A szegmensnek volt már korábban egy fénykora: tulajdonképpen az újkori magyar tőkepiac a 80-as évek végén önkormányzati és vállalati kötvények kibocsátásával kezdődött. Ezek akkor biztos befektetési lehetőséget jelentettek, hisz állami garancia volt rájuk. Ráadásul másodlagos piacuk is kezdetleges volt, ami a félreárazások miatt időnként remek jelentőséget jelentett egy-egy papír nagy hozam mellett történő megvásárlására. Sőt, akár még arbitrázs lehetőség is adódott: volt, hogy egy forgalmazó drágábban vett meg egy adott kötvényt, mint amennyiért egy másik eladta!
Napjainkban a piac teljesen máshogy néz ki. Egyrészt a kötvények állami garancia nélküliek, másrészt a kötvénypiac is globalizálódott, tehát ugyanúgy megvehetünk magyar kötvényeket, mint osztrák, német, amerikai, vagy bármilyen más külföldi cégek papírjait.
A hagyományos megközelítés szerint a kötvényeket az állampapíroknál kockázatosabb, a részvényeknél biztonságosabb befektetésnek szokták tekinteni. Mára ez a kép kissé módosult. Egyrészt az államkötvények kockázata döntően országspecifikus: vannak gyakorlatilag 0 kockázatú kötvények (amerikai, német papírok), másrészt előfordul a másik véglet: mikor egy ország fizetésképtelenné válik, a befektetők pénzük felét is elveszthetik (Görögország) vagy akár ennél többet is (korábban Argentína). Egy állampapír megvásárlásánál és tartásánál tehát döntő a kibocsátó ország gazdaságának, monetáris és fiskális politikájának, fizetési fegyelmének vizsgálata.
Ebből a szempontból a vállalati kötvénypiac meglehetősen hasonló az állampapír piachoz. Egy kötvény sorsa gyakorlatilag teljes egészében a kibocsátó vállalattól függ. Ha a cég nyereséges (vagy csak átmenetileg fordul elő 1-2 veszteséges negyedév) és működése áttekinthető, vezetése megbízható, akkor az általa kibocsátott kötvény biztonságosnak tekinthető.
Ha viszont egy cég pénzügyi helyzete bizonytalan, eladósodottsága magas, nem képes tartósan nyereséget termelni, akkor helyzete annyira megrendülhet, hogy nem képes a kötvények kamatát, rosszabb esetben a tőkéjét sem kifizetni. Ebből a szempontból egy kötvény kiválasztása közel olyan gondos vizsgálatot igényel, mint egy részvénynél az adott cég fundamentális elemzése.
A közelmúltban mindegyik esetre lehetett jellemző példát látni. Kifejezetten biztonságosak voltak az OTP és a Mol euróban kibocsátott kötvényei, tekintettel arra, hogy ezen cégek helyzete meglehetősen stabil, áttekinthető. Az időnként kedvezőtlen környezet ellenére is nehéz olyan helyzetet elképzelni, amikor ne fizetnék időben a kamatokat. Ugyanakkor a piac ezt nem mindig értékelte így: az elmúlt években többször jelentős bizalmatlanság alakult ki főleg a bankokkal szemben. Ennek oka, hogy a válság utóhatásaként sok banki kötvényest súlyos veszteségek értek (ír bankok, néhány brit bank). Ezért szinte minden banki kötvény árfolyama nagy mélységbe süllyedt. Az OTP eurós kötvényei, az Opus és a Perpetual (örökjáradék) esetében ez gyakorlatilag indokolatlan volt. A válság alatt a névérték 20, majd 2011-ben 40 százalékán is forogtak a papírok, ami tekintettel az alacsony kockázatra, gyakorlatilag közgazdasági ingyenebédnek minősült.
A másik véglet a magyar piacon az E-Star, mai nevén Enefi kötvénye volt. A cég grandiózus tervekkel kápráztatta el a befektetőket, miközben a valóságban meglehetősen bizonytalan vállalkozásokba kezdett. Ebből adódott, hogy ha a grandiózus elképzelések nem valósulnak meg, akkor előbb-utóbb kellő bevétel sem lesz, amiből a kötvényesek kifizethetőek lennének. Így is lett: a cég csődbe jutott, a kötvényesek pénz helyett részvényt kaptak, aminek eladásával eredetileg befektetett pénzük negyedéhez-ötödéhez juthattak.
A nemzetközi kötvénypiac hasonlóképpen sokszínű. Kedvező példaként említhetők az osztrák Erste különböző sorozatú kötvényei, vagy például a brazil Petrobras 2021-es lejáratú, 5,375 százalékos kamatozású, dollárban denominált kötvénye.
Köztes eset, vagyis bizonytalanabb például az amerikai JC Penney különböző kötvénysorozatai. A kiskereskedelmi lánc évek óta gondokkal küzd, és a restrukturálás ellenére nem képes visszatérni a nyereségességhez. Noha kötvényei elvileg vonzóak, egy ilyen esetben mégsem ajánlhatók befektetésként, mert ha a cég továbbra is veszteséges marad, előfordulhat, hogy előbb fizetésképtelenné válik, mint hogy kötvényei lejárnának.
Kifejezetten rossz példaként említhető egy csehországi szénbánya vállalat, a New World, mely két különböző kötvénysorozatot bocsátott ki. A szénárak csökkenése miatt már az első, még eszközökkel fedezett sorozat ára is esni kezdett, de ekkor a cég még kibocsátotta a második, eszköz fedezet nélküli sorozatot. Idén nyáron, amikor már tarthatatlan lett a cég helyzete, átstrukturálását javasoltak, jelezve a részvényesek és kötvényesek felé, hogy ha nem mennek bele, mindenüket elbukhatják. Mindenesetre egyértelmű, hogy a cég vezetésének a kötvényeseikhez való hozzáállása finoman szólva is problémás.
Összefoglalva tehát a vállalati kötvénypiac jó befektetési lehetőségeket rejt, de nem jelenthető ki általánosságban, hogy a részvényeknél biztonságosabb, az állampapíroknál pedig (globális szinten) kockázatosabb. Teljesen az adott cégen múlik: egy stabil, átlátható, jó vállalat kötvénye akár egy stabil állampapír biztonságát is nyújthatja magasabb hozam mellett, viszont egy bizonytalan cég kötvénye sokkal kockázatosabb lehet, mint egy átlagos részvénybefektetés.
Természetesen a biztonság mellett a kötvények által kínált hozam a döntő egy befektetésnél. Egy átlagos befektetőnek azt javasolnám, hogy stabil, nagy cégek kötvényeit keressék. Ezek jelenlegi árfolyamukon megvásárolva a banki kamatoknál rendszerint lényegesen magasabb, kb. 4-12 százalék közti hozamot biztosítanak.
Fellegi Tamás, a szerző az SPB Befektetési Zrt. befektetési tanácsadója.