Előfizetői tartalom

Beismerte a NAV-elnök: kitiltották az USA-ból (3.)

Portfolio
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba. Azt is elárulta, hogy ismeri a többi NAV-os kitiltott nevét, és, hogy elmondta a kormány egy illetékesének, így tehát a kormány tudott a NAV-elnök kitiltásáról. Az interjúból az is kiolvasható volt, hogy nem merült fel benne a lemondás gondolata, az eljárást pedig aljasnak nevezte és rágalomözönt emlegetett. Ezért a NAV és a saját maga nevében "megindítja a rájuk szórt rágalmak miatt a szükséges polgári és büntetőeljárásokat". Az, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány tudott a NAV elnökének kitiltásáról, szerintünk súlyos kérdéseket vet fel a kormányra nézve az elmúlt hetek kormányzati nyilatkozatainak fényében.

NAV-osok a listán A napilap első kérdése már arra vonatkozott a NAV elnökéhez, hogy "azok közé tartozik-e, akiknek az Egyesült Államokba való beutazását az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette". Vida Ildikó erre igennel felelt.Így történt - Ön azok közé tartozik, akiknek az Egyesült Államokba való beutazását az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés