Örülhetnénk a korábban valóban indokolatlanul magas rezsik csökkentésének, és a szintén felháborító banki marzsok megcsapolásának, de én ennek sem örülök, mert nem így kellett volna, pontosabban így nem szabadott volna.
Jogbiztonság
Előfordul, hogy kötünk rossz szerződéseket. De be kell tartani ezeket is, mert ha mi nem tartjuk be őket, akkor mások miért tartsák be azokat, amelyek nekik nem tetszenek? És akkor miért vannak szerződések? Szerződések nélkül nincs gazdaság, mint ahogy törvények nélkül nincs társadalom. Ha kiderül egy törvényről, hogy rossz, akkor azt meg is lehet változtatni (szemben az üzleti megállapodásokkal), de visszamenőleg még a legrosszabbakat sem szabad megváltoztatni, hiszen akkor sohasem bízhatnánk az érvényes törvényekben. És akkor miért tartsuk magunkat hozzájuk? Bármilyen rossz is legyen egy törvény, a kára nem lehet nagyobb annál, mintha nincsenek törvények. A visszamenőleges törvénykezés pedig ezt jelenti.
"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon kezdenek gyűlni.
Állami szerepvállalás a gazdaságbanAz állam szerepe nagyon fontos a gazdaságban, sokkal fontosabb annál, minthogy az állam lesüllyedjen a gazdaság szereplőinek, versenyzőinek szintjére. A gazdaság egymással versenyző szereplői csodákat tudnak alkotni, ha a verseny tisztességes keretek között folyik. Persze ezt nem könnyű elérni, a verseny győztesei igyekeznek pozícióikat bebetonozni, vevőiket kiszolgáltatott helyzetbe hozni, és akkor vége a versenynek. Ez ellen csak az állam tud fellépni.
A bankok sokszor valóban felháborító árfolyamréseit például a versenyszabályzás gyengesége tette lehetővé. A “deviza-alapú", de forintban nyújtott hitelt, mint két különböző szolgáltatás (devizaváltás és hitelnyújtás) összekapcsolását, egy jó versenyszabályzás nem engedi meg. Ha a polgár devizában vesz fel hitelt, és azt ott váltja forintra, ahol akarja, majd törlesztéskor ott vesz devizát ahol akar, akkor a verseny nem engedi elszabadulni az árfolyamrést, továbbá a forintárfolyam kockázata is világosabb lehetett volna a pénzügyileg képzetlen hitelfelvevők számára.
Létezik tisztességes fogyasztóvédelem is, ami nem engedi meg az egyoldalú szerződésmódosításokat, vagy a hitelfelvevő számára átláthatatlan banki költségek korlátozás nélküli áthárítását. De ha az állam mindezek helyett egy önkényesen megállapított árfolyamon előtörlesztési lehetőséget ír elő (mert a tűz közelieknek ez a jó, de az igazán bajban levőkön nem segít), akkor elveszti erkölcsi alapját a tisztességes verseny szabályzására, a piac szereplői pedig elvesztik hitüket abban, hogy érdemes jó szolgáltatással és jobb árakkal nyerni a versenyben.
A természetes monopóliumokkal bíró közműszolgáltatók privatizálása szerintem is rossz lépés volt, még rosszabb kivitelezéssel. Az államilag garantált profit nem privatizálás. Ezen lehet és kell is változtatni, és ha az adott szolgáltatásban valóban nem lehet versenyt teremteni (mert első helyen ez kellene, hogy legyen a cél), akkor például nemzetközi ár-összehasonlításon alapuló transzparens, hosszú távon kiszámítható árszabályzást kell alkalmazni, ami gazdaságosságra és fejlesztésekre ösztönöz. Az ehelyett bevezetett önkényes és kiszámíthatatlan “rezsicsökkentés" szavazatokat hozhat, de a privát szolgáltatókat csak gyors leépítésre tudja ösztönözni. Lehet ez a jó áron történő visszaállamosítás eszköze, de akkor már Rákosiék 1949-es einstand módszere egyszerűbb és őszintébb volt.
Ha pedig az állam nemcsak a természetes monopóliumok helyén, hanem a jól működő versenyszférában is tulajdonosként, versenyzőként akar fellépni, akkor végképp oda a verseny, hiszen ki akar versenyezni a szabályzóval és a bíróval. Ezzel pedig oda az a fantasztikus alkotóerő amit a verseny tud kihozni belőlünk, és ami az elmúlt 300 év csodáit megteremtette, kezdve az ipari forradalomtól a motorizáción át napjaink informatikai forradalmáig, amely többek között a csillagháború révén megdönteni volt képes a mindenható totális állam csúcsteljesítményét nyújtó, pár évtizede még megdönthetetlennek vélt Szovjetuniót is.
