2023 februárjában a magyarok 13%-kal kevesebb vendégéjszakát töltöttek belföldi kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A külföldiek által idehaza eltöltött vendégéjszakák száma viszont 17%-kal növekedett. Igaz, ez csak a fővárosi számokat javította, vidéken egyértelmű csökkenés látszik.
A télen bezárt hotelek egy része már kinyitott vagy hamarosan megnyitja kapuit a vendégek előtt. A magas energiaárak miatt a téli, kora tavaszi időszak – kiegészülve a gyenge kereslettel – a nyitva tartók számára komoly veszteséget termelt, de most abban bíznak, hogy a nyári szezon ezt kompenzálja majd. Ugyanakkor a munkaerőpiaci problémák idén is gondot jelenthetnek.
A megugró rezsiárak mellett a gyorsan változó forintárfolyam volt az, amely a legtöbb fejtörést okozta a hazai szállodák vezetőinek. Az idei év első pár hónapja alapján azok a szállodák jártak rosszabbul, akik fix áron szerződtek le a gáz- és áramszolgáltatókkal, mert nekik magasan ragadtak a költségeik, a havi ingadozás alapján fizetők viszont a tetőpontokhoz képest csökkenő rezsiárakat tapasztaltak. Mindeközben az elmúlt hónapokban sok cégvezetőnek többször kellett átterveznie a költségvetést, attól függően, hogy épp 400 forint fölött vagy épp 375-380 forint környékén volt az euró. A fenti bizonytalanságok mellett a tavaly év végi negatív várakozásokhoz képest elfogadható első negyedéven vannak túl a magyar szállodák, a vártnál kisebb volt a megtorpanás a vendégek számában. A költségemelkedések miatt jelentősen nőttek az árak is: szálláshelytípusoktól függően 23 és 45 százalék közötti a drágulás mértéke. Ezekről a témákról, illetve az energiabeszerzés tágabb kihívásairól is szó lesz a Portfolio áprilius 18-i Vállalati Energiabeszerzés című konferenciáján, további részletek itt érhetők el.
Az országosan tapasztalható áremelkedések a Balatont sem kerülik el. A Pénzcentrum szerint ugyan jó szezonra számítanak az ország legnagyobb nyári üdülőhelyén, de előre láthatóan átlagosan nagyjából 18%-kal fog emelkedni a szállások ára, de lesz olyan hely, ahol ez a emelkedés a harminc, vagy akár a negyven százalékot is elérheti.
Idén januárban 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ez azt jelenti, hogy vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18 százalékkal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.
Vízalatti hotelek, buboréksátrak a sivatag közepén, kéfős ágy egy repülő pilótfülkéjében, vagy kisebb apartman egy világítótoronyban - ez csak néhány példa a világ legextrémebb szálláshelyeiről. Bár ennyire abszurd szállásokat Magyarországon nem találtunk, itt is van néhány, ami más, extrább, mint a megszokott hotelek, apartmanok, vendégházak. A neten elérhető érdekességekből válogattunk.
Tavaly 19,5 millió turista szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken Csehországban. Ez a pandémiával sújtott, 2021-es évhez képest ugyan 71 százalékos növekedés, de 2,5 millióval, 11 százalékkal kevesebb, mint a járvány előtt, 2019-ben volt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
A magyarországi szálláshelyek teljesítménye decemberben is a várakozáson felül, kiemelkedően jól alakult, az infláció erősödése és az orosz-ukrán háború ellenére - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az eredményekről szóló összefoglalójában az MTI-vel.
Egy belföldi utazás tervezésekor az emberek hajlamosak nem számolni az idegenforgalmi adóval, pedig több ezer forintot is spórolhatnak, egy hosszabb nyaralás alatt, ha olyan desztinációt választanak ahol alacsonyabb ez a tétel. 2023-ban sok település döntött úgy, hogy bevezeti az adónemet, és voltak olyanok, amelyek többszörösére emelték a náluk már létező közterhet.
