Az ukrán erők folytatják a védekező hadműveletet a Donyeck megyei Avgyijivka térségében, támaszkodva a terepviszonyokra, különösen a víztározók lépcsős vízeséseire Tonenyke, Orlivka és Berdicsi településeknél - közölte szerdán Dmitro Lihovij, a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) szolgálatot teljesítő ukrán csapatok szóvivője az ukrán Szabadság Rádió műsorában.
Eddig 26 ember halálát erősítették meg, többeket pedig eltűntként tartanak nyilván, miután egy komphajó felborult egy víztározón Nigéria északi-középső részén. Ez három hónapon belül a második súlyos baleset a régióban. A jelentések szerint a hajó több mint 100 utast, köztük nőket és gyerekeket szállított egy nagyobb gáton keresztül a farmjaikra, amikor a tragédia bekövetkezett. A mentési munkálatok jelenleg is folynak.
Hat mesterséges víztározó gátját erősítik meg a következő időszakban a román-magyar határ közelében, Bihar és Arad megyében - közölte hétfőn a területi vízügyi igazgatóság vezetője.
Műholdfelvételeken látható a korábbi Nova Kahovka-i víztározó medre. A június 6-i gátrobbantást megelőzően ez volt Ukrajna legnagyobb állóvize, mára viszont teljesen eltűnt a vízfelület.
Ukrajna vízvezeték építésébe kezdett a Nova Kahovka-i gát felrobbantása után. A térség vízellátását is a víztározó biztosította, a beruházásnak köszönhetően a katasztrófa sújtotta övezet lakói számára lesz biztosított az ivóvíz-ellátás - írja az Euromaidan Press.
Új, a lakosság vízellátását segítő vezeték épül a Pest vármegyei Solymáron. A döntés azért is lényeges, mivel tavaly jelentős vízhiánnyal kellett szembenéznie a településnek.
Friss felvételek jelentek meg a Nova Kahovka-i víztározó vízszintjéről, a vízszint gyorsan csökkent. Bár a Nova Kahovka-i tározó szinte teljesen kiürült, az atomerőmű hűtéséhez használt leválasztott víztározóban láthatólag egyelőre elég víz van.
Az orosz erők felrobbantottak egy gátat Donyeck megyében, a Mokri Jali folyónál, ami áradásokat okozott a folyó mindkét partján - közölte Valerij Serseny, a délkeleti országrészben szolgálatot teljesítő ukrán erők szóvivője vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
Az orosz hatóságok nyilatkoztak arról, hogy a Nova Kahovka-i gátrobbantás után mennyi ideig lehet még biztonságosan hűteni a zaporizzsjai atomerőművet.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elnöke, Rafael Grossi korábban azt nyilatkozta, hogy a hajnali órákban bekövetkezett gátszakadás következtében ugyan esni kezdett a zaporizzsjai atomerőművet hűtővízzel ellátó kahovkai víztározó vízszintje, a helyzet pillanatnyilag nem fenyeget katasztrófával, többek között azért, mert az atomerőmű saját víztározója el van szeparálva a kahovkai víztározótól, és lényegében tele van. Egy nukleáris kutatással foglalkozó szervezet elnökének nyilatkozata azonban beárnyékolja az optimista helyzetértékelést: Paul Dorfman szerint a következmények "ijesztőek" lehetnek Európa legnagyobb erőművében - írja a Sky News.
Jelentést adott ki az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési osztálya a Nova Kahovka-i gátrobbanásról. Kijev továbbra is Oroszországot vádolja a fontos gát felrobbantásával.
Az orosz csapatok lerombolták a Donyecki területen lévő Karlivka víztározó gátját, ami miatt több falut is árvízveszély fenyeget, és kiürítésre van szükség – számolt be róla az Ukrajinszka Pravda, Pavlo Kirilenko, a donyecki regionális katonai adminisztráció vezetője alapján.
Közzétette legfrissebb térképét Bahmutról az orosz milbloggerek által szerkesztett Telegram-csatorna, a Rybar. A délutáni helyzetjelentésen már feltüntetésre kerül az Igor Konasenkov orosz altábornagy által elismert "visszavonulás" is.
Súlyos vízhiánnyal nézhet szembe Spanyolország idén, mivel a víztározók tartalma kapacitásuk 50,7 százalékáig csökkent a szokatlanul száraz időjárás miatt - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) kedden.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint az elmúlt hetek esőzései sokat javítottak a Velencei-tó vízállásán, de még így is messze van az ideális, 130 centiméter körüli magasságtól - írja az Infostart.
Fontos műholdat lő most fel a világűrbe a NASA, ennek célja a Föld felszíni vizeinek első globális felmérése, amely új megvilágításba helyezi az éghajlatváltozás mechanizmusát és következményeit – számol be a hírről a Reuters.
Szerinte erkölcsi vakság Izrael és a Hamász vezetőit egy sorba állítani.
Az orosz vezető részvétét fejezte ki Ebrahim Raiszi halála miatt.
Új módszert terveltek ki.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.