A reggeli viszonylagos stabilitás után kezdetben még erõsödni tudott a forint, majd mivel a nemzetközi hangulat egyre romlott, a forint esésbe kapcsolt. Délután ezt újabb hullám követte, amelynek nyomán az euróval szembeni jegyzések 297-ig emelkedtek. Az este folyamán viszont erősödésbe kezdett a forint, a jegyzések pedig 295,1 forintig ereszkedtek. Utoljára három hete volt ilyen gyenge a forint.Fontosabb részletek A kínai és spanyol gazdasággal, illetve adósságproblémával kapcsolatos aggodalmak napok óta nyomasztják a piacokat külföldön
A romló kockázati étvágy eleve gyengíti a forintot
A magyar kormány és az EU/IMF közötti hiteltárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanság is ezt okozza
A piacok egyelõre nem "ugrottak rá" arra a fejleményre, hogy Fellegi Tamás magyar IMF-fõtárgyaló jövõ héten ismét Washingtonba, az IMF székhelyére látogat
A mai 12 hónapos DKJ-aukción is gyenge volt a vételi érdeklõdés
Amint rámutattunk: technikai elemzési szemmel a forint az euróval szemben "kitörés" elõtti állapotot mutatott
2012. március 29. 21:07
Megosztás
295 forintot kell adni egy euróért
A forint erősödése kitartott a mostani percekig is, az euróval szembeni árfolyam a korábbi 297-es szintekről 295 közelébe ereszkedett.
...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés