Előfizetői tartalom

A donyeckiek 90 százaléka a függetlenségre szavazott

MTI
Magas részvételi arány és több, súlyosnak tûnõ szabálytalanság mellett zajlott vasárnap a donyecki és a luhanszki megyékben a „függetlenségi népszavazás”, amely egyes, biztonsági szempontból kockázatos régiókban a vasárnap este 8 órási határidõ utánig is eltartott. Hivatalos eredményt a szakadárok képviselõi leghamarabb hétfõre ígérek. Egyelõre nem teljesen világos, hogy mi lesz a következménye közjogi, illetve gyakorlati szempontból annak, ha a szavazólapon feltett kérdés alapján az önállóságot szavazzák meg az érintett megyék lakói. A szeparatisták vezetõi szerint az eredmény csak arra ad alapot, hogy erre hivatkozva a megyék döntéshozó szervei tovább lépjenek, igaz egyes nyilatkozóik szerint arról van szó, hogy megkezdõdött az Ukrajnától való „civilizált” elszakadás. A kijevi központi hatalom, illetve a nyugati országok biztosan nem fogadják majd el a választási eredményeket és hétfõn az Európai Unió külügyminiszterei újabb szankciókról dönthetnek, amelyek elsõ ízben vehetnek célba orosz cégeket, igaz ezek a lépések még inkább a krím-félszigeti népszavazás „utóhatásaként” értelmezhetõk.

2014. május 12. 09:28 Megosztás A polgárháború valós veszélye A szakadárok felőli vasárnapi jelzések szerint a szavazási eredmények egyúttal azt is jelentenék, hogy a két megye területén állomásozó ukrán haderőt idegen erőnek titulálnák...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés