A rendkívüli adatot magyarázza Matolcsy
Emlékezetes, a tárca keddi közleményében már megosztotta a hazai közvéleménnyel, hogy hogyan számolja ki a költségvetés hiányát (erre azért kényszerült, mert először nem volt ismert a 2,43%-os deficit kiszámolásának háttere), és szintén kedden küldte el az "örömhírként" értékelt számokat Brüsszelbe Olli Rehn pénzügyi biztosnak. Ezúttal pedig a külföldi érdeklődőkkel osztotta meg a 2011-es költségvetés részleteit.
Miért lett jobb az egyenleg?
A mostani angol nyelvű anyagban a tárca kiemeli, hogy a költségvetés tervezése után felmerülő egyszeri kiadási és bevételi tételeket leszámítva a 2,94%-os célnál számottevően jobb, 2,43%-os hiányt sikerült elérni. A minisztérium magyarázata szerint a kedvezőbb egyenleg két tényezőnek köszönhető:
- a hatékonyabb adóbeszedést célzó erőfeszítéseknek, a kiadási oldalon előírt intézkedések sikeres végrehajtásának és a sokkal szigorúbb fiskális menedzsmentnek
- a helyi önkormányzatok pénzforgalmi szemléletű egyenlegének kedvezőbb alakulása miatt
A minisztérium a második tényezőről, a helyi önkormányzatok előzetesnél jobb költségvetési egyenlegéről részletesebben is szót ejt. Kiemeli: egyelőre még nincsenek végleges adatok a helyi önkormányzatok pénzforgalmi egyenlegéről, de az eddigi előzetes adatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a helyi önkormányzatok sokkal kedvezőbb számokat értek el, mint azt előzetesen várta a kormány. A tavalyi évre vonatkozó előzetes adatok szerint az önkormányzatok kiadásai és bevételei közel azonos összegben alakultak szemben a korábbi évek jelentős deficitjeivel. Így a helyi önkormányzatok egyenlege egyensúlyt mutatott. Az előzetes adatok alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy a várakozásoknál jobb önkormányzati szektor egyenleg a feltételezettnél alacsonyabb kiadásoknak volt köszönhető. Ezen belül is a nem személyi jellegű kiadások és elhatárolt díjak teljesültek alacsonyabb összegben, miközben a pénzügyi költségek (hiteltörlesztések) jelentősen növekedtek (az önkormányzatok jelentős részénél ugyanis lejárt a törlesztési moratórium és megkezdődött az adósságok törlesztése) - írja a minisztérium.
A helyi önkormányzatok egyenlegéről részletesebben:

Számos - a költségvetés tervezése után felmerülő egyszeri kiadási és bevételi - tétel befolyásolta még a végleges költségvetési hiányszámot - mutat rá a minisztériumi angol nyelvű dokumentum. Ezek közül a legnagyobb a nyugdíjrendszer átalakítása nyomán bekövetkező nyugdíjpénztári vagyon, melynek köszönhetően a bevételek GDP-arányosan 7,9%-kal nőttek. Emellett a kiadási oldalon is voltak egyszeri tételek, ezek közül némelyik befolyásolta az EDP egyenleget, míg néhány csak a pénzforgalmi egyenlegre volt hatással - fogalmaz a tárca. A minisztérium számításai szerint az EDP egyenleget az egyszeri tételek 6,7%-kal rontották GDP-arányosan (lásd: alábbi első táblázatot), míg az EDP egyenleget nem befolyásoló kiadási tételek a GDP 2,8%-ára rúgtak. Ezek közül a legnagyobb tétel a MOL-részvénycsomag megvásárlása volt (a GDP 1,8%-a), emellett jelentős kiadás volt a megyei önkormányzatok adósságának átvállalása és az MFB feltőkésítéséhez felhasznált részvénycsere - magyarázza a tárca.
A 4,3%-os költségvetési többletből levonva a 6,7%-nyi egyszeri tételek összegét adódik a 2,43%-os egyszeri tételek nélkül számolt költségvetési hiány - hangsúlyozza a minisztérium.


A minisztériumi anyag kitér a tavalyi költségvetés teljesítményére nemzetközi összehasonlításban is. Kiemeli: a visegrádi országokhoz képest az elmúlt években jelentősen javult a magyar költségvetés helyzete. Régiós összehasonlításban Magyarország tudja felmutatni a legalacsonyabb költségvetési hiányt a 2010-es kormányváltást követő gazdasági stabilizációs folyamatnak köszönhetően és a négy ország (Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország) közül csak hazánk tudta teljesíteni az uniós feltételt (3% alatti deficit) - mutat rá a tárca. A dokumentum azt is kihangsúlyozza, hogy a kihívásokkal terhelt 2011-es évben csak 10 uniós állam tudta teljesíteni a 3% alatti hiányszintet.

Monumentális támadásra készül Moszkva, hatalmas kudarcba fulladt az orosz invázió – Ukrajnai háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Teljes a káosz a kedvelt turistaparadicsomban - Politikusok tucatjait tartóztatták le, utcán az ellenzék
Sokáig az arab tavasz egyetlen sikeres államának tartották.
Itt van feketén-fehéren: ennyit dolgoznak a cégvezetők egy átlagos alkalmazott éves béréért
Van, ahol pár óra alatt megvan a medián éves fizetés.
Egyszer és mindenkorra lezárulhat a hosszú vita Kijev és Washington között: megmutatták, mi szerepel a megállapodásban
Az aláírás időpontja is kiderült.
A világ egyik legnagyobb bányáját nyitná meg Amerika a kulcsfontosságú nyersanyag kitermelésére, de van egy komoly gubanc
Nagy lépés lenne ez az igények kielégítéséhez.
Hatalmas hadoszlopot videóztak: az Egyesült Államok vonja ki a katonáit egy országból
Megváltozott a biztonsági helyzet.
Évente több milliós károkat okoznak a kiégett dolgozók
Pedig nem kellene, hogy így legyen.
Zsidayval vágjuk a rendet a káoszba
Zsiday Viktorral próbáltunk meg rendet teremteni Trump fejében. De sikerült? Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, A
Hogyan jutnak el a szélturbinák a tökéletes körforgásos gazdaságig?
A megújuló energiaforrások közül a szélenergia mutatja az egyik legdinamikusabb fejlődést, miközben a költséghatékonysága is évről-évre jelentősen javul. A tökéle
Követett részvények - 2025. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati felhívás, amely a távhőszolgáltatók előtt nyit kaput az energiahaték
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni A devizahitelek generációs traumája A devizahitelek miatt egy egé

Idén is motivált női vállalkozókat keres a Visa She’s Next program (x)
Anyagi támogatás és egyéves mentorálás várja a program nyerteseit

- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Évszázados, régóta elfeledett fegyverhez nyúl Donald Trump: egy egész féltekéről söpörnék ki Kínát
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Példátlan esélyt kapott Putyin Donald Trumptól - Hamarosan végleg eldőlhet Ukrajna sorsa?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen