Előfizetői tartalom

Győzelmi himnuszt kaptunk a mentőcsomag helyett

Portfolio
A héten kétszer is későbbre tolta a kormány a devizaalapú jelzáloghitelesek megsegítésére szánt mentőcsomag bejelentését a háttérbeli feltehetően továbbra is kemény tárgyalások miatt, eközben azonban időzítését tekintve váratlanul bejelentette, hogy megállapodott Oroszországgal a MOL orosz kézben lévő 21,2%-os részvénypakettjének állami visszavásárlásáról. A hírt a jelzés szerint egy évi kemény tárgyalások után csaknem "győzelmi himnuszként" jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, a konkrétumok bemutatását viszont már Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterre hagyta. Emberek százezrei azért is türelmetlenül várhatják az említett mentőcsomag bejelentését, mert a héten a svájci frank a görög válság tovább mélyülése miatt új történelmi csúcsra ért a nemzetközi piacokon, így öt hónap után ismét 220 fölé emelkedett a forinttal szembeni árfolyama.

Orbán bejelentése és a háttér Visszaszereztük a MOL-t - jelentette be szűkszavú keddi sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök a mintegy 520 milliárd forintos tranzakciót, amelyet Fellegi Tamás tájékoztatása szerint az állam által a Nemzetközi Valutaalaptól lehívott, de fel nem használt pénzből fizetünk ki. Ezt később maga az IMF illetékese pontosította azzal...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés