Gazdaság

A nagy bérmegállapodás 7 pontja

Portfolio
Ünnepélyes keretek között írták alá csütörtökön a béremelésről és a munkáltató terhek csökkentéséről szóló megállapodást, amelyről kedden született egyezség. A nyilvánosságra hozott dokumentum hét pontból áll.
Kedden egy több évre szóló programról állapodtak meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Erről részletesen itt írtunk:A hét elemből álló megállapodás pontjai:
  • A kötelező minimálbér havi összege 2017-től 15%-os emeléssel 127 500 forint, 2018 januárjától 138 000 forint.
  • A garantált bérminimum havi összege 2017 elejétől 25%-kal 161 000 forintra, 2018-tól 12%-kal 180 500 forintra emelkedik.
  • A társasági adókulcs mértéke 2017. január elsejétől egységesen 9 százalék.
  • A munkáltatók által fizetett szociális hozzájárulási adó mértéke 2017-től 5 százalékponttal 22%-ra csökken, 2018 januárjától 2 százalékponttal 20%-ra csökken.
  • 2018-ban további 0,5 százalékponttal csökken a munkáltatói járulék, ha a bruttó átlagkereset 11%-kal növekszik a 2017. első három negyedévében, a megelőző év azonos időszakához képest.
  • 2019-től négy alkalommal minden évben tovább csökkenhet a szocho 2 százalékponttal, ha megvalósul egy 6%-os reálbér-emelkedés.
  • A további béremelésekről a VKF évenként folytat egyeztetést.

Ha minden tervezett járulékcsökkentés megvalósul, akkor a munkáltatók által jelenleg fizetett 28,5%-os teljes járulékteher 2022-re 13%-ra mérséklődik, vagyis kevesebb, mint megfeleződik.

A nagy bérmegállapodás 7 pontja
A kormány, a munkavállalók és a munkáltatók képviselői a csütörtöki aláírás előtt. Kép forrása: NGM
A megállapodás csütörtöki aláírását a felek így kommentálták:

A nagy bérmegállapodás 7 pontja
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megállapodás aláírásán. Kép forrása: NGM
Címlapkép forrása: Árvai Károly, kormany.hu
Kiszámoló

Elszaladt az infláció

Hatalmasat nőtt az infláció, egy év alatt 5,5%-kal nőttek az árak, az uniós módszertan szerint pedig 5,7%-kal. Ami még rosszabb adat lett, az az egyszeri hatásoktól megtisztított maginfláció,

Holdblog

Hatalmas áldozat, ha nem kockáztatsz

Magyarország legnagyobb portfóliókezelő csapata harminc éve dolgozik a megtakarítások szakszerű kezelésén, méghozzá kiválóan: a három évtized alatt nyolc alkalommal nyerte el az év alapkez

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
ónos eső időjárás