Fékek és ellensúlyok rendszere
Amíg cégem a Graphisoft kicsi volt, mint alapító tulajdonos és operatív vezető szabad volt a kezem a döntésekben. Kollégáimat meghallgattam, sőt hallgattam is rájuk, de vétójoguk nem volt, egyszemélyi döntéseket hozhattam. És ez így volt jó. Így tudtunk innovatívak lenni, így tudtunk a változó piaci helyzetre, konkurenseink lépéseire gyorsan és hatékonyan reagálni. Sokszor hoztam rossz döntést is, de ez nem volt nagy baj, a hibát gyorsan lehetett korrigálni. A tőzsdei bevezetésünk után azonban (1999-2000 körül) a cég elért egy olyan méretet, ahol ez már nem működött. A gyors irányváltásokat a többszintű hierarchia nem tudta követni, az egyedi és innovatív (hívjuk úgy, hogy “unortodox") megoldásokat és struktúrákat az újonnan belépő kollégák nem értették, nehezen tudtak alkalmazkodni hozzá. A rossz döntések kijavítása egyre nehezebb lett, ami azt eredményezte, hogy sokszor a felismerten rossz döntésekhez is kénytelenek voltunk ragaszkodni. A cég egyre rosszabbul működött és 2002-ben húsz év töretlen profitabilitás után veszteségbe fordult. Ekkor értettem meg mire való a független igazgatóság. A cégek életében ez jelenti a “fékek és egyensúlyok" rendszerét. Az operatív vezetés rákényszerül arra, hogy döntéseit jóváhagyassa a többségében külsősökből álló igazgatósággal, akiknek mindent részletesen el kell magyarázni, meg kell győzni őket, mert vétójoguk van. Ez a processzus lassú és nehézkes, meg is lehetne kerülni, ha az igazgatóságba nem önállóan gondolkodó valóban független személyeket hozunk, hanem haverokat, akik minden javaslatunkra rábólintanak. De megérettem, hogy nem ez a jó. A valóban független és “akadékoskodó" igazgatóság arra való, hogy kevesebb legyen a hibás döntés. Ebben a rendszerben nem csinál azt a vezető. amit akar, sokszor esetleg jó javaslatait sem tudja keresztülvinni, de megéri. Nagyon megéri, mert így valóban kevesebb lesz a rossz döntés, amihez a szervezet tehetetlensége miatt és presztízs okokból is, kénytelen lenne ragaszkodni.
Persze vannak, akik nehezen tudnak alkalmazkodni a független kontrollhoz, jobban szeretik a korlátlan hatalmat, de azoknak egy nagy cég vezetése nem való. Én is ilyen voltam, és le is mondtam a vezetői posztról. A cég jövője fontosabb volt, mint saját pozícióm. Ma már valódi hatalom nélküli elnök vagyok csak a Graphisoftban, és jól érzem magam, mert a cég jól működik. Jobban, mint akkor, amikor én vezettem.
NÉVJEGY Bojár Gábor, a Graphisoft társalapítója, az igazgatóság elnöke az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett fizikus diplomát 1973-ban. 1973 és 1981 között az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet matematikai csoportvezetője. 1982-ben társával megalapítja a Graphisoftot. Irányítása alatt a vállalat nemcsak a magyar szoftveripar legnagyobb exportőrévé vált, hanem világpiaci részesedésével a világ első három építészeti tervezőszoftvert fejlesztő vállalata között szerepel. A Graphisoft számos külföldi és hazai díjjal kitüntetett termékeit több mint 100.000 építész, illetve építőipari szakember használja a világ 80 országában. Bojár Gábort 1998-ben a Wall Street Journal Közép-Európa tíz legsikeresebb vállalkozója közé választotta és több alkalommal meghívást kapott a Davosi Világgazdasági Fórumra is. Sikeres vállalkozói tevékenységéért és a hazai szoftveripar nemzetközi rangjának emeléséért számos hazai kitüntetésben is részesült, ezek közül a legrangosabb a Magyar Köztársaság Széchenyi-díja és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal. Az Európai Innovációs Technológiai Intézet (EIT) Kormányzótanácsának tagja.
