
A Széchenyi Kártya Program 25 éves működése történelmi mérföldkő a magyar gazdaság életében, hiszen mára a hazai kis- és középvállalkozások meghatározó finanszírozási eszközévé vált - hangsúlyozta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A vármegyei gazdasági helyzetére kitérve azt mondta, hogy a helyi vállalkozások számára a legnagyobb kihívást a piacok jelentik, mind belföldi, mind külföldi viszonylatban. A világgazdasági zavarok különösen érzékenyen érintik a vármegye exportjának mintegy 80%-át adó nagyvállalatokat, mint a BorsodChem és a MOL Petrolkémia Zrt., miközben a belföldi kereslet is megtorpant, ami főleg a kisebb cégeket és szolgáltatókat sújtja.
Bihall hangsúlyozta, ahhoz, hogy egy cég sikeresen működjön, nagyon fontos a naprakész tudás, a képzés. Véleménye szerint muszáj a vállalkozóknak is fejlődniük, nem dőlhetnek hátra, de a jó hír, hogy rengeteg - sokszor akár ingyenes - lehetőség van számukra.
Széchenyi Kártya Program: Stabil pilléra hazai kis- és középvállalkozások számára
Dr. Tóth Róbert, a KAVOSZ Zrt. megbízott vezérigazgató-helyettese és digitális fejlesztési igazgatója szerint a Széchenyi Kártya Program 20-25 év után is stabil, egyedülálló kkv finanszírozási eszköz. A portfólió alapjai (folyószámla-, likviditási-, beruházási hitelek) mellé az elmúlt években mikrohitel és a ma már húzótermékké vált lízing került, külön erős agrárfókusszal.

A vállalkozói visszajelzésekre építve a cél a bizonytalanság csökkentése és a további kamatmérséklés, mert - ahogy a szakember hangsúlyozta: "a kamat, amit a Széchenyi Kártya fixen tud biztosítani, a pénzügyi tervezés kulcsa".
Kiemelt irány a teljes körű digitalizáció, beleértve az országos időpontfoglaló rendszer bevezetését és a mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézést, valamint célzottan új szegmensek felé nyitnak az energetika, az ESG követelményekhez kapcsolódó fejlesztések és az agrárium területén.
Kkv‑fejlesztések gyorsítósávban: mit kínál a Demján‑program?
A Demján Sándor Tőkeprogram egy klasszikus hitel, egy tulajdonosi kölcsön és egy kisebb tőkeszerzés hibridje - ismertette Szombati András, az MKIK Tőkealap kezelő Zrt. igazgatósági tagja. Öt év futamidejű, a kamatot évente egyszer kell megfizetni, ami kedvez a vállalati cash flow-nak, a tőketartozás a futamidő végén egy összegben esedékes, a folyósítás pedig a futamidő elején, szintén egy összegben történik. A vállalkozások komolyabb mértékű, méretugrásukat támogató fejlesztéseinek speciális támogatása keretében az állam 1%-os, jelképes tulajdonrész szerzése mellett biztosít olcsó, nagyösszegű fejlesztési forrást alárendelt kölcsöntőke juttatás keretében.

A részvétel alapfeltételei a szakember szerint könnyen teljesíthetők: a cég legalább két éve kell, hogy működjön, és legalább két főt kell, hogy foglalkoztasson. Szűkítő elvárás, hogy a megelőző két év átlaga alapján az árbevétel érje el a 300 millió forintot, a tőkebefektetési jelleg miatt pedig a jogi forma Kft. vagy Zrt. lehet.
Hangsúlyozta, a Demján Sándor Tőkeprogram erőssége, hogy nemcsak tőkét biztosít, hanem folyamatos szakmai felkészítést is nyújt a jelentkező cégeknek. A program elsődlegesen a klasszikus beruházások és gyártókapacitás-bővítések, a termelékenység- és hatékonyságnövelő projektek, valamint a digitalizációs és zöld – különösen energiahatékonysági – fejlesztések finanszírozását támogatja, de kiemelte, hogy a forrás kiváló megoldást jelenthet a forgóeszköz finanszírozásra, valamint akár üzletrész‑vásárlásokra is igénybe vehető: finanszírozható belőle vállalati akvizíció, más társaság kivásárlása, illetve tulajdonosi kivásárlás egyaránt.
"A tőzsde olyan, mint egy svájci bicska: jó, ha ott van a zsebünkben"
"A tőzsde olyan, mint egy svájci bicska: jó, ha ott van a zsebünkben" - fogalmazott Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. igazgatója a miskolci rendezvényen. Kifejtette, hogy a növekvő, akvizíciót vagy innovációt tervező középvállalatok számára a részvénykibocsátás "a leghosszabb távú, legrugalmasabb finanszírozás", és a tőzsdén kívüli középvállalati szektort is támogatják, felkészítik és végigkísérik a tőkepiaci úton.