2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22%-kal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva, az év egészét tekintve pedig 45%-kal ugrott az eltöltött vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldiek által eltöltött éjszakák száma 18%-kal, a külföldieké 106%-kal ugrott – derült ki a KSH adataiból. Közben a megugrott rezsiárak miatt még több szálloda és panzió zárt be az év végére, és részben ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szálláshelyek árai látványosan emelkedtek, így a szálláshelyek árbevétele decemberben 58%-kal, az év egészét tekintve pedig 69%-kal szárnyalt.
Megtartotta 2022-es évértékelőjét a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), Magyarország turizmusa átlagon, és a várakozásokon felül teljesített, szobaárban és az átlagfoglaltságban már leelőzte vagy megközelítette a népszerű bécsi, prágai, és varsói desztinációkat. Kiderült az is, hogy mely nemzet utazói költik a legtöbbet nálunk, illetve, hogy melyek voltak a legnépszerűbb vidéki városok az utazók körében.
Nem szegte kedvét a németeknek a magas infláció, hogy étterembe és szállodába járjanak. Jelentős javulás volt a forgalomban, de még a járvány előtti szintektől elmaradt.
2022 novemberében a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 7,8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ez 691 ezer vendéget és 1,7 millió vendégéjszakát jelent. A szép turisztikai képet árnyalja, hogy eközben a vendéglátóhelyek száma - bizonyára a rezsiköltségek elszállásával összefüggésben - az ősz végén visszaesett.
Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A módosítás mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint.
Országszerte már 225 ezer előfoglalás érkezett eddig a hazai szálláshely-szolgáltatókhoz az év utolsó hétvégéjére, amely már meghaladja az előző év azonos időszakában lefoglalt vendégéjszakák számát. Így idèn az adatok szerint valószínűleg erősebb forgalomra számíthatnak a szolgáltatók, mint egy évvel ezelőtt. Budapestre csaknem háromszor annyi belföldi foglalás érkezett idén, mint amennyi vendégéjszakát eltöltöttek tavaly a látogatók. A várhatóan fővárosban szilveszterező külföldi turisták vendégéjszakáinak száma pedig még a hazai látogatókét is kétszer felülmúlja. A vidéki szálláshelyeken ugyanakkor a hazai vendégek lesznek az év utolsó napjaiban többségben. Turisztikai térségek tekintetében a 108 ezer foglalás alapján a Balaton a legnépszerűbb úti cél, több mint 31%-uk búcsúztatja majd itt az óévet.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) információi szerint egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti Európa Liga döntőjével kapcsolatban, ez pedig versenyjogi szabályokat sérthet - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A mai Magyarországon (de akár egész Európában) sok mindenkit érdekel, hogy a gyakorlatban hogyan és mennyiből lehet megépíteni, illetve üzemeltetni egy nettó nulla kibocsátású házat. Saját használatra egy drágábban kivitelezett (de egyben értékesebb) energiahatékony és minimális szén-dioxid-kibocsátás mellett működő ház költségei vélhetően sokkal több idő alatt térülnek meg, mint egy olyan nettó zéró kibocsátású ház esetében, amit turisztikai célra használnak. Most, hogy a fenntarhatósági és környezeti célok találkozni látszódnak a pénzügyi érdekekkel is, talán egyre több olyan projekt készül el a jövőben, mint amit bemutatunk: egy negatív rezsis minihotel, ami maximálisan támogatja a fenntartható turizmust.
A szakértők és a szolgáltatók közül azon senki sem vitatkozik, hogy baj lesz, legfeljebb azon, hogy mekkora. A helyzet kritikus és a következő hónapok nagyobb kihívás elé állíthatják a turisztikai szereplőket, mint 2020-ban a világjárvány. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy be kell, vagy hogy mindenki be fog zárni.
A magas rezsiköltségeket egyre nehezebben bírják a szállásadók. Maróti Andrea, a Park Hotel és Étterem vezetője a Népszavának azt mondta, hogy ezt kitermeljék, 30-35 ezer forintra kellene emelni a szobák árait az eddig 11,5 ezerről, ami Nagyatádon irreális.