Bank

Eltörli a kormány a magyar bankok egyik adóját

Portfolio
Az idei 79,2 milliárd forintról 66,5 milliárd forintra csökken a bankadó összege jövőre a 2017-es költségvetés tervezete alapján. A Varga Mihály által az OTP közgyűlésén jelzetthez képest látszólag kisebb csökkentést jelent ez, mégsem az: megszűnik ugyanis az idén 6,3 milliárd forintot jelentő, régebb óta létező hitelintézeti járadék, így a bankok adóterhelése tényleg csaknem 20 milliárd forinttal csökken.

Erről is szó lesz Hitelezés 2016 konferenciánkon, várjuk a jelentkezéseket.


A kormány néhány hónappal ezelőtt ígéretet tett arra, hogy az EBRD-vel és az Erstével tavaly év elején kötött szándéknyilatkozatnak megfelelően nemcsak 2016-ban csökkenti a bankadót, hanem további mérséklést fog végrehajtani a 2017-es költségvetésben is.
A bankadó lényegét tekintve az alábbiak szerint változott eddig:
  • A bankadó alapja mindeddig a hitelintézetek 2009-es korrigált mérlegfőösszege volt, vagyis eléggé elavult.
  • 2010-től 2015-ig az adóalap 50 milliárd feletti részére 0,53%-os felső kulcs, az alatti részére pedig 0,15%-os alsó kulcs volt érvényben.
  • 2016-ban a felső kulcs 0,53%-ról 0,24%-ra csökkent, ami - főleg a nagyobb bankok esetében - 55% körüli bankadó-csökkentésnek felelt meg.
Az EBRD-vel és az Erstével kötött megállapodásban nem pont ez szerepelt 2016-ra vonatkozóan, az akkori vállalás pontos teljesítése azonban az Európai Bizottsággal folytatott vita miatt meghiúsult. A bankadó-csökkentés mértékével azonban lényegében teljesítette a kormány a vállalását eddig. Most jön a második felvonás a 2017-es bankadó meghatározásával.

Továbbra sem tudni, miként változik a bankadó alapja és kulcsa 2017-ben, a frissen közzétett költségvetési tervből azonban kiderült, hogy az újabb adócsökkentés a banki különadó 79,2 milliárdról 66,5 milliárdra való csökkentéséből, illetve a régebb óta létező, idén 6,3 milliárd forintos hitelintézeti járadék eltörléséből jön össze. A cél a hitelezés élénkítése a bankok adóterhelésének mérséklése révén.



Eltörli a kormány a magyar bankok egyik adóját
A biztosítóktól beszedett - a beszedett díjak függvényében változó - biztosítási adótól a kormány jövőre az idei 30 milliárd forint helyett 31,5 milliárd forintot vár, a tranzakciós illeték soron pedig 200,9 milliárd forint helyett 205,7 milliárdot irányzott elő.


Erről is szó lesz Hitelezés 2016 konferenciánkon, várjuk a jelentkezéseket.
KonyhaKontrolling

Ne hallgass senkire!

Az elmúlt hetek hírei miatt úgy éreztem, ideje megint elővenni az  influencereket/értékesítőket. Ez sajnos olyasmi, amiről bármikor összejön egy csokorra való. Röviden összefoglalva: r

Holdblog

Men in Finance (HOLD After Hours)

E heti adásunkban lesz Trump, meg még egy csomó csaló, miközben a Men in Finance buli fékezhetetlenül dagad a résztvevő fiúk és lányok növekvő számától. Jó... The post Men in Finance

Holdblog

A nagy PMÁP-döntés

A HOLD társalapítóját, Szabó Lászlót hívta meg a Telex Téma podcastbe Brückner Gergely, a lap újságírója. Az idei év egyik legforróbb témájáról beszélgettek: ki mit... The post A nagy

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok százezrei szabadulhatnak most meg adósságuk egy részétől – Itt a következő nagy befektetés a PMÁP után?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet
monte paschi