Előfizetői tartalom

Az utolsó kamatvágáskor szólni fognak

Nagyon közel vagyunk az utolsó kamatvágáshoz, és miután ez megtörténik, szólni fogunk - mondta el Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Portfolio-nak. A két százalékos alapkamatot szerinte sem érjük el, a mostaninál lassabb ütemű kamatvágásra pedig nem kell számítani. A 315 forintos euróárfolyam már bántotta az alelnök komfortérzetét, de mivel komoly piaci jajongást nem váltott ki, ezért a többi döntéshozó nem törődött vele. Gerhardt azt ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a jegybanknak érdekében állna a gyengébb forintárfolyam. Az alelnök emellett konkrétan azt gondolja, hogy egy bizonyos ponton túl a 10 bázispontos kamatvágások már csak szimbolikus jelentőségűek, a reálgazdaságot nem segítik. 12 milliárd eurót biztosan nem adna a devizahitelek forintosításához a jegybank, de a tartalékok néhány milliárdos csökkentése elképzelhető.

"Nagyon közel vagyunk". Portfolio: Mekkora lesz év végén az irányadó kamat? Gerhardt Ferenc: Ahogy a számok engedik. Az elnököm két hónappal ezelőtt azt mondta, hogy nem lesz meg a két százalék. Amit az elnök úr mondott Londonban, azt vallom én is. P.: Ma is ez a legvalószínűbb kimenet? G. F.: Mondhatnék mindenfélét, abban mindannyian egyetértünk, hogy bizonyos ponton...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés