik
1 2
Kiszámoló

Revolut védelmi funkció

Nem tudom, mikor vezették be, de néhány hete már biztos van egy nekem új funkció a Revolutban, be tudom állítani, hogy a kártya melyik pénzforrásokat használja. Alapértelmezetten mindig a vás

Holdblog

A világ legjobban fizetett rabszolgái

Ma egy 25 éves játékos akár több percet tölthet a pályán, mint korábban egy 30 feletti veterán. A ’90-es évek elején egy sztárjátékos 40-42 meccset... The post A világ legjobban fizet

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
usa new york empire state