Deviza

Visszarántották este a forintot

Visszarántották este a forintot

Szerdán határozottan, mintegy 3 egységgel, erősödött kora délutánig a forint a Reuters szerint részben amiatt, amiket Kuti Zsolt, az MNB vezető közgazdásza a Portfolio-nak nyilatkozott a ma reggel megjelent interjúban (fontos tényező a forint árfolyammozgása és megnőtt a jelentősége az utóbbi időszakban), részben az egyébként is javuló nemzetközi hangulat miatt. Az euró jegyzései 392 közelébe hullottak, itt azonban elfogyott a lendület és a nap végéhez közeledve intenzív forintgyengülés indult, az árfolyam visszaemelkedett 394 fölé, de aztán este 392 közelébe újra visszaerősödött. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Nincs megnyugvás, újabb mélypontra ütötték a forintot

Nincs megnyugvás, újabb mélypontra ütötték a forintot

Folytatta gyengülését a forint a keddi kereskedésben, az euróval szembeni árfolyama már a 395-ös szint felett jár. Mindez a dollár erősödésével függ most össze, az amerikai fizetőeszköz ugyanis nem csillapodik. Az esti órákban Jerome Powell Fed-elnök szavai okoztak nagyobb mozgásokat, az USD/HUF jegyzése pedig a 373-as szint fölé is felszúrt.

Mi az, ami most megállíthatja a dollár szárnyalását?

Mi az, ami most megállíthatja a dollár szárnyalását?

A múlt hét szerdai amerikai inflációs adat óta nem túlzás azt állítani, hogy minden a dollárról szól: a zöldhasú erősödése az elmúlt napokban még a közel-keleti eseményeknél is nagyobb hullámokat vetett a részvény- és devizapiacon egyaránt. Nemrég már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy hogyan tehet keresztbe a forintnak a dollár erősödése, most pedig azt néztük meg, hogy meddig is tarthat még a mostani dollárerősödés.

Ütik a forintot, 395 közelében az euró

Ütik a forintot, 395 közelében az euró

Szombatról vasárnapra Irán támadást indított Izrael ellen, amit ugyan Teherán lezártnak tekint, de most az nyugtalanítja a befektetőket is, hogy mi lehet az izraeli válaszlépés. Emiatt hétfőn reggel csak kis fellélegzést láttunk a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, illetve a forint is erősödni tudott valamelyest a pénteki esés után, de aztán jött a fordulat, és a pénteken az iráni-izraeli feszültség miatt megjárt szintnél is mélyebbre ütötték a forintot az euróval szemben 394-nél.

Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Egyre nagyobb bajban a forint - Mi történik?

Egyre nagyobb bajban a forint - Mi történik?

Pénteken a negatív nemzetközi hangulat következtében a dollárral szemben féléves mélypontra zuhant a forint, ezt követően pedig hétfőn már a zöldhasú mellett az euróval szemben is erősen gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz annak ellenére, hogy kezdenek megnyugodni a piaci szereplők az elmúlt napok eseményeit követően. A mostani gyengülés során ráadásul már fontos szinteket is áttört az euró a forinttal szemben, éppen ezért megnéztük, hogy milyenek a hazai fizetőeszköz kilátásai a jelenlegi helyzetben.

Szabadesésbe kezdett az iráni valuta

Szabadesésbe kezdett az iráni valuta

Az izrael elleni támadások következtében rövid időre rekordszintre gyengült az iráni riál a dollárral szemben a nem hivatalos piacon - írja a CNBC.

Ez aztán nagyon csúnya: féléves mélypontján a forint

Ez aztán nagyon csúnya: féléves mélypontján a forint

A dollár ereje mindent visz a pénteki kereskedésben. Olyannyira, hogy ez határozza meg a forint árfolyamának mozgását is. A hazai fizetőeszköz tavaly október óta nem látott mélypontjára került az amerikai dollár ellenében.

Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Ezért van most szégyenfalon a forint

Ezért van most szégyenfalon a forint

Minden főbb, fejlett piaci deviza ellenében is száguld idén az amerikai dollár. Erejét jól mutatja, hogy az euróval szemben tavaly november óta nem volt ennyire erős, mint a héten. Ez a környezet pedig alapvetően nem kedvez a feltörekvő piaci devizáknak, főleg a forintnak.

Amerikából kaphat gyomrost a forint, nagy mozgás jöhet

Amerikából kaphat gyomrost a forint, nagy mozgás jöhet

Alaposan átírta a korábbi kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozásokat a szerdai vártnál magasabb amerikai inflációs adat, ez pedig a tőzsdék mellett a devizapiacra, így pedig a forintra is komoly hatással lehet a következő időszakban, a dollár-forint grafikonján ráadásul most egy érdekes technikai alakzat is megfigyelhető, ami alapján hamarosan nagyobb elmozdulásra lehet számítani. 

Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Csillapodtak a kedélyek a forint piacán

Csillapodtak a kedélyek a forint piacán

A szerdai gyengülést követően csütörtökön reggel az inflációs adat után rángatták a forintot, délelőtt pedig már a 391-es szinten is volt az euróval szemben a jegyzés. A délután ezt követően ismét erősödni kezdett a deviza, Christine Lagarde EKB-elnök szavai pedig a kamatdöntést követően ezúttal is hoztak kisebb kilengéseket a devizapiacon.

Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Hatalmas pofon után erősödni próbál a forint

Hatalmas pofon után erősödni próbál a forint

Nagy mozgásokat hozott a hét legfontosabb makrogazdasági adata szerda délután, az amerikai infláció ugyanis magasabb lett a várakozásoknál. Ez hirtelen látványos dollárerősödést hozott, ami együtt jár a forint gyengülésével. A hazai fizetőeszköz leértékelődése a dollár ellenében kiemelkedő, percek alatt 5 egységet ugrott a kurzus.

Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Visszagyengült a forint, újra 390-nél az euró

Visszagyengült a forint, újra 390-nél az euró

A kedd délelőtti határozott forinterősödés ugyanabban a 388,5-ös régióban akadt el az euróval szemben, ahol ez múlt pénteken is megtörtént, és a kedd délutáni kereskedésben ismét 390-ig gyengült vissza a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Ennyi volt a gyengülés: erőre kapott a forint

Ennyi volt a gyengülés: erőre kapott a forint

Múlt hét szerdán kilépett az év eleje óta tartó gyengülő trendből a forint az euróval szemben, ezt követően péntek délutánra az erős amerikai munkaerőpiaci adatok ellenére már a kritikus 390-es szint alá esett az EUR/HUF jegyzése. Hétfőn is a fontos szint alatt kezdte a kereskedést a forint, délután már a 391-es szint közelében mozgott a jegyzés, majd leszúrt 390 alá.

Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Felfoghatatlan pályára került a forint

Felfoghatatlan pályára került a forint

A szerdai trendtörést követően csütörtökön rövid időre már a 390-es tartományban is mozgott az EUR/HUF kurzusa, pénteken pedig folytatódott az erősödés és benézett a kritikus szint alá az árfolyam. A még mindig erős, a várakozásokat felülmúló bivalyerős amerikai munkaerőpiaci adat megmozgatta a piacokat, de ennek ellenére is folytatja a forint a zárkózást.

Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

Öthetes csúcsra ugrott a forint, aztán visszafordult

Öthetes csúcsra ugrott a forint, aztán visszafordult

Szerdán megtört az euróval szemben az év eleje óta tartó forintgyengülési trend, és így csütörtökön is jó napja volt a magyar fizetőeszköznek, igaz segített ebben az is, hogy közben a dollár is gyengült. A forint délutánra 391 alá bukott az euróval szemben, ez öthetes forintcsúcsot jelent, de itt elakadt a menetelés egy technikai ok miatt. Aztán este a nemzetközi pénz- és tőkepiaci mozgások mellett a forint is gyengült 392-ig, feltehetően az Amerika felőli izraeli komoly figyelmeztetés volt a fő kiváltó ok.

Eljött a régóta várt fordulat a forint piacán – Végre fellélegezhetünk?

Eljött a régóta várt fordulat a forint piacán – Végre fellélegezhetünk?

Év eleje óta erős gyengülő trendben volt a forint, szerdán azonban fontos szintet szakított le az EUR/HUF jegyzése, ezzel pedig megtört a január óta tartó trend. Éppen ezért megnéztük, hogy meddig erősödhet még a forint. De mennyire lehet tartós a mostani erősödés? Végre fellélegezhetünk?

Kéthetes csúcsra ugrott a forint - Letörte a fontos szintet

Kéthetes csúcsra ugrott a forint - Letörte a fontos szintet

A 395 körüli keddi ingadozás után szerdán meglódult a forint az euróval szemben, és már délelőtt 393-ig jutott, aztán délután még tovább erősödött, így letörte az EUR/HUF a több hónapos emelkedő trendvonalat. A délelőtt közzétett eurózóna inflációs adat meglepően jó lett, mégsem mozgatta meg az eurót a dollárral szemben, és ugyanez történt a délutáni amerikai ADP foglalkoztatottsági adat után is. Az ISM szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index adat még hozhat kilengéseket ma délután.

Megint 395 alatt a forint az euróval szemben

Megint 395 alatt a forint az euróval szemben

A dollár markáns erősödésének következtében ismét nyomás alá került a forint, így kedden reggel már újból a 395-ös szint felett áll az EUR/HUF kurzusa, a dollárral szemben pedig egészen tavaly október óta nem látott szintre gyengült a magyar deviza. Késő délutánra viszont fordulat alakult ki a piacon.

Fontos szintet tört át a forint nagypénteken

Fontos szintet tört át a forint nagypénteken

Bár az európai tőzsdék, köztük a magyar is, zárva tart nagypénteken, de a devizapiacokon van kereskedés, és az Egyesült Államokból is fontos inflációs adat érkezett, ami az euró/dollár mellett a forint piacát is megmozgatta, és ennek során 394 alá bukott a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Ezzel pedig lényegében letörte a háromhónapos emelkedő trendvonalat, ami technikailag mindenképpen fontos fejlemény, mégha az ünnepek körüli alacsonyabb likviditás mellett történt is.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.