A tőzsdei jelenlét kézzelfogható üzleti előnyöket ad: erősíti a bizalmat a bankoknál, beszállítóknál, vevőknél és a külföldi partnereknél, és megkönnyíti a terjeszkedést, akár célpontfelvásárlásokon keresztül is. A BÉT ökoszisztémája azért épül, hogy a finanszírozás minden formájáról érdemi párbeszéd szülessen, és minden vállalat megtalálja a növekedési pályájához illeszkedő megoldást.
Érdekvédelem, VoszPort és beszállítói program – kézzelfogható segítség a kkv‑knak
Ádám Imre, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei VOSZ Szervezet elnöke a VOSZ hárompillérű küldetését emelte ki: országos érdekképviselet, gyakorlati vállalkozói szolgáltatások és társadalmi felelősségvállalás. Elmondta, hogy a szervezet 60 ezres tagsággal ma a legnagyobb hazai érdekvédelmi erő, jelen van a kormányzati egyeztetéseken és vármegyei szinten is; a közelmúltban több ügyben (például víziközmű‑díjak) ért el vállalkozóbarát megoldást. Kiemelte a PwC‑vel közös beszállító‑fejlesztési programot, amelyben nemcsak feltérképezik a multik elvárásait, hanem konkrét cégeket kísérnek végig a beszállítóvá válás folyamatán.

Minden vármegyében működik Vállalkozásfejlesztési Iroda tapasztalt szakértőkkel, a VoszPort pedig egy "digitális kikötő” a kkv‑knak: egyablakos felületen banki és NAV‑kapcsolatokkal, időpontfoglalóval, naptárral, e‑szerződéssel és CRM‑modulokkal segíti az ügyintézést. A szolgáltatásokat rendezvények és képzések egészítik ki, a VOSZ pedig a Prima és Prima Primissima díjakon keresztül a kulturális‑tudományos értékteremtést is támogatja.
Gyenge európai kereslet és autóipari szerkezeti gondok fékezik a gazdaságot
Madár István, a Portfolio csoport vezető elemzője a gazdasági kilátásokról beszélt. Mint mondta, Magyarországon nincs gazdasági válság, a költségvetés nincsen csődközeli helyzetben, az árfolyam nem mutat krízistüneteket.
Ami problémánk van leginkább, az az, hogy Magyarországon van egy növekedési válság. Három éve nem nőtt a magyar gazdaság.
Másfél évvel ezelőtt még nagyjából 4%-os növekedést vártak erre az évre, mára viszont 1% alá csúsztak az előrejelzések; a jegybank 0,6%-ot jelzett. A lassulás fő okai: gyenge európai kereslet és szerkezeti gondok a hazai export szempontjából kulcsfontosságú autóiparban, tartósan magas kamatok, akadozó uniós források, feszes munkaerőpiac és szűk költségvetési mozgástér.

Bár az exportpiacaink gyengék, több tényező is óvatos élénkülést jelez, például az európai - különösen németországi - fiskális ösztönzés indulása, ami várhatóan felpörgeti a keresletet a magyar export iránt is.
Stratégia és tudatos vállalatfejlesztés a kulcs
A Portfolio és a KAVOSZ közös országjárásának miskolci állomásán Klauser Róbert, a Pi-Pi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Demján programot szinte nekik találták ki.
Mosonmagyaróvári lakosként Borsodszentgyörgyön vásároltam céget. Hiszek ebben. Olyan vállalkozók vagyunk, akik látják magukat 5 év múlva, 10 év múlva, pontosan tudjuk, hogy mit akarunk ezzel az egész céggel csinálni, pontosan tudjuk, milyen vállalati kultúrát akarunk meghonosítani, pontosan tudjuk, hogy mekkora lesz ez a cég és mit fog gyártani, kinek fogjuk eladni
- mondta a rendezvény panelbeszélgetésén.

Zámbó Rita, a cég operatív igazgatója kiemelte, a Demján Sándor Tőkeprogramjának keretében a jelképes, 1 százalékos tulajdonrész átadása nemhogy aggodalmat nem ébresztett bennük, hanem megnyugvást jelent, "mert ez azt is igazolja, hogy a befektetőnek ez pontosan egy olyan befektetés, ami számára is fontos". Szombati András, az MKIK Tőkealap-kezelő igazgatósági tagja ezt a kapcsolatot egyfajta csendes egymás mellett élésként jellemezte, vagyis nem arról van szó, hogy folyamatos lenne a jelenlét a társaság operatív működésében.
Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. igazgatója pedig azt tanácsolta, hogy a vállalkozások folyamatosan fejlesszék cégüket és növekedjenek,
nem azért, mert a tőzsdére akarnak jönni, hanem azért, mert helyt akarnak állni a következő egy évtized versenyében.
Hozzátette, öldöklő verseny folyik a kkv-k körében, nem csak Magyarországon, de régiós szinten is. Kiemelte, a tőzsde nem riválisa a KAVOSZ‑nak és a Demján‑programnak, hanem természetes kiegészítőjük: aki feltőkésíti magát, több és nagyobb piaci forráshoz jut.
Kovács Bálint, a Stradamus Zrt. igazgatója pedig hangsúlyozta, egy cégvezető számára a saját tőke a legdrágább.
Ha van egy pár éves tervünk, vagy 5 éves víziónk, hogy hova akarunk eljutni, akkor azt nagyon jól tudjuk optimalizálni különböző pénzügyi lehetőségekkel”,
majd hozzátette, hogy nagyon fontos az időzítés. A Pi-Pi Kft. például jókor lépett. Kiemelte azt is, hogy a Demján Sándor Tőkeprogramban eddig 3-4 hónap alatt lezárható egy teljes folyamat, ami különösen nagy előnyt jelent a vállalatok számára. Beszélt a tanácsadók fontosságáról is, akik több fronton adhatnak kézzelfogható segítséget a kkv-knak: erőforrás‑kölcsönzéssel leveszik a pályázati adminisztráció terhét az ügyvezetők válláról, egyszerű, mégis átlátható pénzügyi‑ és beruházási tervet állíthatnak össze, majd a pozitív döntés után a szerződéskötésben jogi támogatást nyújthatnak. Utóbbi a legnehezebb szakasz, de nem érdemes túljogászkodni: van mozgástér a feltételek finomhangolására.
Egy tapasztalt tanácsadó bevonása felgyorsítja a folyamatot és csökkenti a kockázatokat.
Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Hat hónapon belül újra 400-ig gyengülhet a forint az euróval szemben – megszólaltak az elemzők
Komoly devizapiaci mozgások várhatóak az év végén.
Durván nyögi Oroszország az ukrán dróntámadások hatását: egymillió tonnával visszaesett a termelés
Leállt a kapacitás 38%-a.
Összeomlóban Amerika: több mint két éve nem volt ilyen
Kijött az ADP foglalkoztatottsági adat.
Aggasztó jelentés érkezett: súlyos támadások érik Európát
Szaporodnak az államilag támogatott akciók.
Erős üzenetet küldött Orbán Viktor: Ha valami berepül Magyarországra, és nem hozzánk tartozik, mi lelőjük
A miniszterelnök az informális uniós csúcs előtt Koppenhágában nyilatkozott.
Baljós hír a Kreml számára: jelentősen vesztett a lendületéből az orosz offenzíva
Ukrán katonai elemzők szerint.
Mától nem a bankoknál, hanem az államkincstárnál van az önkormányzati pénzek egy része
Fokozatosan bővül a részt vevő önkormányzatok köre.
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

KlimaKover - megoldás a közterek hűtésére?
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.
Pusztító koktél villámaszályok és hőhullámok
A villámaszályok a klímaváltozás egyik legaggasztóbb jelenségei közé tartoznak, amelyek hatását a szélsőséges hőség drámaian felerősíti.
Üzemanyag-vásárlóerő: időutazás a rendszerváltástól napjainkig
Cikkünkben egy gyors áttekintést adunk arról, hogy az elmúlt három és fél évtizedben egy átlagos magyar havi munkabérből hány liter benzint lehetett vásárolni, milyen trendet figyelhetünk m
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá

Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
