A Moderna bejelentette, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal a Pfizerrel és a BioNTech-el szembeni, COVID-19 vakcinával kapcsolatos jogvitában az ő javukra döntött, fenntartva az EP949-es szabadalmuk érvényességét.
Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai objektum és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Füzesabonynál - közölte az Útinform hétfő délelőtt a honlapján.
Az FKF munkatársai ezen a hétvégén is folytatják a budapesti hidak takarítását, szombaton a Margit hidat, vasárnap a Petőfi hidat mossák le környezetkímélő tisztítószerrel, magasnyomású, vizes technológiával - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Ukrajna több, modern légvédelmi rendszert is kapott az oroszokkal vívott háború során, amelyet rendszeresen használnak a támadások elhárítására. Nem minden akció ellen képesek azonban megfelelően védekezni, ezt bizonyítja a nemrégiben előkerült felvétel.
Öt ember meghalt szombaton egy tornádóban a dél-kínai nagyvárosban, Kuangcsouban.
Vihar miatt ideiglenesen más repülőterekre irányítják át az érkező gépeket a dubaji nemzetközi repülőtérről (DXB) - közölte kedden este az Egyesült Arab Emírségek nagyvárosának légikikötője.
Irán több tucat drónt indított Izrael területe ellen, a pilóta nélküli repülőgépek órák múlva (a legújabb becslések szerint izraeli idő szerint hajnali 2-kor) érhetik el a zsidó állam légterét. Szombaton már érezhető volt a rendkívül kiélezett helyzet: Izrael teljes készültségbe helyezte katonaságát, Joe Biden amerikai elnök megszakította hétvégi útját, hogy visszatérjen a Fehér Házba azonnali egyeztetésre.
A kiújuló izraeli-iráni konfliktus fejleményei ebben a percről-percre frissülő cikkünkben követhetőek nyomon.
Figyelmeztetést adott ki az orosz külügyminisztérium, melyben arra kérik az ország állampolgárait, hogy ne utazzanak a Közel-Keletre, különösen ne Izraelbe vagy Libanonba.
Világszerte megugrott a fertőző májgyulladás okozta halálozások száma, jóllehet a diagnosztizált fertőzések száma visszaesett - derül ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) keddi bejelentéséből.
Az M7-es autópálya felújítását követően a jövő héten az M3-as autópályán is elkezdődnek a munkálatok, amelyek országszerte 14 helyszínen zajlanak majd, így az érintett útszakaszokon a közlekedőknek hosszabb menetidővel kell számolniuk – jelentette a Magyar Koncessziós és Infrastruktúra Zrt. (MKIF).
Idegen anyag esetleges jelenléte miatt csomagolt paninit hívott vissza az Auchan - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
Szombaton megérkezett és biztonságban ki is rakodták a Gázai övezetnek szánt első tengeri segélyszállítmányt - közölte szombaton a misszió mögött álló spanyol szervezet, a World Central Kitchen (WCK). Ugyanakkor a német légierő is ledobta első segélyszállítmányait.
Vége a boldog békeidőknek Európában, háború előtti időket élünk – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök ma Bukarestben.
A német állami vasúttársaság a Deutsche Bahn (DB) bejelentette, hogy március 7-én hajnali 2 órától 8-a délután 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ideje alatt megnövekedett eljutási időkre, jelentős fennakadásokra kell számítani.
Március 1-jén éjszakától 11-én hajnalig korlátozásokra kell számítani a Keleti pályaudvar és Kelenföld közötti távolsági, valamint a Kőbánya-Kispest és Kelenföld közötti S36-os vonatok közlekedésében a Ferencváros és Budapest-Kelenföld állomás közötti munkálatok miatt. A railjet xpress vonatok, a Budapest-Bécs közötti EuroCityk, a Kálmán Imre EuroNight, a Kaposvárra tartó Rippl-Rónai InterCity (IC 824), és a Keleti pályaudvarról 21:40-kor Győrbe induló G10-es (9318) kivételével minden vonat a Keleti pályaudvar helyett csak Kelenföldtől közlekedik - áll a MÁV közleményében.
Indulhat a következő offenzíva?
Generatív mesterséges intelligencia továbbképzés indul az Óbudai Egyetemen.
Lengyelországban több tűzesetet is az orosz megbízásból dolgozó szabotőrök számlájára írnak.
A miniszterrel az aktuális geopolitikai, gazdaságpolitikai és beruházási kérdésekről beszélgettünk.
Itthon nem volt ma kereskedés.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.